Így tartsa tisztán a szépészeti kellékeit

Többször írtunk már arról, hogy a nem megfelelően tisztított használati tárgyak mennyi gondot okozhatnak, mennyi kórokozó telepszik meg rajtuk. A Refinery29 most azt szedte össze, hogy a fürdőszobában megtalálható legfontosabb kellékekkel hogyan kell bánni. Részletek a hajtás után!

1. Szivacsok és kefék

Ha végzett a fürdéssel, tusolással, öblítse ki a mosdószivacsot vagy -kesztyűt. alaposan nyomja ki belőle a felesleges vizet, majd akassza ki egy jól szellőző helyre, ahol gyorsan meg tud száradni. Hetente egyszer áztassa ecetes vízbe, egy hónap után pedig cserélje le, illetve ha bármilyen fertőző betegsége van, gyógyulás után azonnal dobja ki és szerezzen be egy másikat. Ugyanígy tisztítsa a mosdókefét is, azzal a kivétellel, hogy ebből elég három havonta újat beszerezni. A cellulózos arctisztítószivacsot használattól függően 1-3 hónap után cserélje, és minden használat után meleg (esetleges szappanos, tisztítószeres) vízben mossa ki, majd hagyja megszáradni a szabad levegőn. Ellenkező esetben a kórokozók gyorsan elszaporodnak rajtuk, ez pedig nem tesz jót a bőrnek

shutterstock 51496093

2. Reszelők

Lassan itt a késő tavasz, kora nyár és újra fel lehet venni a szandálokat, ami egyúttal azt is jelenti, hogy sűrűn használjuk majd sarokreszelőket. Az elektromos készülékeknél minden használat után vegye le a fejet, mossa meg szappanos vízben, majd fújjon rá egy kis alkoholt, és hagyja, hogy teljesen megszáradjon mielőtt eltenné a dobozába. Attól függően, hogy milyen sűrűn használja, havonta vagy kéthavonta cserélje a ki a reszelőfejet. A hagyományos sarokreszelőt szappanos vízben egy finom sörtéjű kefével dörzsölje át, majd 10 percre áztassa alkoholba, fehérítőt, fertőtlenítő ne használjon hozzá.

3. Arcradírozó

Nem elég csak a kefefejet megtisztítani használat után, hetente egyszer szappanos vízzel érdemes lemosni az egész készüléket. Ha nagyon alapos akar lenni, akkor a kefét nemcsak mosószerrel tisztíthatja, hanem alkoholba is beáztathatja, de ezt a lépést ki is lehet hagyni. Szakértők szerint háromhavonta érdemes lecserélni a kefét akkor is, ha rendszeresen tisztítja, mert elhasználódnak a sörték. Ha pedig nem tartja tisztán, akkor ne lepődjön meg, ha a pattanások, kiütések nem akarnak elmúlni.

shutterstock 170391170

4. Sminkecsetek

Akár természetes, akár szintetikus anyagból készült ecseteket használ,a rendszeres és alapos tisztítás elengedhetetlen, és nemcsak higiéniai szempontból, hanem mert egy tiszta ecseten több smink marad fenn. A Refinery29 szerint érdemes speciális ecsettisztító folyadékot használni. Fújjon egy keveset az ecsetre, majd száraz törlőkendővel törölgesse át míg teljesen tiszta nem lesz. Az ecset tövénél megmaradt koszt egy puha fogkefével is eltávolíthatja. Két, három hetente pedig alaposan mossa át, a tenyerére cseppentsen egy kis vizet, valamint arctisztító-folyadékot vagy babasampont, majd jöhet a szappanos és tiszta vizes öblítés. Ha kész, akkor fektesse el az ecsetet. A szakértők azért nem javasolják, hogy függőlegesen állítsa bele egy pohárba, mert így a ragasztó hamarabb elengedi a szálakat.

5. Szemöldökcsipesz és műszempilla

Alkoholos törlőkendővel dörzsölje át a csipesz hegyét minden használat után, így biztosan nem csúfítják majd pattanások a bőrét. Ha többször használatos műszempillája van, akkor minden alkalommal 70 százalékos alkohollal átitatott fülpiszkálóval távolítsa el a ragasztót és a ráragadt koszt, majd gondosan helyezze el a dobozában. A szempillákról pedig óvatos mozdulatokkal szintén szedje le a ragasztómaradékot.

shutterstock 248906638

6. Elektromos borotva, trimmelő

Ezt nyilván nem kell mondani, de használat után húzza ki a borotvát és távolítsa el azokat a részeket, amelyek nem vízállóak. A vízálló alkatrészeket folyó hideg víz alatt mossa el, a pengék közül pedig a borotvához csomagolt apró kefével pucolja ki a szőrszálakat Egy- vagy kéthavonta ne felejtse el megolajozni a fémalkatrészeket, hogy hosszú éveken keresztül hiba nélkül működjön a borotva. Ha pedig szükséges, nedves törlőkendővel tisztítsa át az egész készüléket, hogy kosz- és szőrmentes legyen mindenhol.

7. Hajkefe, fésű

A hajkefe és fésű az egyik leggyakrabban használt fürdőszobai eszköz, és ez koszolódik a legjobban is, hiszen a fogak, tüskék között minden megmarad a hajszálaktól kezdve a hámdarabkákon át a különböző hajformázó termékek maradványáig. Mit lehet tenni? Először is szedje ki a hajszálakat kézzel vagy valamilyen hegyes végű tárggyal, ezután rakja a kefét/fésűt egy tál meleg, samponos vízbe, és az ujjaival dolgozza bele a folyadékot a fogak, tüskék közzé. Ha fából készült, akkor persze nem szabad hogy víz érje. Ha ez kész, langyos vízzel öblítse át, majd tegye egy tiszta vizes edénybe, hogy a kosz és a szappan maradéka is leázzon. Ezután rázza ki, majd helye ez egy száraz törölközőre, ahol meg tud száradni.

shutterstock 188544620

8. Hajszárító

Gondolta volna, hogy a hajszárítót is takarítani kell? Bizony, és nem elég csak a hajszálakat kipiszkálni, hogy ne süljenek rá a forró alkatrészekre. Állítólag a nyílások tökéletes hely a kórokozók számára, és akárhányszor bekapcsoljuk a hajszárítót, szépen szétszóródnak a levegőben. Persze vannak már olyan termékek, amik állítólag olyan technológiával készültek, amik megoldást jelentenek erre a problémára, de ha nem hisz az ilyen ígéreteknek, akkor – már ha van rá lehetőség – vegye le a hajszárító külső burkát, hogy hozzáférjen a szűrőhöz, és egy törlőkendővel vagy fogkefével távolítsa el az ott felhalmozódott koszt, port, szöszöket. És persze ne felejtse el egy nedves ronggyal áttörölgetni készülék külsejét, különös tekintettel a fogóra

9. Hajsütővas- és vasaló

Néhány hetente érdemes ezeket is áttörölgetni nedves törlőkendővel és valamilyen kímélő mosószerrel. Használat közben ugyanis rengeteg minden rakódik rájuk a hajról, és következő alkalommal rá is éghetnek a tincsekre – javasolja a Refinery29.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra