Úgy éreztem, túl jól ismer, ezért elmenekültem - sorsfordító utazások

Szilvi Granadán töltötte a nyarat, és beleszeretett egy férfiba, aki volt olyan kedves, és kitágította a horizontját. Akkora hatást gyakorolt a lányra, hogy a végén úgy érezte, túl jól ismeri a lovagja, és nem hagyott neki semmit önmagamból, ami csak az övé lehetne.

Szilvi 26 évesen úgy gondolta, 2009 nyarát Granadában fogja tölteni.“Egy barátnőm volt kint ösztöndíjjal, és gondoltam, meglátogatom. Itthon a jogi egyetemre jártam, és miután végeztem, szerettem volna a nyarat a törvénykönyvektől távol tölteni.“ A barátnőjénél lakott, ami állítása szerint olyan volt, mint egy modern hippitanya. "Tulajdonképpen egy apartmanház volt, ahol folyton jöttek-mentek az emberek. Csak amíg én ott voltam, legalább húsz nemzet képviseltette magát.”

Először frusztrálta

Szilvi kint egy Pippo nevű bárban kezdett el dolgozni, egy belga hölggyel felváltva. “Egyik este bejött egy 41 éves pasi, megállt, és nem vette le rólam a szemét. Persze tök ideges lettem, hogy mit bámul, biztos perverz vagy ilyesmi... Leült egy asztalhoz, és legalább egy óráig nézett úgy, mint aki meg van babonázva. Elképesztően frusztráló volt. Egy óra bámulás után odajött hozzám, és azt mondta: érzi, hogy köztünk kapcsolat van, ezért beszélgetnünk kell. Valójában marha gyanús volt, de valami eszméletlen vonzást éreztem a lénye iránt, ami nem csupán testi vágy volt, hanem annál egy sokkal teljesebb érzés. Férfi iránt még nem éreztem eddig ilyet, de nő iránt sem. Elmentünk hozzá, egész éjjel beszélgettünk, és ezzel el is indult egy kapcsolat. Egy olyan erős kapcsolat, hogy minden nap találkoztunk, amíg kint voltam."

Aztán olyan dolgokat éltem meg vele, amikről nem is tudtam, hogy léteznek

"Ő nagyon benne volt a spirituális világban, és pránával foglalkozott. Nekem ez teljesen új volt, viszont olyan dolgokat éltem meg vele egy-egy beszélgetés alkalmával, amikről nem is tudtam, hogy léteznek.” Szilvi azt is elmondta, már kiskora óta hiperaktív, és azelőtt sosem találkozott senkivel, aki úgy megnyugtatta, mint ez a férfi, aki mellett teljesen ki tudott kapcsolódni. Azt is megosztotta velem, hogy öröklött migrénes görcsöktől szenvedett, de kedvese megtanította, hogyan kell nagyobb egyensúlyt teremtenie a teste és elméje között, jobban figyelni az étkezésre, és a légzésre. Ennek hatására a görcsök csökkentek, ma már alig-alig jelentkeznek. Megtanult meditálni, jógázni, mélyebb kapcsolatba kerülni önmagával.

Ijesztő mélységeket éltünk át

“Ha nem voltunk együtt, akkor is éreztük egymás rezdüléseit. Addig az öt érzékszervemben bíztam, de vele ennél sokkal mélyebbre mentünk. Mentálisan, érzelmileg és szexuálisan is. Néha már ijesztő, és sok volt, mintha olvasna a gondolataimban. Olyan volt, mint egy csodálatos tanár, aki segít felnyitni a szemem a látható világon túli dolgokra. Úgy éreztem, hogy egyedül kell eljutnom erre a szintre, az önmegismerés ilyen formája nem jó, ha a szerelemmel keveredik”. Szilvi szerint szerelem volt, de nem tudta kezelni az egészet, és inkább elmenekült. Fogta magát és szó nélkül hazajött három hónap után.

Nekem ez sok volt

“Minden nap gondolok rá, de nekem ez sok volt. Néha olyan abszurd érzés volt, mintha az apámmal, vagy egy tanárral élnék együtt. Úgy éreztem, túl jól ismer, nem hagy nekem semmit önmagamból, ami csak az enyém lehetne. Ez így elég furcsán hangzik, de ijesztő volt a hatalma felettem. Mióta hazajöttem folyamatosan meditálok, keresem a helyem. Ezt a spirituális ébredést próbálom megérteni.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek