ÉLETMÓD RÖVIDHÍR

Többe kerülnek a temészeti csapások, mint valaha

2011. július 18., hétfő 16:53

A La Niña-jelenségnek tulajdonítják a 2011-es év természeti katasztrófáinak sorozatát. Már fél év anyagi kárai is rekord méretűek voltak és még előttünk áll a hurrikánszezon.

A természeti katasztrófák által okozott károk 2011-et a legköltségesebbé évvé tették – írja a Discovery News. Még szerencse, hogy az emberi áldozatok száma ehhez képest alacsony. Egy német biztosító úgy számolta, hogy az első félév kára 265 milliárd dollár körül van. Az eddigi legmagasabb érték a 2005-ben volt, akkor 220 milliárdos kár keletkezett. A Katrina hurrikánt viszont  a japán földrengés kenterbe verte, anyagi szempontból.

„Nagyon ritka, hogy egy-egy évben ennyi természeti katasztrófa történjen” – mondta a biztosító egyik vezetője, Torsten Jeworrek.

Hogy össze ne omoljon a rendszer

Pénzügyi vagy általában sok ember ellátásáért felelős, illetve veszélyes üzemi tevékenységet folytató cégeknek kötelező üzletfolytonossági tervet készíteni (Continuity of Business [COB], Contingency Plan). Egy ilyen terv akkor lép életbe, ha természeti katasztrófa (pl. földrengés vagy szélsőséges időjárási körülmények, árvíz), háború vagy terrortámadás, vagy nagyobb üzemi baleset miatt a folyamatos normális működés ellehetetlenül. Az ilyen katasztrófaterveket a körülmények feltételezett legrosszabb alakulásához (worst case scenario) igazítják. Az a cél, hogy – a rendkívüli esemény jellegétől és méretétől függően - legalább az üzem legfontosabb funkciói a lehető leghamarabb újra működőképesek lehessenek és a normális üzletmenet is minél hamarabb újra lehetséges legyen például erre szolgáló tartalék szerverek üzembe helyezésével, a munkaerő más telepekre való átirányításával és egyéb módokon. Ennek érdekében ezeknél a vállalatoknál külön felelősei vannak a COB-terveknek. Az ő dolguk, hogy a terveket megalkossák, folyamatosan frissítsék és vész esetén a tervekben foglalt evakuálást, áttelepítést, illetve a tartalék erőforrások beindítását levezényeljék.

A halálesetek szempontjából viszont a 2010-es év rosszabb képet mutatott, mint az idei. 2011 eddig eltelt hónapjaiban 19.380 halálos áldozatról tudunk, míg az előző évben összesen 230 ezren haltak meg természeti csapások következtében. A 2010 januári haiti földrengés 225 ezer életet követelt. 2011-ben a 15.500 halottat követelt a kilences erősségű japán földrengés és az ezt követő szökőár. 210 milliárd dollárjával ez volt a legtöbb anyagi kárt okozó természeti csapás. A további anyagi veszteségekhez leginkább az új zélandi Christchurch környékén bekövetkezett földrengés, az ausztráliai árvizek és az USA középnyugati és déli részein tomboló hurrikánok járultak hozzá.

A ludas

Meteorológusok azt mondják, hogy a szélsőséges időjárás előidézője a La Niña nevű természeti jelenség. Ennek az a lényege, hogy a szokásosnál erősebb keleti passzátszél elfújja a meleg tengervizet Dél-Amerika partjaitól, ami az Indonéz-szigeteknél és Ausztráliánál köt ki. Ugyanakkor Dél-Amerika partjainál az átlagosnál hidegebb időjárás alakul ki.

A La Niña azonban nemcsak az óceánok, hanem az egész Föld éghajlatát befolyásolja. Többek között a hurrikánok kialakulására is döntő hatással van.

Egy csomó meleg víz Ausztrália partjainál

„Az idők során a tornádók számának emelkedését leginkább a pontosabb dokumentáció okozza” – magyarázta a társaság sajtóközleményében. „Az idei év kiemelkedő tényezője az volt, hogy Ausztrália partjainál az eddigi legmagasabb tengerhőmérsékletet mérték. Habár ezt általában a La Niñával hozzák összefüggésbe, most még magasabbak voltak a mért értékek, mint a korábbi La Niña-években” – tette hozzá Höppe.


Az év második fele rendszerint több kárral jár, mint az első. Ennek elsősorban az ilyenkor érkező hurrikánok az okozói. Így 2011 várhatóan még többe fog nekünk kerülni. A legtöbbe, amit valaha is megéltünk.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta