ÉLETMÓD RÖVIDHÍR

A lányokat a verseny a depresszió felé viszi

2010. július 20., kedd 12:41 |

Amerikai középiskolások körében végzett kutatások szerint a fiúkat megerősíti a versenyszellem, míg a lányokat inkább az elszigeteltség érzése felé hajtja. A lányok saját maguk ellen szeretnek küzdeni.

A California State University és a University of Texas együttes kutatásából kiderül, hogy a lányok pszichológiai értelemben vett jó közérzete akkor növekszik, amikor teljesítményüket javítandó saját maguk ellen kell kiállniuk, és önmagukat kell legyőzniük.

A versenyben magányosak

A 110 dallasi középiskolás fiúk és lányok által kitöltött pszichológiai kérdőívek azt mutatták, hogy a fiúkkal ellentétben a lányok lelki állapota rosszabbodott, amikor csoportos versenybe kellett szállniuk. Ekkor ugyanis nagyobb mértékű depressziót, magányt és érzelmi távolságtartást mutattak.

Ellentétes esetben mindkét nem fiatal képviselői pszichológiailag pozitívabbnak bizonyultak amikor a teljesítmény javítása volt a cél. A kutatás vezető David Hubbard szerint az eredmények a nyugati kultúra versenyszellem terén kialakult kétértelmű helyzetét mutatják be.

Egyfelől ugyanis a versenyszellem, vagyis teljesítményünk javítása és önmagunk legyőzése, a lelki jólét elérésének egyik eszköze. Másfelől pedig a lányok túl magas szociális és emocionális árat fizetnek akkor, amikor a mások feletti győzelem a cél, véli a kutató.

Ne maradj le semmiről!

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta