Nagyon kellemetlen, ha így viselkedsz egy étteremben

GettyImages-sb10066737j-001 (1)
Olvasási idő kb. 4 perc

Az éttermi étkezésünk sok olyan apró mozzanatból áll, aminek eddig talán nem is tulajdonítottál jelentőséget, de sok szempontból megkönnyítheti vagy megnehezítheti az ott dolgozók munkáját. Íme, 6 olyan viselkedési szokás, amit jobb, ha elkerülsz egy vendéglátóhelyen.

Az alábbiakban összeállítottunk egy olyan tevékenységi listát, melyeket, ha elkerülünk egy étteremben, biztos, hogy nem tartanak majd udvariatlannak.

Órákig foglaljuk az asztalt, miután végeztünk az étkezéssel

Az etikett szerint körülbelül egy órát illik az asztalnál tölteni egy étkezés során onnan számítva, hogy megkaptuk a megrendelt ebédet vagy vacsorát. Természetesen emiatt nem kell kapkodni az evéssel, de fontos figyelni az időre, mert étkezés után illetlenség még órákig foglalni az asztalt úgy, hogy közben nem fogyasztunk semmit. 

Az étteremben nem illik fogyasztás nélkül hosszan foglalni az asztalt
Az étteremben nem illik fogyasztás nélkül hosszan foglalni az asztaltMariia Siurtukova / Getty Images Hungary

Ezzel egyrészt másoktól vesszük el az étkezés lehetőségét, másrészt megakadályozzuk az éttermet abban, hogy minél nagyobb forgalma legyen.

Betegen ülünk be egy étterembe

Érthető, ha valakinek semmi kedve főzőcskézni, ha rosszul érzi magát, ennek ellenére illetlenség betegen beülni egy étterembe, ahol másokat is megfertőzhetünk, nem beszélve arról, hogy látványnak sem szép, ha valaki tüsszögve, szipogva, köhögve étkezik. 

Ha betegek vagyunk, kérjünk házhoz szállítást
Ha betegek vagyunk, kérjünk házhoz szállítástLuis Alvarez / Getty Images Hungary

A probléma azonban kiküszöbölhető, ha hazavisszük a megrendelt ételt, vagy onnan rendelünk, ahol van lehetőség házhoz szállításra.

Egymásra pakoljuk a tányérokat és a csészéket

Lehet, hogy azt hisszük, segítünk a felszolgálóknak azzal, hogy étkezés után összerakjuk a piszkos poharakat és tányérokat, de ez egyáltalán nem igaz. Így van ez akkor is, ha a pincérek mindezt nem teszik szóvá. A tányérok egymásra rakásával ugyanis azt üzenjük, hogy a felszolgáló nem gondoskodik kellőképpen az asztalunkról. Továbbá a pincéreknek általában van egy jól bevált módszerük arra, hogyan kell a tányérokat, az edényeket és a poharakat eltakarítani az asztalról.

Az egymásra halmozással csak megnehezítjük a dolgukat. 

A tényérokat semmiképp se pakoljuk egymásba
A tényérokat semmiképp se pakoljuk egymásbaRomanNerud / Getty Images Hungary

Miután elfogyasztottuk az ételt, nincs más dolgunk, mint hátradőlni, és hagyni, hogy a felszolgáló elvigye a tányérunkat.

A só- és borsszóróval játszunk

A só- és borsszóró szinte minden éttermi asztalon megtalálható, és gyakran ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy amíg az ételre várunk, játsszunk velük. De a legjobb, ha csak akkor vesszük a kezünkbe, amikor használjuk ezeket, vagy amikor odaadjuk másnak. Ilyenkor is ügyeljünk arra, hogy soha ne érintsük meg a só- és a borsszóró tetejét, mert az beszennyeződhet.

A poharakba töltjük a szemetet

Lehet, hogy azt gondoljuk, segítünk a felszolgálóknak azzal, hogy a fogyasztás közben keletkezett, asztalon lévő hulladékot a csészénkbe tesszük, de ez igen nagy tévedés. A kávéhoz, teához felszolgált cukor papírtasakját, a kávétejszín dobozát, a szalvétát, a csirkecsontokat és sok más szemetet nem illik a poharunkba vagy a csészénkbe tömni. 

Ez nem csak illetlenség, de jelentősen megnehezíti a poharak és a csészék tisztítását is.

Idő előtt elkezdeni az evést

Rendkívül nagy illetlenség úgy elkezdeni enni, hogy még nem szolgálták fel mindenkinek az ételt. Régóta érvényes szabály, miszerint meg kell várni, hogy mindenki előtt ott legyen az étel, mielőtt elkezdenénk falatozni. Ideális esetben a konyhán úgy készítik el az ételeket, hogy azok egyszerre kerüljenek az asztalra. De sajnos ez nem mindig történik így. Az illemszabálytól akkor lehet eltérni, ha azok az emberek, akik még az ételükre várnak, engedélyt adnak az asztaltársaságnak arra, hogy elkezdjék az evést.

Görög Ibolya protokollszakértő a legtöbbször humorral lesz úrrá az olyan bosszantó helyzeteken, amikor valaki vét az illemszabályok ellen.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek