7 étel és ital, amik segítenek leküzdeni a rossz szagunkat

Kicsit mindannyian bűzlünk. Sőt, azt is érdemes elfogadni, hogy életünk párja, de még a falunkra kiragasztott posztereken lévő tökélyemberek is küszködnek néha saját testük szagával.

Bármennyire is szeretnénk, soha nem fogunk tudni friss virágcsokorként illatozni örökké, a szájunk, a testünk és a lábunk is hajlamos kiadni olyan szagokat, amik miatt inkább mégsem szeretnénk társaságba menni. Tudják ezt a Woman's Daynél is, de szerencsére azt is, miképp lehet ezeket a kínos helyzeteket elkerülni.

Rossz lehelet

Friss petrezselyem, borsmenta, fodormenta

A hatásuk egyből érezhető. Erős olajat tartalmaznak, ami segíthet elnyomni a szájszagot. Szájvízszerűen hatnak, ugyanis nemcsak a bűzt nyomják el, de kellemes illatot is hagynak maguk után. A petrezselyem például pár perc alatt hat, de ha rendszeresen rossz a leheletünk, akkor a tüneti kezelés helyett érdemes elmennünk a fogorvoshoz.

Tej

A fokhagyma nagyon jó dolog, az íze is jó, de a szaga erősen csökkenti azon emberek számát, akik egy társaságban szeretnének velünk lenni. Ezért érdemes a kiadós étkezésünk után meginni egy pohár tejet, amiről 2010-ben mutatta ki egy tanulmány, hogy a víz- és zsírtartalma segít eltüntetni a szagot. Valamennyit még a zsírmentes tej is segít, de a magas zsírtartalmú hozza a legjobb eredményeket a küzdelemben.

Rossz testszag

Citrusfélék

A citrom és a narancs gyorsítja a víz öblítését a testen belül, ami miatt nem lesz pézsmaszagú a bőrünk. Mivel tartalmaznak rostot, ezért a teljesen átmennek rajtunk, szép lassan hatástalanítva a méreganyagokat, amik később hozzájárulnak a rossz testszaghoz. Egy jó grapefruit reggelire, vagy narancs desszertnek, és rögtön nem kell magunkat fél óráig fújni dezodorral!

Fehér hal

A halról eddig is tudtuk, hogy egészséges, de ráadásul a szagunknak is jót tesz! A gyomor és a belek szorosan kapcsolódnak a bőrünkhöz, ezért húsban lévő fehérjék lebontása közben termelődnek kellemetlen szagok. Leginkább a vörös húsokat kell korlátozni, és helyettesíteni fehér hallal. Nem kell aggódni, nem leszünk halszagúak.

Büdös láb

Almaecet

Az almaecet az orvosok által is elismerten öli meg a baktériumokat, és szárítja meg az izzadtságot, tehát a két leggyakrabban előforduló okát szünteti meg a lábszagunknak. Mindössze egy fél pohár almaecettel felturbózott liternyi langyos vízben kell áztatni a lábunkat húsz percig, és ismét vehetünk olyan vendégségbe, ahol levetetik a cipőnket!

Kukoricakeményítő

A rosszul szellőző cipőkbe nagyon gyakran beleizzad a láb, ami miatt munkából hazaérve igencsak kellemetlen meglepetéseket szerezhetünk. Ezt megelőzhetjük annyival, hogy beleszórunk levétel után egy kis kukoricakeményítőt a cipőnkbe, mert felszívja az izzadtságot és semlegesíti a szagot, és még a szódabikarbónánál is hatásosabban.

Tea

Teázni amúgy is jó, de itt most nem a hagyományos fogyasztása ajánlatos, hanem a láb áztatása zöld vagy fekete teába. Például ez is a lábszagprobléma gyökerét kezeli, tehát a láb izzadását gátolja meg. A baktériumokat nem tünteti el, de a nedvesség korlátozása a bűzt is korlátozza. A kihűlt teában tíz perc lábáztatás után sokkal gyorsabban szárad a bőrünk.

Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek