ÉLETMÓD RÖVIDHÍR

A balkezesek jobban félnek Hannibal Lectertől

2011. május 7., szombat 17:50

Pszichológusok egy nyolc perces filmrészlet segítségével vizsgálták, hogy az ijedtség ugyanúgy befolyásolja-e a balkezeseket, mint jobbkezes társaikat.

Az edinburgh-i Queen Margaret egyetem tudósai érdekes konklúzióra jutottak egy kísérlet során, amely az emberek félelemre adott reakcióit vizsgálta. A kísérlet során az alanyoknak egy nyolcperces, ijesztő részletet mutattak a Bárányok hallgatnak című filmből, ezt követően pedig arra kérték a részvevőket, hogy meséljék el a látottakat - írja a Telegraph.

Akik balkezesek voltak, azok sokkal zavarosabban, töredékesebben idézték fel a történteket. Dr Carolyn Choudhary, a kutatás vezetője elmondta: "A balkezesek nagyon sok olyan tünetet produkáltak, amit a poszttraumás stressz szindrómánál tapasztalunk. Sokkal több finom hibát vétettek az élmény után." Choudhary szerint az eredmény nagyon fontos lépés lehet a poszttraumás stressz szindróma megértéséhez, hiszen az ilyen kevésből is látszik, hogy a két agyféltekének különböző szerepe van.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta