no

Ne próbáljon háztartási fehérítővel bőrt szépíteni!

Sok nő bármit képes megtenni a szépségért: plasztikai sebészhez járnak, csillagászati árakon vásárolnak kozmetikumokat, és furcsa felszerelésektől sem riadnak vissza. Az otthon elkészíthető kozmetikumokkal általában nem nagyon lehet melléfogni, persze, ha az ember lánya rendelkezik aggyal, és nem ken magára mindenfélét, amiről a neten olvas.

Arról már írtunk, hogy nem volt ez mindig így, hiszen voltak idők például, amikor a hipóval való irrigálás remek fogamzásgátló módszerként élt a köztudatban (de szerencsére ezek az idők már elmúltak). Amerikában azért nagyon kitartóak a népek, ha öblögetni nem lehet hipóval, most azzal kísérleteznek, hogyan lehet háztartási fehérítővel csodaszép porcelánbőrt elérni. A különféle fórumok tanácsai alapján a szert pakolásként kell használni, az igét internetes oldalon is nagyon lelkesen terjesztik, pedig amellett, hogy önmagában is hajmeresztően hangzik, lehet, hogy az alapja egy félreértés.

A Daily Mail cikke arra jutott, hogy az egész jelenség egy stanfordi tanulmányból indult ki, amikoris a tudósok (sugárterápia mellékhatásaként fellépett) bőrgyulladásban szenvedő egereken tanulmányozták a fehérítő hatásait. Az állatokat 30 percig ebben fürdették, majd megfigyelték, hogy ez igenis jót tett a bőrük gyulladásos folyamatainak, így elterjedt az a hit, miszerint az egyszerű fehérítő segít a sugárkezelés a kemoterápia miatti bőrgyulladáson - és akkor már a napégésen, sőt, még az öregedés ellen is felveszi a harcot.

Nem, ezek még véletlenül sem pakolás összetevők
Nem, ezek még véletlenül sem pakolás összetevők

Dr. Daniel Shapiro plasztikai sebész viszont óva int mindenkit attól, hogy ezt otthoni kozmetikai kezelésként alkalmazza, hiszen ezt a fehérítős fürdőt szinte lehetetlen előállítani olyan hígításban, ahogy azt a tudósok tették, ha pedig nem sikerül tökéletesen eltalálni a megfelelő arányt, akkor - nahát! - ezek a szerek bizony durva égési sérüléseket okoznak. Ezt Graham Johnston, a Brit Bőrgyógyászok Egyesületének munkatársa is megerősítette, mondván, adódott már probléma abból, hogy valaki bőrgyógyász javallata nélkül, saját maga keverte ki a „csodapakolást” gyulladt, ekcémás arcbőrére.

A kozmetológus szerint nem okvetlenül baromság, de...

"Ez a módszer abszolút kísérleti fázisban van, és nem ismertek a hosszútávú mellékhatások. Az azonnaliak már annál inkább, hiszen a háztartási fehérítő készítmények súlyos ekcémát, irritációt okoznak még az egészséges bőrű embereken is .Ezek higított forma használatakor is felléphetnek, csak esetleg nem azonnal, hanem lassabban, hónapok, évek alatt. Ha segít is az ekcémán egy ilyen módszer, egyelőre nem tudni pontosan, milyen működési elv alapján: talán eltereli az immunrendszer figyelmét, és a bőr helyett a fehérítő ellen termelődnek ellenanyagok. Ráadásul a pontos hatásmechanizmussal, illetve a terápiás adagolással kapcsolatban is csupán teóriák elérhetők. Tehát a módszer otthoni használata abszolút nem biztonságos, sőt hosszútávon belátathatatlan következményekkel járhat, így senkinek sem javasolt az egyéni kísérletezés!"- hívja fel a figyelmet dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász, kozmetológus.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra