6 jel, hogy hamarosan kirúgják

Összeszedtük a legfontosabb figyelmeztető jeleket, amik arra mutatnak, ha a cége készül megválni öntől. Alapul a Women’s Health magazin egyik cikkét vettük, de megkértünk egy hazai szakértőt, Barna Eszter pszichológust és HR-specialistát is, hogy egészítse ki pár meglátással. Az eredeti cikkben Vicki Salemi, karrier-tanácsadó és író boncolgatja a témát.

Ha csak egyetlen pontot is találónak érez a saját helyzetére, biztos, ami biztos alapon nem árt, ha elkezd új munkahelyet keresni. Persze, az is sokat segíthet, ha leül a főnökével megbeszélni a dolgokat – sokszor ez is elég a nyugodt munkahelyi légkör kialakításához.

 

Kevesebb lesz a munkája

„Ha valaki a kollégái közül azt a feladatot kezdi el végezni, ami eddig mindig az ön dolga volt, nagy valószínűség szerint azt jelenti, hogy a főnöke elkezdte leépíteni önt” – mondja Salemi. Elképzelhető, hogy ez egy lassú folyamat, de még így is látszik, hogy azt próbálgatja: miképpen működne a cég az ön tevékenysége nélkül. Ugyanez áll fent akkor is, ha az ön munkaóráinak számát csökkenti. Tegyük fel, hogy egy bárban dolgozik, például felszolgálóként. „Ha kevesebb műszakba osztják be, esély van arra, hogy így próbálják meg tudatosítani önnel, hogy nincsen szükség a munkájára. Ha ezt gyanítja, joga van hozzá, hogy magyarázatot kérjen” – teszi hozzá Salemi.

shutterstock 143674858

Persze erre is lehet racionális és kevésbé pánikkeltő magyarázatot találni: „Nem kell azonnal pánikba esni, ha netán csökken a munka, vagy nem hívják el minden meetingre. Lehet, hogy csak végre tudatosult a főnökében, hogy túlterhelte önt, és ezzel a »workload«-optimalizálással akar javítani a helyzetén” – nyugtat meg mindenkit Barna. Ez a verzió persze csak akkor érvényes, ha valóban sokat dolgozott, mielőtt tehermentesítették, mindenesetre a legjobb, amit tehet, ha egyenesen leül és megbeszéli főnökével a félelmeit. 

Kerülni kezdik a kollégák

Ha nem arról van szó, hogy napok óta nem fürdött, máshol kell keresni a problémát. Nem mindenkinek van pókerarca, ha titkot kell tartani: ha a kollégája esetleg már tudja, hogy önt hamarosan ki fogják rúgni, nem biztos, hogy képes ugyanúgy viselkedni az ön jelenlétében, mint azelőtt. „Ha a munkatársai kerülik önnel a szemkontaktust, vagy többet már nem hívják magukkal ebédelni, cigizni, kávézni, és furcsán viselkednek az ön társaságában – ez elég biztos jele annak, hogy ők többet tudnak magánál” – folytatja a szakértő.

„Jobb esetben ezt a vezetőség úgy intézi, hogy a HR-en kívül ne tudja más, mivel ezzel mást is kellemetlen helyzetbe hozhatnak. Ezt például úgy lehet megoldani, hogy álláskereső-oldalakon nincs kiírva a munkáltató cég neve, csak egy általános e-mail cím, ahova a pályázók küldhetik az önéletrajzukat. De olyan is lehet, hogy a fejvadász cég csak az első vagy a második interjú alkalmával fedi fel az őt megbízó cég nevét; addig pedig csak a munkakört és a cég profilját ismerteti. Például: „Fuvarozással foglalkozó multinacionális cég értékesítő kollégát keres” – épp azért, hogy ne szivároghasson vissza az infó ahhoz, akinek a helyére már keresik az utódot.

Nem hívják a meetingekre

Előfordulhat, hogy a kollégái értekezletekre sietnek, de önt ezúttal senki nem invitálja az eseményre; vagy nem vették be a konferenciabeszélgetésbe, ahova eddig mindig csatlakozott – ezek egyáltalán nem jó jelek. „Ha a cég, ahol dolgozik, nem hiányolja önt az ilyen megbeszéléseken, valószínűleg nincs szükségük önre” – magyarázza Salemi.

462748166
David Ramos

„Igen, tényleg gyanús lehet, ha hirtelen már nem hívják olyan meetingekre, amelyeken eddig részt vett, vagy akár a fontosabb döntésekben nem kérik ki a véleményét. Ha ez mind úgy történik, hogy nincs előzetes egyeztetés, akkor ott már van valami a levegőben” – figyelmeztet a pszichológus.

Furcsán viselkedik a főnöke, ha szabadságot kér

„Ha a főnöke azt mondja, hogy még nem tudja mi lesz nyáron, azután mélyen hallgat, ez is lehet a jele annak, hogy hamarosan elbocsájtják, csak még nem nem tudja a főnöke, hogy ezt hogyan közölje önnel” – mondja Salemi.

„Egy jó vezető ezzel nem vacakol, szemrebbenés nélkül megmondja, hogy tervezze be nyugodtan a szabadságot. A kisebb cégeknél, ahol van lehetőség személyes konzultációra is, előfordulhat, hogy egy beszélgetés keretein belül megosztják egymással az ezzel kapcsolatos gondolatokat, és az is előfordulhat, hogy a munkaadó segít munkát keresni a kollégának. Nem minden elbocsájtás horrorsztori. Van, ahol ez nyit a változás felé, hiszen ön magától nem mondana fel, de ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy már csak rutinból végzi a feladatát, és nem motiválja semmi a biztonságon és a rendszeren kívül” – világít rá Barna.

Felvásárolták a céget, ahol dolgozik 

Mindegy, milyen területen dolgozik, az soha nem jó jel, ha felvásárolják a munkáltatóját és tulajdonosváltás történik. „Mindig felrázza a helyzetet, amikor egy új főnök kerül pozícióba. Sokszor ez azt jelenti, hogy a menedzserek hozzák magukkal saját beosztottjaikat, és a régi kollégáktól megválnak” – mutat rá Salemi.

shutterstock 145731527

„Ilyenkor fontos a megfelelő, egyértelmű kommunikáció és a kételyek elhessegetése, a megfelelő támogatás a vezetőség részéről. És merjenek kérdezni a munkavállalók is!” – tanácsolja a szakértő.

Elkezdik szorosan ellenőrizni

Ez eléggé egyértelmű, de azért nem árt megemlíteni: ha a főnöke megfigyeli a munkáját, nagyon esélyes, hogy azért teszi, mert előbb-utóbb megválna öntől. „Megvan rá az esély, hogy valójában azért dokumentálják a tetteit, hogy ne mondhassa: »Nem tudtam, hogy ezt nem így kell csinálni!«, és itt megköszönhetik a munkáját" – figyelmeztet Salemi.

„Ez abszolút munkakörfüggő. Ha nehezen ellenőrizhető, bizalmi munkát végez, például egy szórakozóhelyen fizetőpincér, akkor megfigyelhetik kamerán, és ha bizonyítható, hogy valaki elemelt egy összeget, ilyen esetben az azonnali elbocsájtás jogos lépés a munkáltató részéről. Ellenőrzésképpen előírhatja a vezető, hogy pl. Excel-táblázatban vezessék akár 1-2 héten át a napi teendőket, és az arra fordított időt. Ez egyrészről pontos áttekintést ad a munkáltatónak, hogy mivel tölti az idejét a beosztottja, másrészt ezzel előkészíthető a jövőbeli munkatárs munkaköri leírása” – teszi hozzá a HR-specialista.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek