ÉLETMÓD RÖVIDHÍR

A sószegény diéta visszaüt

2011. május 5., csütörtök 15:52

A több mint 3500 ember bevonásával végzett kísérlet eredményei szerint az a nézet, hogy a sóban szegény étrend egészséges, megdőlni látszik.

A meglepő eredmények az Amerikai Orvosi Egyesület folyóiratának májusi számában jelennek meg. A kutatók 3681 középkorú európai felnőttet figyeltek meg, akik nem szenvedtek semmilyen keringési problémától vagy magas vérnyomástól. Az átlagosan 8 évi megfigyelés elején és végén mérték fel a résztvevők átlagos só fogyasztását. – írja a ygoy portál.

A kutatók arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy azok, akik kevesebb sót fogyasztanak az átlagnál, nagyobb valószínűséggel teszik ki magukat a stroke és a szívinfarktus veszélyének. Dr. Peter Briss, az orvosi kutatóintézet igazgatója hozzáfűzte, hogy csak fiatalokat vizsgáltak, és csak néhány keringési problémát mutattak ki, tehát az eredményekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta