Nem minden homoszexuális meleg

meleg_mainAz önmagukat elfogadó, tudatosan melegként élő emberekre utal a meleg kifejezés, szemben a homoszexuálissal, amely csak a szexuális érdeklődést fejezi ki. A héten zajló melegfesztivál egyik eseményén jártunk, ahol Gyöngyösi Csaba tánctanár saját szexualitásáról is beszélt.

Az esemény kulcsmondatai: meleggé senki nem válik, melegnek születik az ember. A melegek empatikusabbak, csoport összetartó erejük pedig még egy heteró közösségben is nagyobb, mint a heteró férfiaké.

Hivatalosan vasárnap nyitották meg 15. alkalommal a Budapest Pride melegfesztivál programsorozatot, de már aznap este hallani lehetett az első, homoszexuálisokat ért támadásról.

A pofozkodásból nem lett rendőrségi ügy
Két incidens is történt már, amióta elkezdődött a melegfesztivál. A megnyitót a Művész Moziban tartották, ahol a mozi homlokzatára kitűzött szivárványszínű zászló jelezte az eseményt. Ez alatt, -a szervezők által kiadott közlemény szerint- egy tucat szélsőjobbos gyülekezett, míg mellettük rendőrök posztoltak. Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, nemcsak a zászló zavarta az önszerveződő csoportot. Ennek aztán jelét is adták. Két tizenéves srác arcul csapott egy, a moziból távozó meleg férfit. A nyitónapon még két ausztrál állampolgárságú fiatalt összevertek, akik végül a rendőrségre mentek, ahol kihallgatták őket.
A pofozkodás miatt a rendőrök nem indítottak eljárást, magyarázatuk szerint a sértett nem tett feljelentést. Az ausztrál fiúk ügyében pedig garázdaság és súlyos testi sértés miatt indult eljárás.

Egy meleg ember tükörképe

A melegfesztivál héten zajló programjai között filmvetítések, táncos színházi előadások, rapidrandi fiúknak és külön lányoknak, és csoportos beszélgetések egyaránt megtalálhatóak.
Egy hétfő esti workshopon a melegeknek nemcsak a társadalmon belüli elfogadottságáról- vagy inkább annak hiányáról- beszélgettünk, hanem egy, a saját neméhez fűződő verseny-táncos osztotta meg velünk megélt tapasztalatait, miszerint hazánkban nagyon sok meleg még mindig nem meri önmagát vállalni.

A fesztivál összes helyszínét egy megállapodás értelmében a rendőrség biztosítja. Amikor befordultam a Révay utcába, már messziről láttam a Bálintház előtt posztoló rendőröket. Itt tartott kiselőadást, Simon Lehel, aki évek óta publikál és tart előadásokat a homoszexualitást érintő kulturális, szociális és társadalmi témában. Kétségkívül sajátosan tudományos metanyelvet használt, és nem egyszer emlegette azt a homoszexuálisok között közismert tükör metaforát, mely szerint egy melegnek a tükörképe az a másik ember, akivel szexuális kapcsolatot létesít.

Agyuk miatt nagyobb az empátiájuk

Beszélt a melegek heteróktól való viselkedésbeli különbségeiről, s arról, hogy a melegek agyának megnövekedett kérgestestének köszönhetően nagyobb az empátiás készségük, s a racionális és az érzelmekért felelős agyféltekéjük is kiegyensúlyozottabban képes működni. Ezzel magyarázzák azt, hogy a melegek csoportkohézió képzési képessége még egy alapvetően heteró közösségben is nagyobb, mint egyébként a heteró férfiaké. Ez a meleg közösségi morál, lehet magyarázat, a meleg közösségek határokon is átívelő összetartó erejére.

Homoszexualitás
A homoszexualitásról egyértelmű, konszenzusos biológiai elmélet még mindig nincs, folyamatosan élő kutatási terület. Létezik például a hormonális elmélet, miszerint a férfiak alacsony tesztoszteron szintje okozza a saját nemükhöz vonzódást. Aztán később a terhesség alatti stresszes életmóddal is összefüggésbe hozták, mely elmélet alapja a világháborúk utáni nagy számú homoszexuális személyek születése -erre hivatkozik a Nő felemelkedése és tündöklése című könyvében Szendi Gábor pszichológus is. A 90-es évek elején pedig az X kromoszóma végszakaszának egyik génjét tették felelőssé a kialakulásáért. Amiben egyre többen megegyeznek, az az, hogy a melegséget nem lehet tanulni, mint mintát nem lehet követni, meleggé senki nem válik, meleggé születik az ember. Húsz éven keresztül végeztek holland tudósok kutatásokat nyomon követéssel, mígnem bebizonyították, hogy a leszbikus vagy meleg szülők gyermekei nem lettek nagyobb arányban melegek, mint a nagy átlag, ugyanakkor emberileg mégiscsak toleránsabb, elfogadóbb felnőttekké váltak.

Nem minden homoszexuális meleg

Az önmagukat már elfogadó, felvállaló, tudatosan melegként élő emberekre utal a meleg kifejezés, szemben a homoszexuálissal, amely csak a szexuális érdeklődést fejezi ki. Az utóbbi években a meleg kifejezést az összes szexuális kisebbségre (LMBT) kibővítették: a leszbikusokra, a melegekre, a biszexuálisokra, és a transzneműekre, utóbbiaknak nemi azonosságtudata tér el a többségtől.

A queer-elmélet szerint ide tartozik mindenki, aki nem kizárólagosan heteroszexuális, nőkhöz és férfiakhoz is ugyanúgy vonzódik. Nem egyszerűen homo-, bi-, vagy transzszexuális, hanem queer. A homoszexualitás egy orvosi műszó 1869-ből, Karl Maria Benkerttől, mely a szexuális orientáción kívül semmit nem fejez ki. Melegnek lenni ettől sokkal több. Ezért a melegek tiltakoztak ezen leegyszerűsítés ellen, így született meg az angol gay szó, ami a guy, fickót jelentő szó után, a "homoszexuális", gay "jókedvű" értelmezésben, már sokkal elfogadottabb, mint az egyébként „furcsa", „különös" jelentésű és ezáltal bántó kifejezés, a queer. A magyar nyelvben a fokozott érzékenységet jelzi a „meleg" szó.

Meleg-hetero szerepcsere

Statisztikák mutatják, hogy a férfi művészek, azon belül is a táncosok között sokkal több meleget találunk, a nagy társadalmi átlaghoz képest. A férfi balettra mindig is meleg szakmaként tekintettek, és a férfi esztétikát jelenítette meg, s úgy tűnt, hogy ebben a minőségében a heteroszexuális többség akkor is elfogadta őket, amikor az átlag melegeket egyenesen üldözték. Ezek szerint a meleg balettművész hitelesen volt képes eljátszani a hetero nőbe szerelmes hetero férfi szerepét. A kérdés valóban magától adódik, hogy miért van az, ha egy hetero akar „eljátszani" egy meleget egy hétköznapi szituációban, annak legjobb esetben is csak durva kikarikírozás, paródia lesz a vége.

Melegtudat a táncban

Gyöngyösi Csaba latin- és standard tánctanár, azt mondja, hogy a profi balett-táncosok 70-80 %-a meleg. A modern, kortárs, jazz-balett táncosok körében is fele-fele arányra saccolta a hetero- és homoszexuális beállítottságú embereket. A társas, azon belül is a latin táncok esetében már nem egyértelmű a helyzet. „Nagyon sokan közülük hetero kapcsolatban élnek. A társas tánc már jellegében adódóan is a társas mivoltot, hagyományosan a férfi és a nő kapcsolatot hivatott megjeleníteni, ahol a férfi igazi macsó lehet, és talán ezért itt a legkisebb a melegek aránya."

Argentin tangó: valamikor férfiak táncolták
Az autentikusan férfipárok által táncolt argentin tangó Buenos Airesből indult a XIX. század második felében, és mivel akkoriban ízléstelennek, közönségesnek tartották ezt a táncot, ezért illedelmes nők például ezt nem is táncolták. Csak a prostituáltak voltak erre kaphatóak. Ezért az argentin tangót egyre több helyen férfiak táncolták egymással, egészen a múlt század eleji húszas évekig, amikor Párizsba is eljutott, de megbotránkoztatása rövid ideig tartott, s nemcsak a francia, de az argentin nők is elkezdték táncolni. Innentől kezdve már világszerte különnemű párok ropták egymással.

Csaba egy berlini tánciskolában tanított két évig táncot azonos nemű pároknak. Miután visszatért Magyarországra, elhatározta, hogy hazánkban is megalapozza a táncoktatásnak ezt a formáját. Barátai győzték meg, hogy van igény erre. Közel 7 éve azonos nemű és queer párokat tanít táncolni. Az első tanfolyamot ismerőseinek szervezte, ekkor még csak húszan voltak az óráján, egy évvel később pedig már versenyórákat tartott ezeknek az  embereknek.

meleg_belso

Férfi-nő helyett: vezető-követő

Ahogy Csaba mesélte első alkalommal, furán érezte magát a táncteremben, hogy fiúknak és „lányoknak" adjon utasítást, ezért a vezető és követő titulust adta „A követő (nem egyenlő a vezetettel) egy aktív magatartásforma, ugyanúgy részese az eseményeknek, mint a vezető. Egy vegyes nemű táncban hagyományosan a férfi mindig vezető, s a nő a vezetett. Egy férfi vagy női párnál a vezető dönti el, hogy merre milyen figurákat táncolnak, a követő pedig érzésből figyeli és aktívan leköveti az akár improvizatív mozdulatokat, impulzusokat is. Ez egy valódi non-verbális kommunikáció. A melegpáros táncban az egyenrangú szerepeket ráadásul a szerepcsere biztosítja egy táncon belül. Ez az egymásra való ráérzés, hogy mikor ki veszi át a vezetést, a legnagyobb kihívás a meleg táncban, a hagyományosban ennek nincs is értelme. Érdekes, hogy a latin táncokban két fiú mindig sokkal impulzívabb, határozottabb és erőteljesebb tud lenni, ezért például versenyeken a női párok általában hátrányban vannak. Valahogy a nők biológiai adottságuknál fogva a latin táncokban nem tudnak kiteljesedni, ellentétben viszont a standard-del, ahol kifejezetten a nőies lágyság az előnyös. Mindkét esetben a női és a férfi pároknál is a köztük lévő harmónia az, ami táncoltatja őket."

proba_belso

Én felvállalom, hogy meleg táncos vagyok

A kérdés, hogy mennyire stigmatizált ma hazánkban az a kifejezés, hogy meleg táncos valaki? A meleg táncos ebben az értelemben a saját nemével táncoló egyént (is) jelenti. Csaba szerint ez mindenki egyéni önismeretén, és önelfogadásán múlik: „Azon, hogy mennyire vállalom azt fel, hogy meleg táncművésznek tartanak. Ha nem vagyok tisztában saját melegségemmel, akkor ez zavarni fog, és próbálom majd elkerülni ezt a bélyeget. Magyarországon nem jellemző, hogy nyíltan felvállalja valaki azt, hogy meleg versenytáncos, vagyis azonos nemű versenytáncban érdekelt fiú vagy lánypáros tagja.
Pedig külföldön megteszik, ott még a média is védi őket. Budapesten 2012-ben fogják megrendezni a EuroGames meleg olimpiát, a világ minden tájáról jön majd közel 5000 sportoló. A hazai melegek, legalábbis táncosaink, nem fognak elindulni ezen a versenyen. Mert nem mernek. Mert csak külföldön mernek melegek lenni. És megértem őket, mert félnek a szélsőséges társadalmi megnyilvánulásoktól. Ha egy felvonulást nem tudunk inzultusok nélkül megtartani, akkor kérdés, hogy van e értelme meleg nemzetközi játékokat Budapestre szervezni?"

Nő voltam előző életemben

Amikor azzal kezdtük az előadást, hogy a meleg férfiak férfiassága, és a meleg férfiak melegsége két különböző minőség, még nagyon távol éreztem magam a témától. A férfiaknál ugyanis külön gén van, ami a férfi, és külön gén, ami a meleg minőségéért felelős. Aztán több egzakt megközelítési módot is találtunk a melegség megfejtéséről, azonban egyértelmű kódok hiányában Csaba elméletével a fejemben indultam haza.

Csaba hisz a lélekvándorlásban, s meg van róla győződve, hogy ő korábban női testben élt. „Előző életünk során voltunk férfiak és nők is. A melegeknél és a leszbikusoknál ez úgy van, hogy előző életeiben egy meleg férfi nőként, míg egy leszbikus nő férfiként élt, s mivel a lélek nem tud olyan gyorsan nemet váltani, ezért a soron következő életben mindannyian egy köztes állapotban homoszexuálisok leszünk. Egy homoszexuális férfi a következő életében viszont már teljesen heteróként fog megszületni, és élni. Én ezzel magyarázom a lélekvándorlást. Csak biológiailag születünk testünkbe férfiként és nőként, lelkünk semleges marad."

Amikor az épületből kiléptem, este 8-kor a kijáratnál már nem voltak rendőrök. A szombati Hősök teréről induló Meleg Méltóság Menetén azonban lesznek, ahogy kordonok is. Nálunk valahogy e nélkül még elképzelhetetlen egy meleg rendezvény. A Budapest Pride szervezői szerint minden demokráciatisztelő állampolgár azzal tehet az erőszak ellen, ha kiáll az LMBT emberek jogai mellett, és részt vesz a Fesztiválon, felvonuláson.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek