Hízni egészségesen is lehet

A nők általában fogyni akarnak, ezért aztán különféle fogyókúrákkal sanyargatják magukat, miközben csendben irigylik modell alkattal megáldott nőtársaikat, és elképzelni se tudják, hogy valaki épphogy zsírpárnákra vágyik. Pedig sokan vannak, akiknek inkább átok, mint áldás a vékony sziluett.

Bármilyen hihetetlen, vannak nők, akik mindent megadnának azért, hogy felszökjön rájuk egy-két (vagy több) kiló. Igaz, a mostani divat azt diktálja, hogy légy vékony, akiknek viszont épp ez adatott, sokszor nincsenek kibékülve magukkal. És valljuk be, ennek van is némi alapja, hisz' mégis jobban mutatnak a ruhák olyanokon, akiknek legalább mellük és fenekük van.

Hízni sokkal könnyebb – gondolják irigykedve az örökké fogyókúrázók, pedig ez csaknem ugyanolyan nehéz feladat, mint leadni a kilókból. A hízni vágyóknak annyiban tényleg könnyebb, hogy a mások számára tiltott dolgok, mint például a csoki vagy sütemények nassolása nem kell nekik lelkiismereti problémát okozzon, ha egészségesen szeretnének kilókat felszedni, azt persze nem tehetik csak édességekkel. Éppen ezért nekik legalább olyan gondosan meg kell válogatniuk az élelmiszereket, mint a fogyókúrázóknak, csak azzal a különbséggel, hogy ők azokat az élelmiszereket keresik, amelyek amellett, hogy jót tesznek a szervezetnek, valamennyire hizlalnak is, vagy legalábbis meghozzák az étvágyat.

A szakértők szerint akkor mondunk valakit vékonynak, ha testtömegindexe 18 alatt van, illetve ha a testösszetételi arányok kórosak. Hogy egyesek miért vékonyak, annak számtalan oka lehet: betegség (például pajzsmirigy túlműködés), pszichés okok, genetika. Amennyiben nincs szervi elváltozás, illetve hormonális, illetve pszichés probléma a háttérben, megfelelő étrenddel elérhető a súlygyarapodás.

Roboráló étrend a hízás kulcsa

„Az étrend összeállításánál a magas kalóriatartalom mellett fontos a tápanyagok megfelelő aránya is. Zsiradékban és egyszerű szénhidrátban dúsabb, magas komplett fehérjetartalmú ételeket érdemes fogyasztani, mindezeket kellő vitamin-és ásványianyag-tartalmú alapanyagokból, élelmiszerekből összeállítva. A vitaminpótlás nagy jelentőségű lehet, mert vannak olyanok (pl. B-vitaminok, Mg, multivitaminok), melyek kis mértékben növelhetik az étvágyat. Akik hízni szeretnének, fogyaszthatnak krémleveseket, mártásokat, rakott ételeket, túrós édességeket, gyümölcsös-tejszínes turmixitalokat, desszertnek sajtokat, olajos magvakat, aszalt gyümölcsöt, ezek mind magas kalóriatartalommal bírnak”- javasolja Barcza Zsuzsanna dietetikus.

Tehát a cél nem az anyagcsere lassítása (ellentétben a fogyókúrával, amikor gyorsítani érdemes), hanem olyan élelmiszerek fogasztása, melyek magas energiatartalommal rendelkeznek.

A szakember szerint hízókúrával naponta legalább 6 étkezéssel célszerű próbálkozni. Mivel többször egyszerre nagy mennyiséget kevesen tudnak elfogyasztani (a soványság hátterében sokszor étvágytalanság is áll), így a hangsúlyt a dúsított, kisebb mennyiségű ételekre kéne fektetni. Ezt nevezzük roboráló diétának. A felturbózást megtehetjük sajttal, tejszínnel, vajjal, tejporral, tojássárgával, stb. Igazán előnyösek ilyenkor a sűrű krémlevesek, rakott ételek, illetve különböző mártások.

Roboráló étrend

A roborálás az ételek minőségi dúsítását jelenti azonos mennyiség mellett. Legelterjedtebb módszerei:

-a tejes turmixban a tej bizonyos részét tejszínnel helyettesítjük

-a rakott étel tetejét sajttal megszórjuk

-a szelet hús helyett az ételben elrejtjük a darált húst

-a müzlihez mézet és aszalt gyümölcsöt adunk

-a krémlevest tej helyett tejszínnel és tojássárgájával is sűrítjük

-a burgonyapürét vajjal és tejszínnel készítjük

„Persze állandó nassolással is elérhető súlynövekedés, viszont semmiképpen sem ajánlott a hízókúrának ezt a fajtáját választani, mert az édességek a sok-sok cukor és zsiradék mellett minimális mennyiségű hasznos tápanyagot (fehérjét, telítetlen zsírsavakat stb.) vitamint-és ásványi anyagot tartalmaznak.  Emiatt hiánytünetek alakulhatnak ki, ez pedig sok egyéb kellemetlen mellékhatás mellett az étvágyat is csökkenti, nem beszélve arról, hogy egy rosszul összeállított étrend rövid idő alatt képes megemelni a vérzsír értékeket (koleszterin, triglicerid), valamint a vércukorszintet, ráadásul még a szervezetet is elsavasítják” – figyelmeztet a dietetikus.

Ne mondjon le a testmozgásról

Azok, akik hízni szeretnének, gyakran nem mernek sportolni, nehogy még jobban lefogyjanak. A szakértő viszon tépp ellenkezőt ajánl: a szabad levegőn való mozgás amellett, hogy egészséges, az étvágyat is meghozza, tehát emiatt ne mondjunk le egy jóleső kocogásról! A sportolás mennyiségét és intenzitását csak akkor érdemes csökkenteni, ha pszichés okok miatti mértéktelen testmozgásnak „köszönhetjük” soványságunkat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek