Elsőre fura, mégis működik

Az ember élete során több mindent is megtanult a helyes életmódról, és arról, mivel tudja magát egészségesebbé, kipihentebbé és boldogabbá tenni. Ezek egy részét most felejtse is el!

Kávé délutáni sziesztához

A kávét rendszerint azért isszák, hogy valamennyire felélénküljenek és ne fejeljék le munka közben a monitort. De gondolta volna, hogy a délutáni pihenéshez is nagy hasznát veheti? Pedig így igaz, ugyanis japán kutatók mikor azt vizsgálták, hogy lehet a legtöbbet kihozni a sziesztából, azt figyelték meg, hogy sokkal kipihentebbek és produktívabbak lettek azok, akik a pihenés előtt kb. 200 mg koffeint (kb.1-2 csésze kávé) magukba öntöttek. Hogy ennek mi az oka? Röviden az, hogy egy 20 perces szundítás pont akkor ér véget, amikor már hat a koffein, és az agy megtisztul,az adenozintól, ami az álmosság érzetéért felelős.

Ahogy az adenozin szint emelkedik, úgy lesz az ember egyre fáradtabb. A szieszta során ennek mennyisége csökken, ráadásul a koffein pluszban még blokkolja, így a pihenés és a koffein felelőríti egymás hatását - olvasható a health. com-on.

Ne azonnal mosson fogat étkezés után

Az óvodában mindenkinek azt tanították, hogy a fogak számára az lenne a legjobb, ha minden étkezés után megmosnánk őket. Nos, ez nem volt a legjobb tanács, hiszen ha közvetlenül étkezés után – főleg, ha erősen savas ételeket evett, például citrusféléket evett – nyúl a fogkeféhez, akkor azzal akár roncsolhatja is a fogzománcot. A helyes ezzel szemben az, hogy várjon a fogmasással kb. 30-60 percet, máskülönben a sav még nagyobb pusztítást végez.

Emeljen súlyokat, ha kisebb méretű ruhákba akar bújni

Tudta, hogy két azonos súlyú nőnél rendszerint annak kisebb a ruhamérete, aki súlyokat emelget? Sőt, az is lehet, hogy ugyanolyan méretet fog viselni, mint a nála pár kilóval könnyebbek. Ennek oka, hogy bár az izom ugyanannyit nyom, mint a zsír, ellenben kevesebb helyet foglal. Tehát ne féljen a súlyzós edzésektől, ha fogyni akar, hiszen bár izmot épít, nem lesz terebélyesebb, maximum formásabb és szálkásabb - feltéve persze, ha kevesebb kalóriát is fogyaszt közben.

Egyen többet, ha nem akar zabálni

Paradox az egész ugye? Pedig semmi ördöngősség nincs benne, hiszen a lényeg mindig az, hogy mit eszik. Például ha munka közben megéhezik, és megeszik aprócska, 100 kcal tápértékű szendvicset uzsonnára, akkor valószínű, hogy utána sokkal éhesebb lesz, mintha enne valami kiadósabbat. Ha elfogyaszt egy kevéske szénhidrátot, azzal csak azt éri el, hogy „felcsigázza” a vércukorszintjét, aminek következtében utána még több szénhidrátot fog kívánni. Szendvics helyett válasszon ezért inkább valami fehérjét, pl. sajtot, mogyoróvajat illetve almát. Bár az igaz, hogy ezzel több kalóriát juttat be, ám a fehérjéknek és a zsíroknak köszönhetően tovább megmarad a jóllakottság érzése, így összességében egy nap kevesebb kalóriát fog fogyasztani.

Hagyja az energiaitalokat, ha fáradt

Akik nem szeretik a kávét, általában energiaitalokhoz nyúlnak, hogy felpörögjenek. Ám nem árt tudni, hogy ezek ötször több koffeint tartalmaznak, így több mellékhatással is kell számolni az esetükben Amellett, hogy felgyorsul a szívverése és ideges is könnyebben lesz, ezek az italok nagy mennyiségű taurintartalmuknál fogva megemelik a vérnyomást is, és hatással vannak a központi idegrendszerre is. Ha ez nem volna elég, magas cukortartalmuknál fogva megemelik a vércukorszintet is, ami aztán ugyanilyan hirtelen le is esik, így nem sokkal később akár fáradtabb is lehet, mint amilyen előtte volt – így újabb és újabb energiaitalra lesz szüksége, és ebben a mókuskerékben csakis a forgalmazók és a gyártók járnak jól. Ha jó és egészséges élénkítő alternatívákat akar, akkor klikk ide!

Igyon vizet, ha vizesedik

Az ödéma ellen legtöbben vízhajtókat szednek, ám sokszor jobb megoldás a problémára, ha többet iszik. Ha kevés vizet fogyaszt, akkor a szervezet dehidratálttá válik, aminek következtében - akárcsak a fogyókúra utáni gyors visszahízásoknál – ahogy egy kis fogyadékhoz jut, azt gyorsan el is raktározza az ínségesebb időkre. Ha azonban pl. rostdús diétán van és ezért sokat iszik, akkor a víz keveredik a vízben oldódó rostokka és gélszerű anyagot képez velük. Ez fokozza a belek mozgását, csökkenti a puffadást, ráadásul megszünteti a kialakult dehidratációt is. 

Ha fogyni akar, semmiképp se igyon diétás üdítőket

Nem, most nem a mesterséges édesítőszerekről szóló összeesküvés-elméletekre gondolunk, hanem azokra a tanulmányokra, amik kimutatták, hogy akik diétás üdítőket isznak, több kalóriát fogyasztanak a nap folyamán mint azok, akik a cukrozott kivitelt választják. Sőt, texasi kutatások szerint nekik átlagban 70 százalékkal nagyobb a derékkörfogatuk is, ami a hízás legegészségtelenebb verziója. Továbbá azt se feledje, hogy sokszor becsapósak a light jelzések, hiszen nem ritka, amikor valami mással pótolják fel ezeket az élelmiszereket – sokszor az egészségre károsabb, hizlaló anyagokkal –, tehát nem árt vigyázni velük. Amúgy meg leginkább ne is igyon üdítőket egyáltalán, a tiszta víznél jobb szomjoltó úgysincs.

Kánikulában meleg itallal jobban lehűtheti magát

Az igazi forróságban az ember inkább egy jeges üdítőre vágyik, nem pedig gőzölgő teára, pedig nem véletlen, hogy a forró égövi országokban ez olyan elterjedt. Ha ugyanis megiszik valamilyen forró italt a melegben, akkor ezt a szervezete azonnal ellensúlyozni szeretné, ezért hűtés szempontjából még magasabb fokozatra kapcsol. Ezért van az is, hogy ekkor jobban el is kezd izzadni.

Ne feküdjön le, ha fáradt, inkább mozogjon

Ha fáradtak vagyunk, akkor a legtöbben inkább vízszintesbe helyezkedünk, nem pedig futni indulunk. Pedig ez volna a jó megoldás: hiszen minden, amihez plusz oxigén kell, az felfrissít, így egy 30 perces edzéssel újult erőre kaphat.

Ha kézzel jegyzetel, jobban fog emlékezni rá

Ha valakinek az íróasztala tele van kézzel írt jegyzetekkel, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az illető kissé feledékeny. Pedig indianai tanulmányok szerint az ilyen cetlizéssel sokkal jobban bevésődik az információ, mivel a szöveget többször dolgozta fel az agy, hiszen elolvasta, értelmezte, leírta, majd újra elolvasta.

Jó kapcsolatot akar? Ne találkozzon sokat a párjával

A jó házasság titka a távolság. Ezen lehet jókat nevetni, ám van benne igazság. Hiszen az egyedül, vagy legalábbis a társ nélkül töltött időnek hatalmas jelentősége van, hiszen az új impulzusok által az ember jobban megismerheti magát, mintha állandóan ott csüngene az oldalán a másik fele. Ezáltal pedig több boldogságot tud adni és kapni is. Tehát mindig szakítson időt magára, amikor összegezni tudja a gondolatit, jobban megismerheti a vágyait és önmagával lehet.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek