A cardiobalett olyan, mint a combfix a nőknek

Spicc, félfordulat, kipontozott mozgás, feszes testtartás egy vízszintes rúd mellett. A Kaliforniából jött új mozgásformát sokan a balerinákhoz kötött illúzió érzete miatt kedvelik. Kipróbáltuk.

Így utólag azt kell, hogy mondjam, a terem oldalára erősített rúdon a vízszintes pozicionálás fontos dolog. Nagyon is. Részben azért, mert a rúd meghatározott, általad választott szakasza a terembe lépés pillanatától kezdve hűséges társad lesz. Számíthatsz rá, amikor combjaid remegésétől térded összerogyni készül, amikor az oldalváltásoknál elveszted egyensúlyodat, és amikor már csak ez az egyetlen kötelék, ami képes függőlegesen tartani. Éppen ezért célszerű a jógamatracodat is legalább másfél méterre helyezni mindkét oldali társadtól, ennek hasznát aztán majd leginkább a láb lendítéseknél fogod érezni.

Másrészt pedig azért fontos, mert a rúd az ablakos falfelületre van felerősítve. Mivel a fővárosban csak egyetlen helyen tartanak cardiobalettet, ezért speciális és szükségszerű a helyismeret. A teremben kb. hat ablak van méteres falközökkel. Célszerű a rúd azon részéhez állni, ahol ablakrész is van. Így mindig ellenőrizheted a visszatükröződő felületen, hogy szinkronban vannak e mozdulataid a tanáréval. Én rutintalan kezdőként nemcsak hogy a fallal takart felület előtt lévő rúdszakaszhoz álltam, de a tőlem kb.10 méterre eső tükörképem is meglehetősen mulatságos formákat öltött, mert épp ott volt a tükrök függőleges illesztése.

Mi az a Cardiobalett?

A Kaliforniában elterjedt, szeptembertől már hazánkban is elérhető ízület- és gerinckímélő ”low-impact” Cardiobalett órát a nagy mozgáskiterjedésű balett alapelemekre épülő dinamikus mozgássorozat jellemzi. A hagyományosan klasszikusnak vélt balettszerű mozdulatok mai, pörgős zenére készült lendületes változata új stílust ad az órának. Szálkásító és zsírégető hatása mellett fejleszti a koordinációt és állóképességet. A Cardiobalett egyik fő jellegzetessége a komplett, egyfelvonásos cardio-, izomerősítő-, testtartást javító-, alakformáló-, és nyújtóprogram. Specialitása, hogy az egymásra épülő, kifinomult lépések, valamint az egyes pozíciók pillanatnyi kitartása minden törzsközponti mozgató- és segédizmot mozgósít az egyensúly megtartása érdekében.

Két fél talpalatnyi föld

Az óra jelentős része aztán pontosan ekkora helyen, vagyis lábujjhegyen zajlik, a néhány perces nyújtással-hajlongásokkal történő bemelegítés után. Ennek ellenére másnap nem is kifejezetten a vádlimban, sokkal inkább a fenék és combizmaimom éreztem a redukált mozgástér áldásos hatását.

Az óra alatt egyetlen kósza, felesleges perc sincs, én is csak fakultatíve iktattam be magamnak néhányat, kezdetben még ivászat céljából, aztán a vízzel együtt ez az alibim is elfogyott. A közel 60 perc szinte megállás nélkül végig balett pozíciókban, azok néhány pillanatnyi kitartásában, és kar vagy láblendítések közepette telt el. Nem is gyakorlatok, inkább egymásra épülő egyetlen folyamatos mozdulatsor volt az egész.

És hogy mitől cardio? Leginkább a nyolcütemektől. Például a klasszikus balettórák zongorája helyett a nyolcütemű tempós zenei aláfestéstől. És azoktól a nyolcütemektől, amiket a zsírégető órákon gyakran igazságtalanul sok szériában számolnak. A négyszernyolc, számoltam, az itt tényleg annyi volt, de sokkal gyorsabb ütemben, mint egy normál aerobik órán. Akik zsírégetésre vágynak, azoknak ez a tempó kitűnő lehetőség, ezért én az óra második felétől inkább minden második ütemre az állóképességem javításán dolgoztam tovább.

Kezdők szigorúan középen

Kezdőnek lenni tényleg speciális állapot. Tőlem senki nem kérdezte, én meg nem szóltam, hogy először vagyok az órán. Ez márcsak azért is hátrány volt, mert a legtöbbször a rúddal szemben, vagyis az oktatónak háttal dolgoztunk, és mire a hátam mögé nézve sikerült ellesnem, magamban összeraknom és sajátosan kiviteleznem egy-egy gyakorlatot, addigra már egy újabb következett. Ez először csak zavaró volt, aztán egy kicsit fárasztó, mert a többiektől irigyelt folyamatosságot valahogy sehogysem tudtam összehozni.

Az óra vége felé aztán odajött hozzám az oktató, aki sajnálta, hogy elfelejtette megkérdezni, vajon először vagyok e ott, mert akkor a terem közepén lett volna a helyem. Akkor értettem meg, hogy miért kellett az óra elején az X lábú párhuzamos mobil balettrudat a terem sarkából a közepére cipelni.

Ez inkább amolyan mentálfittness

Összességében egyébként minden gyakorlat ismerős volt. Egyetlen sajátossága, amely a rúdba való kapaszkodásnak is betudható, hogy az oldalra, előre és hátra irányuló lábnyújtások mindig a karral együtt mozogtak, külön-külön soha. Volt, hogy a haladók kézi súlyzókkal kombinálhatták az érzést. A balett pozíciók, alapállások, test és kéztartások elsőre színpadias mozdulatoknak tűntek, de egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy erre csak születni lehet. Az áll megemelését, a váll leszorítását, a mell kidomborítását és a középső ujj speciális tartását akaratlanul is átveszi az ember a többiektől. Egy kicsit nem figyelsz, és az óra végére balerinának érzed magad.

Lendület, tartás, kitartás és alakformálás. A Cardiobalett élménynek jó volt. Legalább egyszer mindenkinek érdemes kipróbálni, és nem csak azért mert szexis, nőies tartást, légiesen könnyed mozgást ígér, de már csak az olyan rúdon végzett mozdulatokért is, amiért sokan a balett világát csodálják. Egy kicsit olyan ez is, mint a combfix. Mentálfitnesz nőknek. Nem biztos, hogy a tartalom hibátlan, de az általa keltett illúzió kétségtelenül hatásos.

Erre készülj!

  • - Felesleges balettcipőre beruháznod. Egy pamut bokazokni tökéletes lábbeli. Ha nem szeretnél mezítláb lenni, de csúszkálni sem, elég, ha csak félig a lábfejedre húzod, úgy, hogy a sarkad szabadon maradjon.
  • - Olyan pamutnadrágot viselj, amiben szabadon tudod lóbálni a lábadat. Válassz félhosszút! Mivel sokat vagyunk lábujjhegyen, vádliját a tükörben még az is formásabbnak látja (ha nem is látja, de érzi), aki nem hisz ezen testrésze létezésében.
  • - Ékszerekkel nyilván senki nem megy edzésre, de elképzelhető, hogy még a legvékonyabb gyűrű is zavarni fog a rúdba kapaszkodásnál, ezért jobb, ha az öltözőben hagyod.
  • - Ha esti órára mész, délután három után semmiképp ne egyél! Én hétre mentem, fél hármas késő ebéd után, negyed nyolcra már a tartalmas reggelit is megbántam.
  • - Ha az órán sikerül eltitkolnod, hogy először vagy ott, megúszhatod, hogy a terem közepén lévő mobil rúdhoz kerülj, ami minden kezdő balerina helye. Exhibicionistáknak kitűnő hely, a magam fajtáknak a közös, hátsó rúd tökéletes biztonságot jelentett. (A saját érdekedben azonban sokkal jobb, ha szólsz, hogy először vagy ott. Sok felesleges és fárasztó nyaktekergetéstől kíméled meg magad.)
  • - Esti óráknál mindenképp válassz olyan helyet a rúdnál, ahol ablak van. Lásd fentebb említett ok.
  • - Víz. Bőven elég egy fél literes üveg. Időd úgysem lesz kortyolgatni. Az óra kétharmadánál van egy zenecsere alatt engedélyezett mintegy 10 másodperc ivásra. Ekkorra már minden korty számítani fog, de csak óvatosan kortyolgass, mert közvetelen utána haspréssel folytatódik az óra a talajon.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek