Az 5 legtöbbet költő milliomoscsemete

Költekezésben és vagyonban még mindig a Brunei örökösök vezetnek, de azért Paris Hiltonnak is van még mit herdálnia, ahogy a leggazdagabb brit tinédzsernek is. Bemutatunk 5 fiatalt, akiknek van mit a tejbe aprítaniuk.

A Brunei-klán pénzszórói

Az 1982-es születésű Azim herceg a harmadik Brunei-trónörökös a sorban. A fiatalok áloméletét éli, a paparazzik kedvenc fotótémája, és rengeteg pletyka kering róla. Szupermodellek veszik körül és hírességekkel lóg, akiknek gyakran fizet busás bónuszt, ha részt vesznek a privát partijain. A 2009-ben tartott születésnapi buliját az év partijának tartotta a sajtó: olyan vendégek vettek részt rajta, mint Michael Jackson, Diana Ross, Scarlett Johansson, Mariah Carey és Sophia Loren. Lehet, hogy Azim sokat költ, de legalább ugyanannyit fordít karitatív célokra is: számos alapítványnak rendszeres adakozója, és fontos szerepet játszik az elszegényedett rétegek felzárkóztatásában is.

A nagyvonalú életet nem ő kezdte, ugyanis a család leghírhedtebb herdálója a brunei szultán öccse, az 1954-es születésű Jefri. Bár a szultán a világ egyik leggazdagabb embere, de még neki is nagy érvágást jelentett a pazarló életmódot folytató rokon, aki elherdálta a családi vagyon tetemes részét. Ötezer darabos járműgyűjteményének fenntartása sokba kerül, ahogy a magánrepülője, jachtjai, és az 1788 szobás palotája is, ahol a fényűzés diadalaként még a vécékefét is aranyból csináltatta. 15 milliárd dollárt vert el a családi kasszából, de ennyi nem volt elég: az 1997-es ázsiai pénzügyi válság alatt dollár milliárdok sikkasztásával vádolták.

A királyi partináci

Harry herceg már 17 évesen a paparazzik kedvence volt, mert elég sokat füvezett és piált nyilvánosan. 2005-ben bejárták a világok azok a fotók, melyeken az ifjú trónörökös, II. Erzsébet királynő unokája, náci egyenruhában feszít. Ez volt a brit uralkodóház egyik legmeredekebb botránya az utóbbi években. Az akkor 20 éves herceg egy baráti társaságában, egy születésnapi parti alkalmából rendezett jelmezbálra szellemült át.

A képen a herceg cigarettával és itallal a kezében látható. Később aztán bocsánatot kért, de van, amit ennyivel nem lehet elintézni. Hat évvel később egy horvátországi kimenőn, egy éjszakai klub VIP-részlegén annyira benyakalt, hogy ruhástul vetette magát a medencébe. Bár az ő költségvetése családilag és államilag szabályozott, mégis sejthető, hogy valamennyivel több zsebpénzből gazdálkodik, mint a csepeli diákok. Harry jelenleg a brit hadsereg harcihelikopter-pilótája.

A Forma 1 milliárdos kislány álomesküvője

Nem névrokonság: Petra Ecclestone Bernie Ecclestone lánya. A boldog papa nem régen vásárolt a lányának 66 millió fontos londoni luxuslakást. Az 1988-as születésű millercsemete modell, divattervező és az előkelő partik díszvendége. 14 éves korában vírusos agyhártyagyulladást kapott, az állapota olyannyira súlyos volt, hogy később azt nyilatkozta a sajtónak, hogy örökre megváltozott az élete - azóta egy agyhártyagyulladás ellen harcoló alapítvány nagykövete is. Idén nyáron méregdrága esküvő keretében ment hozzá James Stunt-hoz.

A szertartás összköltsége ötmillió fontra rúgott, és a Róma közelében található Odescalchi kastélyban zajlott, ahol a hírességek vendéglistája sem volt rövid. A menyasszony egy 80 ezer fontos Vera Wang ruhában vonulhatott oltár elé. A nászútra nem is kellett külön költeni, hiszen Rómában voltak, ami a friss házasok egyik kedvelt célpontja - legalább ezen spóroltak, ha máson nem: míg az apuka egy két fürdőszobás, két hálószobás luxus Gulfstreammel furikázik, lányának meg kell elégednie egy kocsival: az ifjú férj egy 250 ezer dolláros Rolls-Royce Phantommal ajándékozta meg aráját nemrég.

Paris Hilton annyira nem is gazdag

Paris Hilton ellentmondásos figura: minden baromságot elkövetett már, amit egy ráérős millerkölyök csak véghezvihet: drog, kiszivárgott szexvideó, botrányos megjelenések, 2007-ben 3 napot ült börtönben ittas vezetésért. Híres zsebkutya-gyűjteményét többnyire ruha kiegészítőnek tartja, és most már annyi filmben szerepelt, hogy lassan komolyan kell venni, mint színésznőt. Emellett természetesen ír és énekel is. 2008-ban járt először hazánkban, hogy szerelmét, a Good Charlotte gitárosát, Benji Maddent kísérje a férfi koncertjére.

Paris apai nagyapja, Barron Hilton a család nevét viselő szállodalánc, a Hilton Hotels elnöke. Dédszülei voltak a Hilton birodalom megalapítói. Mikor Paris dédapja 1979-ben meghalt, végrendeletében semmit sem hagyott hátra leszármazottainak. Nagyapja ezt megtámadta, és 1988-ban végül számára kedvező döntés született. Paris örökségének becsült értéke 30 és 50 millió dollár körül lehet – amerikai celeb viszonylatban ez nem egy kimeríthetetlen összeg, de a család bizonyára kisegítené, ha megszorulna Chanel kosztüm vásárlás közben. Egy kis veszteség sem vágja földhöz: a hollywoodi hírességekre specializálódott banda, a Bling Ring betörő csapat, legalább öt alkalommal hatolt be Hiltonhoz. A legnagyobbat akkor szakították, amikor az egyik alkalommal megtalálták Hilton Louis Vuitton táskáját, benne 2 millió dollárnyi ékszerrel. A világhír ellenére a Hilton család a mai napig nem tudja, hogy szégyellje vagy büszke legyen az örökösnőre.

Daniel Radcliffe nem herdál, pedig lenne miből

A kis Harry Potter a világ egyik legjobban kereső gyerekszínésze és a leggazdagabb brit híresség. Ennek megfelelő életszínvonalon is él, ám abban különbözik az előző jelöltekről, hogy nem égből hullott örökség és tehetős szülők tették gazdaggá. A Heat magazin felállított egy listát a 10 leggazdagabb fiatal britről. A listára 30 éves korig lehetett felkerülni. Az első helyen Daniel Radcliffe végzett 45,7 millió fontos vagyonával. A 22 éves gyereksztár újabb 25 millió fonttal lett gazdagabb a Harry Potter-filmek utolsó két részének köszönhetően. Azt nem tudni, hogy önálló számlája van, ami felett saját maga rendelkezhet, vagy a szülei kezelik a pénzét.

Az fix, hogy Harry Potter szerepét az életben nem vakarja le magáról, de lehet, hogy már nem is akarja, bár az első Harry Potter film megjelenését követően, miután tovább folytatta az iskolát, néhányan cseszegették a szerepe miatt. Végül magántanuló lett, mert a paparazzik rendszerint a kapu előtt várták, és az ember vagy menekül, vagy tanul. A kettő együtt nem megy. Az sem mindegy, mikor és mit nyilatkozik: egyszer szót emelt a homofóbia ellen, és már rögvest melegnek is bélyegezték. Radcliffe a forgatás óta sem szállt el magától, pontosan tisztában van vele, hogy a nagyvilág számára örökké Harry Potter marad: a Futottak még c. Ricky Gervais produkcióban saját magát parodizálja - egy mesefilm örökké kanos gyerekszínészét alakítja, aki ostobán nyomul a lányokra, de anyu rápirít, ha bagózáson kapja.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek