Nyugat-Európa a burka betiltása mellett áll

burkaFőként az idősebb nyugat-európaiak támogatják a teljes arcot eltakaró fátyol viselését tiltó francia rendelkezést, és ebben a kérdésben a férfiak és nők is egyetértenek. Az amerikaiak kevésbé támogatják a döntést, derült ki egy nemzetközi felmérésből.

A francia parlament július 13-án fogadta el azt a törvénytervezetet, amely 150 eurós bírsággal sújtaná azokat az iszlám hívő nőket, akik közterületen a teljes arcukat eltakaró burkát viselnek. A törvény hatályba lépéséhez az intézkedést még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. Ha a szenátus is megszavazza a jogszabályt, akkor Belgium után Franciaország lehet a második olyan európai állam, ahol hivatalosan is tiltják a fátyol viselését.

A burka viseletének a tiltásáról készült nemzetközi közvéleménykutatás szerint Franciaországban és más nyugat-európai országokban is támogatják a tiltó szabályt. Az Egyesült Államokban azonban nem, írja hírlevelében az ELTE Társadalomtudományi Kara.

Az idősebbek burkaellenesek

A Pew Research Center még a tiltó határozat előtt végezte el a felmérését, amelynek eredményei szerint a franciák 82 százaléka támogatja a burka, vagyis a teljes arcot eltakaró hagyományos muszlim női fátyol viseletének betiltását. A felmérés szerint egy tiltó rendelkezés más nyugat-európai országokban is széles körű támogatást élvezne. A németek 71, a britek 62, a spanyolok 59 százaléka értene egyet azzal, ha nemzeti kormányuk a fátyolviselet betiltásáról határozna. Nyugat-Európával szemben az Egyesült Államok lakóinak többsége nem értene egyet egy ilyen intézkedéssel: az amerikaiak 28 százaléka támogatna, 65 százaléka viszont ellenezne egy hasonló tiltó törvény elfogadását.
A kutatás szerint a tiltás támogatása mind az öt országban mérhetően magasabb az idősebbek körében. A 18 és 34 év közötti korcsoportba tartozó franciák 72, a britek 52, a németek 58, a spanyolok 49, az amerikaiak 22 százaléka ért egyet a muszlim vallási szokások korlátozásával. Ezzel szemben az 55 éven felüli korcsoportban a franciák 91, a britek 71, a németek 77, a spanyolok 70, az amerikaiak 35 százaléka foglalt támogatóan állást.

A nők és férfiak egyetértenek

A Pew adatai szerint a tiltás elfogadására vonatkozóan egyik országban sem mutatható ki különbség a férfiak és nők állásfoglalásában. Franciaországban, Nagy-Britanniában és az USA-ban az iskolázottság és a jövedelem tekintetében sem mérhető eltérés. Spanyolországban és Németországban azonban a magasabb anyagi státuszúak, ha kis mértékben is, de kevésbé hajlanak a fátyolviselet tiltásának elfogadására, mint az alacsonyabb jövedelemből élők. Pártpreferenciát tekintve Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban a jobboldali szavazók valamelyest nagyobb arányban értenek egyet a tiltással, míg Spanyolországban és az Egyesült Államokban a jobb és baloldali pártok támogatóinak véleménye közel azonos.

Oszd meg másokkal is!
Mustra