A szerelmi bizonytalanság megbetegíthet

A félelem, hogy párunk elhagy, vagy hogy nem vagyunk a szerelmére méltók, komolyan befolyásolhatja az egészségügyi állapotunkat, s akár szívbetegségekhez is vezethet. A tanulmány erről a Health Psychology című szaklapban jelent meg.

A szerelmi bizonytalanság magas szintű stresszhez vezet, és az Amerikai Pszichológus Társaság (American Psycological Association) adatai szerint a sokáig fennálló alkalmatlanság érzése olyan krónikus megbetegedések veszélyét is növelheti, mint például szívbetegségek vagy gyomorfekély.

Az elkerülő és a szorongó ragaszkodás

Több mint 5500 18 és 60 év közötti, felnőtt egészségügyi állapotát elemezve a párkapcsolatukkal összefüggésben, a kanadai Acadia Egyetem kutatói azt találták, hogy az "elkerülő ragaszkodás" - amikor egy ember nem érzi magát képesnek arra, hogy megéljen egy szerelmi kapcsolatot - gyakrabban vezethet krónikus fej- és hátfájáshoz.

Azok esetében viszont, akik a kapcsolatban bizonytalanok és folyamatosan rettegnek attól, hogy partnerük elhagyja őket - amit a kutatók "szorongó ragaszkodásnak" neveznek - sűrűbben előfordulhatnak szívbetegségek, infarktus vagy éppen gyomorfekély.

Lachlan McWilliams, a tanulmány szerzője szerint a vizsgálati eredmények azt sugallják, hogy a bizonytalan ragaszkodás kockázati tényező lehet számos kór esetében, különös tekintettel a szívbetegségekre.

A magány károsítja az ereket

A pszichoszomatikus betegségekről korábban több cikkünkben is foglalkoztunk már. Az amerikai dr. Dean Ornish szintén a szívbetegségek kockázatára hívta fel a figyelmet, akik magányt, szorongást, egyedüllétet és bizonytalanságot élnek át huzamosabb ideig. A Pirosban a Nőkért (PAN) nevű mozgalomról beszámolva pedig arra a vizsgálati eredményekre tértünk ki, amelyek szerint a stressz, szeretethiány és viszonzatlan érzelmek élménye ugyancsak a szívet károsítják.

Oszd meg másokkal is!
Mustra