ÉLETMÓD RÖVIDHÍR

Visszautasította Kalifornia a körülmetélés-ellenes javaslatot

2011. október 3., hétfő 12:21

Bár az aláírásokat sikerült összegyűjtenie egy csoportnak a törvényjavaslat benyújtásához, a megvalósítás több vallási felekezet jogait is sértené.

Kalifornia vezetése visszautasította a törvényjavaslatot, ami a férfiak körülmetélését tiltaná az államban. A javaslat ellen többen is harsányan tiltakoztak ellene, mivel ez szerintünk egyértelműen sérti a vallásszabadságot, mivel a zsidóknál és a muszlimoknál is hagyományos rituálénak számít.

A kezdeményezés San Franciscóból indult, ahol egy csoport aláírást kezdett gyűjteni annak érdekében, hogy Kaliforniában 18 év alatt bűncselekménynek számítson a körülmetélés. Az Ygoy szerint téma nem teljesen új, korábban egyéb csoportok egy képregényt is kiadtak, amiben negatív színben tüntették fel a rituálét, de azt többen is bírálták antiszemita üzenete miatt, a főgonoszt például Monster Mohelnek hívták (a mohél metéli hagyományosan körbe a zsidó gyerekeket).

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta