A testképzavarra a barátságai és a karrierje is rámehet

reklámoknak és a természetellenes szépségideáloknak köszönhetően a társadalom egyre több tagját érintik a testképzavarral összefüggő rendellenességek. Egy friss kutatás szerint a nők negatív testképe meglepően súlyosan befolyásolja szociális életüket, tanulmányaikat és munkavégzésüket – írja a HuffingtonPost.

A Nyugat-angliai Egyetemen végzett vizsgálat eredményei bizonyítják, hogy azok a lányok és fiatal nők, akik állandóan aggódnak plusz kilóik miatt, lényegesen gyengébben teljesítenek diák- vagy hallgatótársaiknál és 16%-uk nem hajlandó iskolába menni, amikor épp bűntudata van. A mentális zavar miatt a dolgozó nők jelentős része nem jelenik meg egy-egy állásinterjún, vagy kihagy munkanapokat csak azért, mert elégedetlen a külsejével – derül ki a felmérésből, amelyben a világ minden tájáról több mint 49 ezer, tíz és hatvan év közötti hölgy vett részt.

Az osztályzatok is tükrözik a lelki gondokat

A torz testkép fizikai és lelki következményeiről a pszichológusok már régóta végeznek kutatásokat, de a negatív önértékelésnek a tanulmányi, a szociális és a foglalkoztatási szférában tett hatása eddig ismeretlen volt.

A tanulmány részletei alapján a serdülő lányok sokszor azért hiányoznak az iskolából, mert egyszerűen szégyellik a külsejüket, 20%-uk pedig nem szeret véleményt nyilvánítani mások előtt úgy, mint a tanórákon aktív társaik. Függetlenül tényleges súlyuktól vagy alakjuktól, a testképzavarral küzdő amerikai, finn és kínai lányok rosszabb jegyeket szereznek és kevésbé jól teljesítenek, mint az egészséges testképpel rendelkező tanulók.

Miközben az egyetemista nők mások és a média hatására arra kényszerülnek, hogy figyeljenek a jó megjelenésükre, aggodalmuk, önbizalomhiányuk és igyekezetük megakadályozza őket teljes potenciáljuk elérésében, így a teszteken és vizsgákon alulteljesítenek.

shutterstock 165357767

Tömeges elégedetlenség

Dr. Susie Orbach pszichoanalitikus, a tanulmány szerzője a felfedezést megdöbbentőnek találja: “A legtöbbször eltitkolt önsanyargatás sajnos általában pont akkor kezdi megkeseríteni a fiatalok életét, amikor megnyílik előttük a világ és jobbnál-jobb lehetőségek várnak rájuk. Saját megjelenésük okozta aggályaik hátráltatják a nőket gazdasági és szellemi kapacitásuk kibontakoztatásában. Ez nem jelenti azt, hogy sikertelenek, viszont sokkal jobban teljesítenének, ha egészséges testképük lenne és nem szenvednének önbizalomhiányban. A szépségipar által kínált kozmetikai szolgáltatások nem jelentenek megoldást erre a súlyos problémára, sőt ellenkezőleg: a 'vékony a szépségideál' sulykolása recept az elégedetlenségre. Éppen ezért minél előbb tennünk kell azért, hogy a nők én- és testképe végre jó irányba változzon.”

Jo Swinson esélyegyenlőségi miniszter kiemelte, e tanulmány külön erénye, hogy figyelmeztet rá: a szépségideálok és mások befolyása gátolja a nőket céljaik elérésében, vagyis a karrierépítésben is. “A testképzavar okozta szorongásról és lelki panaszokról már sok szó esett korábban, de az élet minden területén kifejtett hatásáról eddig szinte semmit nem tudtunk. Ez a lesújtó tény rávilágít arra, hogy mennyi kreativitás, ambíció és energia megy veszendőbe azokban a nőknek az életében, akik az irreális szépségideál rabjaivá váltak” - állítja Swinson.

Láthatatlan, de súlyos probléma

A testképzavarral küzdők önértékelése sérült, megszállottan hiszik, hogy csak akkor felelnek meg a szociális elvárásoknak, ha elérnek egy szerintük ideális súlyt, ami rendszerint kórosan alacsony. Kényszeresen ragaszkodnak szabályaikhoz, amik esetleges megszegése után beteges lelkifurdalás önvád és önutálat lesz úrrá rajtuk. Az étkezésből vagy testedzésből teljesen eltűnik az élvezet és az öröm, helyette neurotikus viszony alakul ki. A meg-nem-értettség miatt szociálisan elszigetelődnek, nem hajlandók emberek közé menni, akik amúgy sem fogadnák be őket, szerintük "kövérségük" miatt.
 
 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra