ÉLETMÓD RÖVIDHÍR

Fájt az ujja, puskával szétlőtte

2011. június 21., kedd 10:50

Öt éve kínozta fájdalom az ujján levő szemölcs miatt, amit semmilyen krém nem enyhített, ezért döntött a radikális megoldás mellett.

Feltehetően maga Sean Murphy sem gondolta, hogy börtön lehet öngyógyító kísérletének vége, amikor rendesen besörözve úgy döntött, hogy egyszer és mindenkorra véget vet az őt öt éve kínzó fájdalomnak, és eltávolítja az ujján levő szemölcsöt egy beretta puskával - írja a Telegraph.

A biztonsági őr azzal sajnos nem számolt, hogy a puska az egész ujját leviheti, illetve, hogy ha kiderül a dolog, akkor tizenöt évet kaphat - a fegyvert ugyanis engedély nélkül tartotta otthon. A bíró azonban megértő volt Murphy szenvedéseit illetően, úgyhogy tizenhat hét felfüggesztett után szabadon engedte őt, aki a tárgyalóteremből kifelé jövet megjegyezte, hogy nagyon elégedett az események ilyetén alakulásával, főleg, hogy a szemölcsnek annyi, mert az már nagyon idegesítette.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta