A technika öl, butít és tönkreteszi az életed

A jól ismert veszélyek mellett a technicizált világ tartogat még néhány kellemetlen meglepetést is. Például SMS-t írni már nem egy életbiztosítás, a Facebook a házasságokat vágja tönkre, a vakok pedig nem halljak, ha hibrid autó megy át az úton, ezért jóhiszeműen lelépnek az úttestre.

Az SMS-ezés öl

A rövid szöveges üzenet népszerűsége lassan kiszorítja a telefonálást is, az emberek inkább smsekben kommunikálnak, még vezetés közben is. Ez pont annyival veszélyesebb a vezetés közbeni telefonálásnál, mint amennyivel többet kell bámulni a teló kijelzőjét, nehogy valami hülyeséget írjunk. A Businessinsider által közölt adat szerint 2001 és 2007 között Amerikában tizenhatezren haltak meg smsezés miatt, de ami még ennél is érdekesebb, hogy gyalogosan is veszélyes sport ez: 2008-ban több mint ezer olyan balesetet kellett ellátni a sürgősségin, amit a gyalogos smsezgetés okozott - írja a Gawker.

A gép előtt ülők korán halnak

A számítógépek elterjedésének másik következménye, hogy rengeteg munkát már gépek előtt ülve végzünk, ami sok-sok rosszul kialakított székben jelent ücsörgést. A hátizmok egy része elsorvad, a mozgáshiány miatt a zsír folyamatosan rakódik le a különböző testrészeken, de nem csak ez a baj: a túl sok ülés konkrétan megölheti az embert, legalább is egy New York Timesban közölt cikk szerint. Ülés közben az izmokban az elektromos aktivitás közelít a nullához, és az izmaink olyanok lesznek, mint egy döglött lóé - állítja a cikk, amivel nemcsak az a baj, hogy harmadannyi kalóriát égetünk, mintha sétálnánk, de például a sejtek anyagcseréje is csökken, ami szépen alájátszhat a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának. Ráadásul a túl sok ülés káros hatása összeadódik: azok a nők, akik naponta hat órát ülnek, negyven százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg korábban, mint mások.

A Facebook tönkreteszi a házasságokat

Az elmúlt években Amerikában drasztikusan megnőtt a Facebook miatti válások száma. A sok félreérthető üzenet, féltékenységre okot adó barátkozás, vagy egyszerűen csak az irigység, hogy a másiknak hogyan lehet annyi ismerőse a Facebookon, remekül rombolja szét az addig működőnek gondolt házasságokat. És akkor a rosszul beállított privacy miatt a feleség szeme elé kerülő képekről, amik azon a szuper legénybúcsún készültek, még nem is beszéltük.

Egyre több az alvászavaros

Noha mostanában divat minden apróságot valami szörnyű, de tök trendi kórképpel magyarázni(aki szereti a rendet siránkozik, hogy OCD-je van, akinek rossz kedve van, az depressziós, ha meg utána nagyon jó kedve van, akkor bipoláris stb.), egy Berkeleyn végzett kutatás szerint a lefekvés előtti monitorbámulás komoly alvászavarokat is okozhat. A TV, a mobil és a netezés nemcsak azért nehezíti meg az alvást, mert az agyat ért rengeteg inger miatt az agy pörög lefekvéskor is, hanem mert a képernyők fénye felborítja a bioritmust, és átállítja a szervezet belső óráját. Mindez forgolódáshoz vezet, forgolódástól meg persze stresszelnek, amitől még nehezebben alszanak el, és ha ezt sokáig csinálják, van is egy jó kis alvászavaruk.

Az elektromos autók veszélyesek a vakokra

Az lehet, hogy az elektromos motorral hajtott autók és a hibridek védik a környezetet, de az is biztos, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a vakokra: ezek az autók ugyanis sokkal csendesebbek a benzineseknél, úgyhogy akik főleg hallás alapján tájékozódnak, azoknak ez komoly problémát jelenthet. Az autógyártót egyébként tisztában vannak ezzel a problémával, úgyhogy várhatóan külön zajforrással fogják ellátni ezeket az autókat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek