Nem kell kikészülni a lakásfelújítástól

Lakást felújítani még abban az esetben sem egyszerű, ha az embernek megfelelő összegű pénz áll rendelkezésére, de ez a legritkább esetben van így. Ilyenkor jön a házi kivitelezés, a haverokkal szervezett "fessük ki a lakást egy buli keretében" akciók, vagy az olcsó mesteremberek felkutatása, generálkivitelező helyett. A legfontosabb szabály azonban, ha elhatározta, hogy felújításra adja a fejét – legyen az külső hőszigetelés, nyílászárócsere, vagy csak egy festés –, akkor jó előre tervezzen meg mindent.

1. Gondolja át, nézzen körül, keresse meg!

Első lépésben érdemes megnézni, mennyi pénze is van a felújításra, mi az a határ, amit semmiképp nem léphet át. Ezek után jöhet a tervezés, főleg ha falakat is át akar helyeztetni. Panelben ez nem olyan egyszerű, de a régi, téglaépítésű lakások esetében sem árt, ha ránéz egy szakember a tervre, mert könnyen kiderülhet, hogy egy fő falat tetetne át, ami vagy nem lehetséges, vagy ha mégis, akkor erőteljesen megdobja a költségeket. A szakember arra is tud válaszolni, hogy mihez kell építési engedély, vagy mi az, amire rá kell bólintania az Örökségvédelmi Hivatalnak.  A megfelelő belsőépítész kiválasztása sem egyszerű: érdemes ismerősöket megkérdezni, vagy gyűjtőoldalakon keresgélni, hogy ki az, akinek a munkái stílusban közel állnak hozzánk.

2. Tervezzen 

Ha nem gondolkodik ilyen nagyban, akkor sem baj, ha több szem többet lát alapon valakivel megosztja a terveit; és léteznek már bárki számára elérhető tervező programok is, melyek akár 3D-ben is megmutatják, hogy fog nagyjából kinézni a végeredemény.

Ha a terv már megvan, érdemes lerajzolni, nehogy úgy járjon mint, én, hogy a szépen tervezett hálófülkébe végül nem fér be az összes oda tervezett bútor. Erre bőven elég egy négyzetrácsos papír, és akkor már csak meg kell találni a bútorok helyét.

3. Válasszon

Amikor a terv összeállt, jöhet a dolgok nehezebb része, a megfelelő szakember kiválasztása. Érdemes több helyről ajánlatot kérni, mert az egyes szakemberek nagyon eltérő számítást alkalmaznak. Példa erre a saját lakásom, ahol majdnem 600.000 forintos eltérés mutatkozott a legolcsóbb és legdrágább ajánlat között. Ha nagyobb munkáról van szó, két megoldás van.

Vagy keres egy generálkivitelezőt, aki mindent megcsinál a fűtésszereléstől a villanyszerelési munkákig, vagy egymás után jönnek a szakemberek. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, a generálkivitelező mindent megvesz, elintéz, megcsinál, de sok esetben drágább, míg a másik esetben a kész villanyszerelési munkákat tönkreteheti a fűtésszerelő, vagy épp a gipszkartonos, és akkor jön még egy kör, és még több dühöngés.

Illúziói ne legyenek: a végösszeg egyrészt szinte biztos, hogy több lesz a tervezettnél, másrészt egy csomó nem várt utánajárást igényel majd még akkor is, ha egy mérnök és egy logisztikus pontosságával tervezte meg a projektet.

Átlagárak

Festés: 200-400 Ft/nm

Mázolás: 1500-2000 Ft/nm

Gipszkartonozás: 1500-2000Ft/nm

Tapétázás: 150-550 Ft/nm

Hidegburkolás: 1000-2500 ft/nm

Parkettázás: 2500-3000 Ft/nm (lakkozással)

Külső hőszigetelés: 2000-3000 Ft/nm

A megfelelő szakember kiválasztása sem egyszerű, de nem lehetetlen. Ilyenkor jön jól a közeli ismerősök ajánlása, vagy ha már dolgozott az illetővel. Arra készüljön fel, hogy a festő biztosan leszólja elődje munkáját, az ács hosszú litániát zeng arról, hogy ki volt az a marha, aki ide 10-es gerendát tett, amikor egy hülye is látja, hogy 12-es kellett volna, vagy hogy miért nem rakott a fűtésszerelő légtelenítőt valahová, hisz az első osztályos tananyag a szakmunkásban.

4. Számoljon

Ezen átlépve, az árajánlatokat érdemes gondosan átnézni, összehasonlítani a részmunkák és a felhasználandó alapanyagok árát, illetve hogy pontosan mit tartalmaz az ajánlat, és mit nem (elviszik-e a sittet, mi történik a megmaradt építőanyagokkal stb.).  Nálam az egyik generálkivitelező 50.000 forintot akart felszámolni az anyagok le- és felhordására, amiben nem volt benne a szállítás. Külön rá kell kérdezni, hogy ezek bruttó árak-e, miről fog szólni a számla, és mennyi garanciát adnak az általuk elvégzett munkára.

Persze mindenki keresni akar, és ez így van jól, mégis érdemes körülnézni a neten, mert ott is elég jó kalkulátorokat találni, hogy pontosan mennyi festék, tapéta vagy csempe kell. Bizonyos dolgok szinte egységárasak, de sok esetben érdemes használt építőanyagokat beszerezni, ilyen pl. a pucolt tégla, vagy a valahol megmaradt gipszkarton. Az Aprónet vagy az Expressz csodálatos tárháza az építőanyagoknak, csak egyeztessen előtte a munkásokkal, hogy pontosan miből mennyire van szükség.

Finanszírozza a tervezett felújítást Fundamenta-lakásszámlával!

Ha Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződést köt, az ötletekből tettek válhatnak, az álmok megvalósulhatnak! A lakásszámla olyan lakáscélra felhasználható – államilag támogatott (EBKM 10,56%, havi 20.000,- Ft-os betételhelyezést feltételezve) – megtakarítási forma, amely havi, rendszeres befizetés mellett, a megtakarítási időszak (jelenleg 48-120 hónap között a kínált módozatok futamidejétől függően) végén kedvező, lakáscélú kölcsönlehetőséget is biztosít.

A lejáratkor igényelhető lakáskölcsönévi 3,9% (referencia THM 5,23%) fix kamatozású, forint alapú – igénybe vételével akár több mint kétszeresére növelhető a felvehető összeg, így az otthonteremtéssel kapcsolatos terveit nagyobb pénzügyi keretből is megvalósíthatja. A Fundamentánál a lakáskölcsönt igénylő ügyfelek 90 százalékának beadványát bírálták el kedvezően és folyósítottak számukra kölcsönt.

Ha a munkálatok finanszírozáshoz magasabb összeg szükséges, nyithat lakásszámlát közeli hozzátartozói számára is, így megtöbbszörözheti a konstrukció nyújtotta előnyöket és a lakáscélok eléréséhez szükséges anyagi forrást. Fundamenta lakásszámlájával a legkülönfélébb felújítási, korszerűsítési munkákat finanszírozhatja, csak néhány példa a széles palettáról: nyílászárók cseréje, galéria, szauna vagy éppen mosogatógép beépítése, kerti öntözőrendszer kialakítása, de akár napkollektor, napelem beépítése; sőt a szakemberek munkadíjáról kiállított számlát is elfogadja a Fundamenta lakáscél igazolásaként.

Otthonunk állagának megőrzése, értékének növelése folyamatos célunk, amelyhez kiváló anyagi alapot teremt a Fundamenta-lakásszámla! A konstrukcióról részletesen tájékozódhat a honlapon!

A tájékoztatás nem teljeskörű, a lakás-előtakarékossági szerződés részletes leírását az Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat) tartalmazza.

h i r d e t é s
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek