Hogyan legyen a könyvespolc a lakás dísze?

Az emberek többségének végtelenül egyszerű könyves polcai vagy szekrényei vannak otthon, már ha egyáltalán polcon tartja még a könyveket, és nem e-könyvolvasón. Aki mégis ragaszkodik a kézbe vehető, lapozgatós élményhez, azoknak Huffington Post összegyűjtött néhány polcfélét, amivel a lakás díszévé válthatnak ezek a tárgyak. Ahogy ott is megjegyzik, ezek némelyike már-már inkább szobor, mint egyszerű bútordarab, de szerencsére ez nem zárja ki, hogy olyanok is szerepelnek a listán, amiket több-kevesebb időbefektetéssel bárki meg is csinálhat magának. Ilyen például a létrából átalakított polc vagy a sima négyzetek variálása. Ha van egy kis szabadideje, és unja a falakat, akkor ezekből ihletet meríthet. 

A hatalmas virág

but1

A gyűjtés egyik leglátványosabb darabja valójában végtelenül egyszerű. Háromféle, különböző méretű, négyzet alapú kisszekrényből hoztak létre fraktálszerű mintát, míg egy hatalmas virág lett belőle végül. És mindez nem valami dizájncég méregdrága műve, egy venezuelai ügyvédnő ötletéről van szó, akit állítása szerint a mandala ihletett meg.

 

A sok hatalmas virág

but2

Hiába kutattunk, ennek az eredetéről sokat nem tudtunk meg. Ez természetesen már nem feltétlenül tartozik az egyedül is könnyen elkészíthető darabok közé, különösen úgy nem, ha többet is szívesen felrakna az ember a falra, ahogy itt is látható.

 

Az indusztriális jelleg: régi csövek

but3

A régi csövekből bútorok tucatjait készítik a könyvespolcoktól a törülközőtartókon át a fogasokig. Ezek nagyrészt házi készítésű bútorok, az itt látható könyvespolcot Stella Bleu tervezte, de emellett még millió dolgot rakott össze régi ipari csövekből.

 

A kábeldob

but4

Ebből is rengeteg mindent lehet csinálni a sima dohányzóasztaltól a hintaszékig. Hogy ezt a konkrét darabot pontosan ki készítette, az nem derült ki, de rengeteg hasonló DIY példánnyal lehet találkozni az interneten. Különösebb leírás ezekhez nem is szükséges, eléggé adja magát a forma.

 

Kecsesen kinyúló ág

but5

Gyerekek szobájában, jobban menő óvodákban esetleg várókban viszonylag gyakran lehet találkozni fa alakú polcokkal, akkor tulajdonképp miért is ne állná meg a helyét egy ilyen a nappaliban? Olivier Dolle polcai pontosan ilyenek.

 

Létrából könyvespolc

but6

Ezzel is rengetegen kísérleteznek, talán mert egyedül, házilag talán az egyik legkönnyebben kivitelezhető darabról van szó. A többség függőlegesen, állítva végzi a falra szerelve, ez viszont azért nagyon király, mert vízszintesen rakták fel, és így talán még jobban is néz ki. 

 

Könyvkukac polc

but7

Az egyik legmenőbbnek egy ideje már Ron Arad tervező tekergő könyvespolcai számítanak, amikkel majdnem mindenféle lakberendezési listán lehet találkozni, úgyhogy mi sem akartuk lehagyni őket. Többféle színben kaphatóak, az áruk kábé 100 ezer forinttól 260 ezerig terjedhetet.

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra