Egy kezdő hobbivarrónő viszontagságai – 3. rész

Kolléganőnk úgy döntött, megtanul varrni, persze csak hobbiszinten, mi pedig rávettük, hogy minderről számoljon is be egy rövid sorozat formájában. Az első részben megtudhattuk, hogyan is érdemes tanfolyamot választani, és mi mindent kell beszerezni ahhoz, hogy otthon is tudjunk gyakorolni. A második részben kiderült, meddig jutott el a nyolchetes tanfolyam első felében. Most pedig következzen a harmadik rész, amelyben elkészül az első saját szoknya.

Amikor az első órán megcsináltuk a próbadarabokat, nem igazán tudtam elképzelni, hogy hat hét múlva majd beakaszthatom az első saját készítésű szoknyámat a szekrénybe. Az ismerősök és a családtagok persze nem értették az aggodalmamat, szerintük nincs semmi bonyolult dolog két (vagy több) anyagdarab összevarrásában. Persze amikor elmeséltem, hogy mi mindent kellett megtanulnunk, mielőtt nekifogtunk volna a szoknyának, kicsit megemelkedtek a szemöldökök, de utána lelkesen sorolták, hogy mit is varrhatnék majd meg nekik, ha lesz egy kis szabadidőm.

Az első szoknyás foglalkozáson szépen, sorban mindenki kiszabta, amit kellett. Szerencsére a szabásmintákkal nem nekünk kellett bíbelődni, a válaszható modellek több méretben is rendelkezésünkre álltak. Itt derült ki igazán, kinek mennyi időbe és energiába fog majd kerülni a nagy mű, hiszen minél több darabból áll egy ruhadarab, annál többet kell szöszölni... elvileg. Én a szerencsésebbek közé tartoztam a ceruzaszoknyával. Nem, nem azért választottam ezt a fazont, mert a könnyebbik utat akartam választani, egyszerűen csak az motivált, hogy – szégyen, nem szégyen – ez nagyon hiányzott a ruhatáramból, pedig jövőre is az egyik kulcsdarab.

A szerencse persze relatív, a szabásmintával nekem volt szerencsém, mások viszont később megúszták a derékpánt- és bélésvarrást, szóval valahol mindenki nyert egy kicsit. Az első órán egyébként látványosan haladtam – gondoltam én. Körbeszegtem cikcakköltéssel a két hátsó darabot és az elülső részt, és az előbbi kettőt szépen hozzá is varrtam. Otthon kicsit elfogott a pánik, amikor körbetekertem magamon a félkész szoknyát, mert kicsinek tűnt, de amikor gombostűvel pótoltam az utolsó varrást, minden a helyére került. Sóhaj, pezsgőbontás.

Ekkor még nem sejtettem, hogy milyen izgalmak várnak rám a későbbiekben. Szerencsére az oktatónk békésen tűrte az záporozó kérésket és mindig segített, ha kellett. Az első kaland a rejtett cipzár bevarrása. Nem azt mondom, hogy maga a pokol, de alaposan megizzasztott minket, hiszen korábban soha nem csináltunk ilyet, és bizony mindenkinél előkerültek a bontótűk, a bevásárlólistára pedig felkerült egy újabb tétel, mert a hagyományos cipzárvarró-talp nem elég ehhez a feladathoz. Nem egy összeg, de nő a hibázási lehetőség, ugyanis az elején még nem mindenki kapcsol, hogy talpat kellene váltani, bár ez leginkább a cikcakktalpnál tud adrenalinban gazdag helyzeteket okozni.

Szóval rejtett cipzár pipa, jöhet a bélés. Addig minden tűrhető volt, amíg a szabásmintát fel nem kellett rajzolni az anyagra. Nos, akik még nem használtak bélésselymet, jobb, ha vigyáznak, mert az egy öntörvényű szajha, aki nem méri olcsón a szolgálatait. Először is ugye, le kell súlyozni, mert csúszkál, mint a veszett fene, és a kiszabás előtt is gombostűk hadával kell rögzíteni az összehajtott anyag két felét. A darabok összevarrása még csak-csak összejön, bár volt, akinek már ekkor is meggyűlt vele a baja. Nekem csak a szövetrésszel való összevarráskor makacsolta meg magát, de az is elég volt. Mielőtt azonban csendben összeomlottam volna az apró kudarc miatt, kiderült, hogy az a rész úgysem fog látszani a derékpánt miatt. Halleluja!

A negyedik, egyben utolsó foglalkozásra így minden készen volt, a derékpántot és a szoknya alját kivéve. Az előbbi hasonlóan nagy kedvenc, mint a cipzár. Bár ahhoz képest sikerült egész emberesen ráilleszteni a szoknyára, az alsó tűzés, aminek közvetlenül a két anyag találkozása alatt kell futnia, tényleg csak pár milliméteren csúszott rá a pántra, becsszó. A szoknya aljának felszegését is új módszerrel csináltuk, de ez már gyerekjáték volt, akárcsak a bélés hozzávarrása a cipzárhoz. És kész is lett a mű, ami messze nem hibátlan, sőt, de legalább van egy szoknyám, aminek viszonylag magasan van a dereka, és mégsem áll el sehol. Ez nagy szó!

Nyilvános premier persze még nem volt, csak a mellékelt fotók kedvéért vettem fel egyszer, de ami késik, nem múlik. Csak legyen kész a nadrág is – de ez már egy másik történet.

A ráfordítás

Idő:

Bruttó 4x3, azaz 12 óra, de ha az üresjáratokat nem számoljuk, akkor inkább 10 óra, de biztos lesz még jobb is

Anyagiak:

- 1000 yard (kb. 914 m) műszálas cérna: 350 Ft (Röltex)

- 0,5 méter bélésselyem: 450 Ft (Máthé Textil)

- 30 cm szövetalapú vetex: 243 Ft (Máthé Textil)

- 80 cm duplaszéles szövet: 1168 forint (Máthé Textil)

- 20 cm-es rejtett cipzár (Röltex) – sikeresen elkavartam a számlát, de emlékeim szerint 200 forint körül volt az ára

Vagyis nagyjából 2500 forintból sikerült megvarrni egy szoknyát.


Oszd meg másokkal is!
Mustra