ÉLETMÓD RÖVIDHÍR

Nem feltétlenül férfias a kockázatvállalás

2011. március 23., szerda 12:43

A rendkívül alacsony tesztoszteron-szint is megnöveli a kockázatkereső magatartást - derítette ki egy háromszáz fős mintán végzett kutatás.

Megdőlhet az a korábbi tudományos teória, amely szerint kizárólag a statisztikai átlagnál magasabb tesztoszteron-szint okozhat megnövekedett kockázatvállalási kedvet - adta hírül a  New Scientist.

Az észak-karolinai Duke Universityn folytatott, háromszáz fős kísérlet során ugyanis érdekes új eredményeket kaptak a tudósok: a kiugróan magas tesztoszteron szintű alanyok mellett az átlagnál jóval alacsonyabb hormonszinttel bíró résztvevők is nagyobb eséllyel vállaltak be egy kétes kimenetelű üzletet, mint átlagosabb társaik. A Scott Hüttel vezette kutatócsoport egyszerű választás elé állította az alanyokat, melynek eredményeképp vagy egy alacsonyabb, de biztos pénzösszeget kapnak, vagy mindent kockáztatnak több pénz reményében. Az említett két véglet jóval nagyobb kockázatot volt hajlandó bevállalni a siker érdekében, mint a statisztikai átlag. Hüttel persze hangsúlyozza, hogy az eredmény erősen kontextusfüggő lehet, és a továbbiakban azt fogja vizsgálni, hogy vajon, ha a körülmények változnak (például stresszesebbé teszik a kísérletet időkorlát bevezetésével), akkor az hogyan befolyásolja a csoportok viselkedését.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta