Töltsön be piaci rést, legyen cardio-tenisz oktató!

A hibrid sportok halmaza nyilvánvalóan beláthatatlan méretű. Honnan máshonnan, mint az Egyesült Államokból kaptunk egy újabb őrületet, ami az aerobik és a tenisz vadházasságából született. Az érdeklődés állítólag nagy, edzőből viszont nincs elég. Hajrá!

„Amikor valaki elkezd teniszezni, az arról szól, hogy áll egy edzővel a pályán és tenyerest, fonákot, alapütéseket tanul, ami sokaknak unalmas. Az alapvető cél tehát az volt, hogy kicsit kinyissák a tömegek felé ezt a sportágat" – mondja Szombati Serfőző Eszter, aki profi teniszezőből lett a cardio-tenisz jelenleg egyetlen oktatója Magyarországon. Egyébként az USA-ban és Európában már 2005 óta létezik ez a mozgásforma, de valahogy mégsem sikerült átáramlania a Kárpátokon. Eddig.

A Magyar Tenisz Napján be lehetett lesni a sportág bemutatójába, ám az biztos, hogy aki a név alapján valami fallabdához hasonló, egyszerű és gyors szívhalált okozó aktivitásra számított, az nagyot tévedett. A cardio-tenisz ugyanis sokkal bonyolultabb annál, hogy azt első látásra be lehessen fogadni, van benne ugyanis minden: erősítés, pulzusmérés, bóják kerülgetése, adogatás, sőt még labdaszedés is, mindezt persze zenére.

„Az edzésnek három fázisa van, az első egy bemelegítés, ami már zenére megy, ez tulajdonképpen olyan, mint az aerobik, csak labdával meg ütővel végezzük. Ezután jön a kardió fázis, gyors intenzitású, magas ismétlésszámú ütésekkel, majd jön a levezetés, amikor a játékosok egymással játszanak és versenyeznek. Ez tulajdonképpen egy bulis formája a tenisznek, és az a jó benne, hogy bárki elkezdheti, nem kell hozzá semmilyen sportmúlt. A csajok szeretnek csapatban tornázni, ráadásul ezt az év nagy részében lehet a szabad levegőn is élvezni.”

A férfiak körében egyelőre mérsékelt az érdeklődés a sportág iránt, nem tudni, a zene, a bóják kerülgetése, vagy a labdaszedés az, ami távol tartja őket, a nők viszont nagyon kedvelik. Legalábbis egy szűk metszetű felmérés szerint, ugyanis jelenleg mindössze Győrben lehet kardió-adogatni, és csakis Eszternél. Ő viszont nemzetközi engedéllyel is rendelkezik, és amerikai profiktól tanult. Edzőként nagy koncentrációt igényel a dolog, mivel nem csak a több részből álló, 60 perces edzést kell levezényelnie, de egyszerre nyolc ember különböző tenisztudásához és labdaérzékéhez kell igazítania az adogatást, ráadásul oda kell figyelnie arra is, hogy olyan iramban mozgassa a játékosokat, hogy azok pulzusszáma ideális maradjon.

„Azért a kardió név, mert az edzés közben folyamatosan mérik a játékosok a pulzusukat, így biztosítva, hogy állandóan a zsírégető tartományban maradnak. Ezt természetesen mindenkinek egyénileg állítjuk be, korának, testalkatának és súlyának megfelelően. Edzés közben pedig nekem szólnak, ha kiesnek az ideális zónából, és akkor én vagy gyorsítok a tempón vagy visszafogom kicsit az adogatást.”

Eszter tavaly április óta tartja óráit, azóta felfigyelt rá a Magyar Tenisz Szövetség is. Most közösen dolgoznak azon, hogy minél többen érdeklődjenek a cardio-tenisz iránt, és minél több edzőt képezzenek ki. Ez egyelőre ugyanis nem olyan egyszerű, hiszen hivatalos képesítést csak a TIA (Tennis Industry Association) ad, és a képzés európai nagyvárosokban folyik. Elszántabbak persze már most is nekifuthatnak, hiszen a konkurencia hiánya garantált.

Oszd meg másokkal is!
Mustra