Fedetlen női keblek a parkokban

svedek-fokuszA svéd nő topless napozik a közparkokban, nem rasszista, fogai irigylésre méltó módon fehérek, mivel édességet csak szombatonként eszik - és mindezt 83 évig teszi.

Gyereke ingyen jár suliba, tanszereiért és ebédjéért sem fizet, és általában is igaz, hogy a jó svéd holtig tanul.

 

Nem lehet velük erőszakoskodni

Amikor megszületik, haláláig biztonságos egészségügyi háttér áll mögötte. 83 évig él majd a statisztikai adatok szerint, ha kicsit is vigyáz magára és szerencséje van.

Az állam többnyire nem csak papíron garantálja számára az igazi egyenjogúságot és igyekszik megvédeni a nőt az erőszaktól. Ha még gyermek, elég egy telefon, és feljelentheti a szüleit, vagy mást, amennyiben lelkileg, testileg bántalmazta őt. (Ez persze igaz a kisfiúkra is.) Ha férjes asszony és megütötte a férje, nem húzódik hónapokig az ügye, nem kell együtt élnie rabiátus férjével vagy élettársával - ami fontos, mert ez utóbbi kapcsolat lassan jellemzőbb, mint a boldog igen kimondása alapján létesített. Ilyenkor azonnal elválasztják a durva élettárstól és segítenek neki átmeneti lakást találni. Ha leszbikus, ugyanolyan jogai vannak, mint heteroszexuális honfitársainak - gyermeket is örökbe fogadhat.

 

Bűn az állatkínzás és a környezetszennyezés

A fiatal svéd nők élvezik a még mindig szociális paradicsomnak nevezett hazájuk mások számára elképzelhetetlen, megvalósult, élő jogait, de tudomásul veszik a kötelezettségeket is. Ebben az országban az állatkínzás megbocsáthatatlan bűn és lassan ebbe a kategóriába sorolják a környezetszennyezést is.

Az iskolák liberális szelleműek és a befogadásra nevelnek. A mozgáskorlátozottak vagy fogyatékkal élők többnyire ép társaik között nőnek fel, ezért felnőtt korukban nem lesz furcsa számukra egy ilyen ember látványa, nem szólják meg őt, hanem többnyire segítik, munkát keresnek számára, problémáikat természetesnek veszik. De nemcsak természetesnek veszik, hanem igyekeznek megoldani a konfliktusokat. Kevés olyan tömegközlekedési eszköz vagy közintézmény van, amelynek szolgáltatásait nem vehetik igénybe a mozgássérültek. Ha ilyenre bukkan valaki, ír egy e-mailt és azt az intézményt bezárják vagy megbüntetik.

 

Nem rasszista, nem munkanélküli

Svédország lakosságának körülbelül 10 százaléka bevándorló. Mindenki a saját anyanyelvét tanulhatja, többnyire ingyen.

Ha egy gyerek egy osztályban tanul a legkülönbözőbb bőrszínű kortársaival, kevésbé válik rasszistává. A rasszizmus itt egyébként bűncselekmény, nem pedig bocsánatos, ügyvédek által könnyen kimagyarázható bűn, akárcsak a holokauszt tagadása. A másság elfogadását segíti az is, hogy számos svéd család fogad örökbe saját gyermeke mellé ázsiai vagy afrikai gyereket.

Egy fiatal svéd lány megszokta, hogy a szülei dolgoznak, vagy ha munkanélküliek, akkor mindenféle módon próbálnak munkahelyet keresni (pedig a munkanélküli segélyből is meg lehet élni). Életük dele után - és még 60 éves korukban is - állandóan tanulnak. Ezért számára is - ha túl van a problémás és vad kamaszkoron - magától értetődő, hogy tanul vagy dolgozik. A tanulás alapfokon ingyenes. Ezt úgy kell érteni, hogy ingyenesek a tankönyvek, az ebéd, a taneszközök, és az iskolai programok többsége. Csak uzsonnát kell vinni, ez itt főleg gyümölcs.

 

Nincs osztályzat, édesség csak szombaton

Az édességek és a chipsek nem ajánlottak, de természetesen kaphatók - csak nem az iskolai büfében. A svéd kislány vagy kisfiú megszokja  - és ő is úgy neveli majd a gyermekét -, hogy egy héten csak egyszter, szombaton eszik édességet, amiből következően a svédek fogai irigylésreméltóan egészségesek...

Egy svéd tinédzser lány többnyire nem tudja, hányasra felelt - hetedikig, nyolcadikig nem szokás osztályozni. A szülőket néha értesítik a gyermek előmeneteléről, de nem az osztályzat a fontos. Később persze komolyodik a helyzet, az egyetemi felvételi már kemény dió, bizonyos szakokon különösen. De soha nem a pénzről van szó!

Egy fiatal svéd lány - vagy idősebb nő, netán férfi - nem ad borravalót a kozmetikusának vagy a fodrászának. Ez itt nem szokás. Nem ismeri az egészségügyi hálapénz fogalmát és a korrupcióval is ritkán találkozik. Nyílt korrupcióval pedig soha.

Ha valaki éppen kozmetikusnál van, akkor a szakember csak őt kezeli. Nem nyit be más, nem árulnak lopott holmit feketén az üzletben (az adójogszabályok nagyon szigorúak), nincs hangzavar, nem kell hallgatni más intim sztorijait, a dolgozók nem foglalkoz(hat)nak saját és egymás magánügyeivel, még egy telefon erejéig sem.

 

Butik alapszabály: a vevő a főnök

Az a butik nem sokáig él meg a piacon, ahol nem a vevő a főnök. Teljesen mindegy, hány éves, belföldi vagy külföldi, milyen a bőrszíne - az eladók mosolyognak rá és kedvesek vele, akkor is, ha nem vásárol.

Ha nem így tesz, figyelmeztetik őt a főnökök. Tanfolyamra küldik, ahol megtanulja a szakma alapszabályait. Ha már idősebb, de mégsem kedveli a vevőket, sok fizetésemelésre nem számíthat. Ha létszámleépítés van, őt küldik el. Így előbb-utóbb ráeszmél a helyes viselkedésre.

Ezért is érthető, hogy itt nem szokás az eladóknak - egymás között sem! - "a rohadt sok munkáról" beszélni, vagy hogy mikor lehet már hazamenni.

 

Fedetlen keblek a közparkokban

A fiatal lányokat, akárcsak a fiúkat korán felvilágosítják. Az emberek nem szégyellősek. Közparkokban is napoznak félmeztelenül - csak éppen senki nem néz oda a másikra. A szabadosság azonban ettől nagyon messze jár. A prostítúció büntetendő - csak nem a nőket büntetik, hanem a férfiakat, ami logikus, hiszen nélkülük ez az iparág összeomlana...

Hova járnak vásárolni a fiatal lányok? Ha nagyvárosban élnek, a bevásárló központokba, az áruházakba, az elegáns butikokba, a Gamla Stanba, vagyis az óvárosba, netán a Kungsgatanon, a Galleriansban vagy annál sokkal újabb plázákban nézelődnek. A svéd fővárosban nem haltak ki a belvárosi üzletek a plázák miatt. Élnek-virulnak a kis boltocskák is, a kávézók, a second hand-ek, a home dekor (lakberendezési) üzletek százai.

A legnépszerűbb és leghagyományosabb áruház a világ legnagyobb sikerű svéd ruházati lánca, a Hennes and Mauritz, amelyet itt nem H und M-nek rövidítenek, hanem Hennesnek. Itt minden svéd tizen- és huszonéves évente többször is vásárol, meg persze a gyerekek és a férfiak is.

Természetesen még a kisvárosokban is jelen van a világ összes luxusmárkája. De az emberek nem öltözködnek puccosan, hivalkodóan, közönségesen, nem ékszerezik túl magukat - egyáltalán nem divat mutatni a gazdagságot. A ruházatról nem lehet elsőre megítélni, ki "szegény", ki gazdag. A kínai kereskedelmi gagyi ismeretlen fogalom. Persze azt nem verik nagydobra, hogy mondjuk egy Hennes vagy Zara felsőt Kínában vagy Indiában varrtak - de nem is titkolják.

 

Szép gyerekek vegyesházasságból

A svéd lányok a legtöbbször szőkék, de sok a norvég származású állampolgár, akik között több a barna hajú. Mivel az ország lakosságának több mint 10 százaléka külföldi bevándorló, a legkülönbözőbb bőrszínű, keverékű emberek élnek itt. Mindenféle frizura és ruhaviselet megengedett, természetes az utcán a csador, a szoros, mindent eltakaró fejkendő is.

Sok a lengyel, az utóbbi 2-3-4 évben pedig a volt szovjet tagköztársaságokból érkeztek szép számmal tatárok, grúzok, azeriek, csecsenek, üzbégek, tadzsikok, valamint mongolok. Számos kurd, libanoni, indonéz, iráni és török család illeszkedett be az elmúlt évtizedekben ebbe a szép országba, akiknek a gyerekei - bár tisztelik őseik hazáját és értik nyelvét - már svédnek érzik magukat, hiszen többnyire svéd iskolába járnak, svéd tévét néznek, svédek a barátaik. Sok a vegyesházasság, amelyekből gyönyörű lányok és fiúk születnek. Természetes az örökbefogadott ázsiai és afrikai gyerek látványa. Ezért is van az, hogy az IKEA katalógusokban soha nem csak szőke "echte" svéd gyerekek szerepelnek!

 

Férfiak gyermekgondozási szabadságon

Az egyenjogúság nemcsak a miniszterek számában mutatkozik meg. A férfiak közül sokan mennek gyermekgondozási szabadságra. Az anyák még mindig többen: ezért viszont egy ideig kimaradnak a fizetésemelésből. Az elnőiesedett szakmák esetében itt is előfordul, hogy az egy szem férfit választják meg vezetőnek.

A svéd nők még mindig panaszkodnak, hogy a férfiakhoz képest kevesebbet keresnek. Ennek az az egyik oka, hogy

az erőt kívánó fizikai munkát jobban fizetik és ilyen feladatokra elsősorban az erősebb nem képviselői képesek.

 

Folytatjuk...

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra