ÉLETMÓD RÖVIDHÍR

Unatkoztak, eltaxiztak New Yorkból Los Angelesbe

2011. április 28., csütörtök 11:38

Nagyon unatkozott két New Yorki befektetési bankár, amikor azt találták ki, hogy átugranak Los Angelesbe. Taxival. New Yorkból.

Ötezer dollárt, azaz kb. egymillió forintot fizetett egy taxisnak a harmincegy éves John Belitski és a nála egy évvel idősebb Dan Wuebben, hogy az elvigye őket Manhattanből Los Angelesbe.

A két befektetési bankár az egyhetes útra hirtelen ötlettől vezérelve indult el, miután rendesen megünepelték Wuebben születésnapját.

A páros hívott egy taxit, és elhintették az ötletet a 41 éves bangladesi származású taxisofőrnek, aki meglepő módon benne volt a dologban. "Nem is csak a pénz miatt vállaltam el, hanem mert buli" - mondta Mohammed Alam.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta