no

Legyen a saját ingyenes lakberendezője!

Lakásfelújítás, költözés, vagy építkezés előtt mindenki elfantáziálgat olykor arról, miképp fogja berendezni új otthonát. Sokan ezt csak gondolatban, vagy a klasszikus kockás papíron rajzolgatva teszik meg, ám ilyenkor lehet jól beleszaladni a kínzó részletekbe: nem fér el az ülőgarnitúra a szekrénytől, milyen stílusú függöny illene az új kanapéhoz, vagy csak egyszerűen nem tudja elképzelni, hogyan nézne ki a szoba zöld helyett bézs színvilágban. Szerencsére mindezt ma már könnyen ki tudja védeni: ha egyszer a neten annyi mindent lehet találni, miért pont ingyenes lakberendező programokat ne lehetne? Mutatunk párat.

Sweet Home

Ez a Java alapú program az egyik legnépszerűbb az összes közül, nyilván részben azért is, mert 13 nyelven, köztük magyarul is elérhető, tehát azoknak sem okoz gondot a használata, akik esetleg nem tudnak más nyelvet. Az alaprajzot kétdimenziós grafikával kell elkészíteni, viszont az eredményt 3D-ben is megtekintheti. A Sweet Home-ban számos berendezési tárgy (nyílászárók, függönyök, karnisok, ajtók, lépcsők,bútorok), formavilág, díszítettség közül lehet választani, és ha ezeket is túl kevésnek találja, akár le is tölthet még hozzájuk párat. Mihelyst kész van, egy virtuális sétát is tehet a házban, miközben mindent a valós méretében láthat, ráadásul úgy, hogy még azt is megadhatja, milyen magasságú legyen a virtuális látogató. Ez utóbbi igen hasznos featúra tud lenni: kibukhat a túl magasra/alacsonyra tervezett konyhabútor, a szemmagasságban kiálló, balesetveszélyes díszítőelemek, vagy egyszerűen csak az, hogy ebből a szögből már nem is néz ki olyan jól az, ami a felülnézeti rajzon még praktikusnak tűnt.

MyDeco

Sokak szerint a MyDeco az ingyenes lakberendező programok non plus ultrája, sőt, minőségileg a fizetős oldalakkal vetekszik. Ráadásul még várni sem a letöltésére, ugyanis online, mindössze egy előzetes regisztrációval működik. Magát az alaprajzot kiválaszthatja egy előre legyártott sablonból, de ha annál konkrétabbat szeretne, akkor természetesen meg is rajzolhatja, vagy akár fel is töltheti a saját, méretarányos alaprajzát. Legnagyobb pozitívuma, hogy a kiválasztható berendezési tárgyak valósak, amit kicsit azért halványít, hogy a program sajnos csak külföldi áruházak árukészletéből dolgozik, igaz, így még árkalkulációt is végez. Természetesen magát a tervezést 2D-ben kell elkészíteni, azonban végig láthatja mindezt a képernyője egy részén, amit bármikor kinagyíthat, ráadásul még azt is beállíthatja, hogy milyen szögből akarja szemügyre venni a művet.

Ikea online tervező

A svéd bútoráruház, az Ikea saját tervezőprogramjának nagy pozitívuma, hogy a cég magyarországi jelenlétének köszönhetően magyar árkalkulációt is kaphat a berendezési terveihez. Hátránya (ami persze egyben természetes is), hogy csak a cég saját termékeiből dolgozhat vele. Cserébe viszont a magyar árak mellett pénzt és időt spórol, hogy a vásárlás előtt virtuálisan már bejárhatta az áruházat, és kiválogathatta, mikre lesz szüksége. Amit persze egyszerűen megtehet, hiszen a bútorokra kattintva elolvashatja az össze lényeges információt róla (mint pl. színválaszték, méret, összeszerelés, illetve hogy melyik Ikeában kapható az adott termék).

Természetesen ennél a programnál is van lehetőség az egész művet 3D-ben is megtekinteni, sőt, ha valamin változtatni szeretne, vagy kiegészítene, azt ebben a nézetben is megteheti, nem kell visszaugrania az eredeti felülethez.

Amennyiben elégedett a végeredménnyel, úgy 5 tervét elmentheti az Ikea szerverére, majd amikor az áruházban jár, ott újra megnyithatja, így akár már célirányosan válogathat a bútorok között. Tegyük hozzá, mi nagyon hiányoltuk, hogy nem tudjuk meg, hogy pontosan hol is keressük a kiválasztott termékeket (holott az árcédulákon ezek az információk rajta vannak), tehát lényegében így is muszáj lesz végigcsatangolni a sorok között, míg rá nem bukkanunk az adott darabra.

FloorPlanner

Bár a FloorPlanner angol nyelvű, de az angolul nem tudókat is kárpótolhatja, hogy szinte gyerekjáték használni. Ezt sem kell hosszasan telepítgetni, csak egy e-mail címet meg egy jelszót kér, és máris megtervezheti az otthonát, sőt, még akár a hozzá tartozó kertet is. Többszintes ház megalkotására is van mód, és az alaprajzot, falakat ön is elkészítheti benne, majd válogathat különböző burkolatok, szőnyegek, parketták közül. A nyílászárókat, bútorokat, bokrokat, fákat egyszerűen kiválaszthatja az adott menüpontból, csupán rá kell klikkelni, és már teheti is az adott helyre. Szintén csak egy kattintás, hogy a 2D-s terveit 3D-ben is megnézhesse.

Az összes közül talán ezt a legegyszerűbb használni, egyetlen negatívuma van csupán, hogy a többi ingyenes lakberendező programhoz viszonyítva elég kicsi és nem is bővíthető a bútorválasztéka.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra