Zanza!

kover-gyerekHa az anya túlságosan erőszakos és az apa hanyag, akkor esélyes, hogy a gyereküknek testsúlyproblémái lesznek – derült ki a tinédzserek táplálkozási szokásait kutató felmérésből, amely megerősítette: a kamaszlányokra fokozottan hat a karcsúság divatja és reggeli nélkül jobban híznak.

cikk-tipus-riport

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Tudományos Életmódtanácsok hírlevélsorozatának a legfrissebb kiadása a serdülők testsúlyával, és az azt befolyásoló szociális és lelki tényezőkkel foglalkozik. Ebben magyarországi felmérés nem szerepel, de a nemzetközi eredmények általános tendenciákat jeleznek, ezek hazai tinédzserekre is vonatkozhatnak.

A táplálkozási szakemberek a serdülőkorral azért is foglalkoznak kiemelten, mert a felnőttkor felé közeledve a fiatalok a testi fejlődésen kívül lelki szinten is óriási változásokon esnek át. Ebben a korban kezdenek el foglalkozni az alakjukkal és így az egészséges életmód, egészséges énkép fontossá válik. A kiadványban részletezett négy felmérés közül az első, a minnesotai tartogat némi újdonságot, a másik három inkább csak megerősíti a köztudott tendenciákat.
 

Minnesota: hanyag apa mellett kövér a gyerek

dagadtakA szülői mintákra koncentráltak a Minnesota-i Orvostudományi Egyetem munkatársai, akik kutatásukban arra a kérdésre keresték a választ, hogy a nevelési elvek és minták miképp befolyásolják a gyermekek testtömegét. Az EAT -Eating Among Teens – nevű felmérésben 4800 tinédzser vett részt. A kutatók megfigyelték, hogy a fiúk testtömegindexe azokban a családokban nagyobb, ahol az anya túlságosan erőskezű, zsarnokoskodó, illetve azokban, ahol a zsarnok anya mellett hanyag az apa.

A lányok hízásának a hátterében pedig nagy részben az áll, ha az apától nem kapnak egészségtudatos életre bátorítást, vagy épp példát. A szakemberek megállapították, hogy mind a túlságosan szigorú és korlátozó, mind pedig a következetlen szülői viselkedés rossz irányba befolyásolja a serdülők testtömegét, ezen keresztül pedig a későbbi egészségi állapotukat.
 

Japán: Aki gyorsabban eszik, jobban hízik

6000 12-13 éves kiskamasz bevonásával végezték el korábban a túlsúly és életmód összefüggéseit elemző felmérést Japánban. Kiderült, ha a gyerekek a reggelit elhagyják, ha túlságosan gyorsan étkeznek, ha túlzottan nagy adagokat fogyasztanak, akkor hajlamosabbak a hízásra. A fizikai inaktivitás, valamint a hosszú televíziózás mindkét nem esetén összefüggést mutatott a nagyobb testtömeggel. A lányok esetében a naponta két óránál hosszabb számítógépes játék, valamint a hét óránál kevesebb alvás jelentősen növelte testtömegindexüket. A szülői túlsúly a fiúk esetében két és félszeresére, míg a lányoknál két-háromszorosára növelte a túlsúly kialakulásának kockázatát.
 

Hongkong: Minden lányra hat a karcsúságfétis

A Hongkongi Egyetem munkatársai a karcsúságfétist előtérbe helyező szociokulturális hatások és a testtömegindex kapcsolatát vizsgálták 294 serdülőlány bevonásával. A kutatók alapvetése volt, hogy a karcsúság divatja legfőképpen a serdülőkorban lévő lányokra van hatással, mivel számos elvárásnak kell megfelelniük, ezen felül jelentősen befolyásolhatók. Kimutatásukban semmi új információ nem szerepelt, lényegében csak megerősítették a közhelyet, hogy testi elégedettségtől függetlenül diétázásra ösztönzi a lányokat az, hogy a karcsú testalkat a divat. Ezután a kutatók arra koncentrálnak, hogy vizsgálati eredményeikkel felhívják a közérdeket képviselők figyelmét, hogy szorítsák vissza az irreálisan vékony ideálok reklámozását.
 

Boston: Aki sportol, kevésbé hízik

Bostoni kutatók kis híján 4450 14 és 22 év közötti fiatalt vontak be a Growing Up Today elnevezésű vizsgálatukba, amelyben az étrend és fizikai aktivitás összefüggéseit vizsgálták négy éven keresztül. Ebből a vizsgálatból sem derült ki sok újdonság. A négyéves időszak alatt a követéses vizsgálat során a résztvevők testtömege átlagban 3,3 kg-mal gyarapodott. Azok a lányok, akik heti ötször vagy annál gyakrabban sportoltak, kisebb súlynövekedést mutattak. A súlygyarapodás megelőzésében az adagok csökkentése és a rendszeresen végzett fizikai aktivitás párosa bizonyult a leghatásosabb módszernek.

 


cikk-tipus-linkek

Mérlegképes magyar konyha
Hogyan őrizheted meg a konyhád finom ízeit anélkül, hogy a mérleg az ellenségeddé válna – erre ad választ dietetikusunk: a teendőid négy pontban összefoglalhatók, ha betartod, jókat eszel és karcsú maradsz.

 

Blogmustra