Még ő akadt ki, pedig helyette dolgoztam - passzív agresszív kollégák

Egy passzív agresszív kollégával a lehető legnehezebb bánni, mert mindig elhiteti veled, hogy te hibáztál, és el tudja érni, hogy helyette is dolgozz. A Harvard Business Review szerint három módja van, hogy munkára bírjuk a problémás munkatársat, aki úgy keseríti meg a napjainkat, hogy nem tehetjük őt felelőssé.

"Egyetem alatt, az első, részmunkaidős helyemen ismertem meg,  milyen is egy passzív agresszív kolléga" - kezdte saját történetét Kata (29.)

Egy passzív vámpír nem tesz semmit

"Egy negyvenes nővel kerültem egy irodába, négyen voltunk összesen. A nőnek nem volt családja, csak  egy állandóan utazgató férje, folyton egyedül volt és panaszkodott. Profi volt abban, hogy meg sem kellett szólalnia, már irtó nyomasztó hangulatot csinált a fájdalmas ábrázatával, sóhajtozásaival. Ha bekapcsoltuk a rádiót, addig-addig piszkált minket, hogy fáj a feje és nem tud dolgozni a hülye zenéinktől, amíg ki nem kapcsoltuk. Ekkor állt össze bennem, hogy egy passzív vámpír nem tesz semmit, csak addig nyomaszt, amíg el nem éri, amit akar."

Fotó: Jo Guldi
Fotó: Jo Guldi

"Ha kimentünk a lányokkal cigizni, mindig akkor talált meg azzal, hogy épp most csörgött az irodába az ügyfél, aki tajtékzik, mert a szerződésében hibát vétettem. Elnyomtam a cigit, gyorsan visszahívtam az ügyfelet, aki megköszönte, hogy máris hívtam, és tök normálisan  megkért, hogy javítsak ki valamit, semmi tajtékzás. Amikor ebédeltünk, akkor is rendszeresen bejött a konyhába például azzal, hogy ha végeztél, kérlek ne felejtsd el, hogy a számlákat ki kell postázni még délután. Mindent megtett, hogy egy nyugodt pillanatom se legyen, élvezte, ha elrontotta mindannyiunk kedvét. Nem tudtam ellene mit tenni, de azóta az  első mozdulatáról felismerem ezt a típust és ha tehetem, kerülöm."

A passzív agresszió

Tari Annamária pszichoterapeuta korábban, a Kettős látásban a párkapcsolatokban működő passzív agresszív viselkedésről így nyilatkozott. "A passzív agresszió az egyik legnehezebben viselhető jelenség. Olyan, mintha az egyik ember bekebelezné a másikat, vagy állandóan kényszerítené arra, hogy az legyen, amit ő akar. Általában szavak nélkül működik, a másik folyamatos érzelmi satuval éri el, hogy befolyásolja a párját. Ha erre meg rákérdez valaki, akkor rácsodálkozik, hogy dehát ő nem csinál semmit, nem is erőszakol semmit, csak a másik érzi.

Olyan tudattalan érzelmi mechanizmusok működtetik, amik rejtve maradnak a külvilág elől, a társak csak azt szokták érezni, hogy megfulladnak vagy bilincsben vannak. Az oka általában tudattalan félelem és szorongás a másik nemtől, olyan nárcisztikus védekezés, ami már páncéllá fejlődött, és arra szolgál, hogy ne kelljen átélnie valakinek a kiszolgáltatottságot. Az ilyen karakterű emberek képtelenek valakiben igazán megbízni, kötődni hozzá végképp nem. A felszínen lehetnek nyájasak és kedvesek, csak valahogy állandóan uralkodnak a másik felett.

Jellegzetes passzív forma, ha egy társaságban valaki direkt különvonul, és mikor már az ötödik ember kérdezi, hogy mi a baj, és nem válaszol semmit, vagy elhárítja azt, eléri, hogy mindenki kezdi rosszul érezni magát. Mintha csúnya dolog lenne jól érezni magukat, miközben a társuk nincs jól. Segíteni nem lehet, nem hagyja, viszont eléri, hogy mindenki vele foglalkozik, majd elveszíti eredeti jókedvét. Valójában tehát egy érzelmi kizsákmányolást látunk. A közbeszéd őket szokta energiavámpírnak hívni."

A konfliktusokat, amelyeket egy passzív agresszív ember generál, többek közt azért is nehéz kezelni, mert ő mindent megtesz annak érdekében, hogy úgy tűnjön, nincs is semmiféle konfliktus. Ez az a típus, amelyik felelősséget nem vállal.

Hallom, megpróbáltad munkára bírni őt

Sára (33) története is tipikus, arra a fajta passzív agresszív munkatársra példa, amelyik helyett kell dolgozni. "Egy szállítmányozási vállalatnál dolgoztam, a cég kiemelt ügyfeleinek voltam a kapcsolattartója. A kárügyintézés külön munkakör. Az ezt betöltő munkatársat nem tudták elérni az ügyfelek, emiatt engem kerestek ilyen ügyekben is. Mivel nem a megfelelő tájékoztatást kaptam, amit közvetíthettem volna az ügyfelek felé, ezért a sokadik ilyen megkeresés után a céges mobiltelefonomban ordító ügyfelemmel lementem ehhez a munkatárshoz és átadtam neki a telefont".

"Amikor visszakaptam, az ügyfelem ingerült volt, hogy hogy beszélt vele az az ügyintéző, aki viszont ahelyett, hogy megpróbálta volna legalább kimagyarázni magát, azonnal felnyomott a főnökömnél, hogy én hogy merészelem átadni neki a telefonom. Sajnos az ügynek nem lehet következménye. Azért a főnököm mosolyogva megjegyezte: Hallom, megpróbáltad munkára bírni a kollégát."

Hogyan bírd munkára?

Hihetetlenül bosszantó, amikor a passzív agresszív munkatársad egyetértően bólogat, ha valamilyen közös munkát igénylő akciótervet eszelsz ki, de aztán elvonul és csak a saját dolgával foglalkozik.

Fotó: Lars Plougmann
Fotó: Lars Plougmann

Ez egy nagyon is gyakori viselkedés, de igencsak megnehezíti, hogy a céljaidat elérd. Előfordul, hogy olyan kollégával dolgozol, aki egyvalamit mond és azután teljesen mást tesz. a Harward Business Review ehhez az embertípushoz próbál kezelési útmutatót adni.

  1. Adj visszajelzést. Magyarázd el munkatársadnak, amit látsz és tapasztalsz. Magyarázd meg neki, milyen hatása van viselkedésének a tiedre és mondd el, miben szeretnél tőle változtatást kérni.
  2. Fókuszálj a munkára és ne a személyre. Kár arra várni, hogy együttműködésre nem képes kollégád megváltozzon. Akármilyen is a stílusa, a munkának akkor is meg kell lennie.
  3. Kérj elkötelezettséget. Az értekezlet végén ismételtesd el mindenkivel (nem csak azzal a kollégával, akivel problémád van), hogy mit fog tenni és mikorra készül el vele. A közösségi nyomás még a leginkább passzív agresszív munkatársakat is rászoríthatja a munkára.
Oszd meg másokkal is!
Mustra