Azok a metroszexuális férfiak…

metroszexualisSokat keres, sokat fogyaszt, sokat ad magára, ráadásul úgy ismeri az arckrémek és a bőrradírok márkáit, mint a jó autókét – te imádod, hogy olyan igényes, mint te magad, a marketingesek meg az évtized legígéretesebb fogyasztóját látják benne…

cikk-tipus-altalanos

Arra, hogy milyenek a mai férfitípusok, elsősorban és üzleti szempontból a marketing- és reklámguruk kíváncsiak, hiszen így tudják meg pontosan, mit is vásárolnának az erősebb nem tagjai.

A férfiasság krízise

Bár hol van ma már az erősebb nem… Amint a Magyar Fogyasztó Platform konferenciáján kiderült, a férfiak között egyre több a nyuszi, a lassú, vagy aki a „mamahotelt” részesíti előnyben 30 éves koráig.

Míg régen összefoglaló hangsúllyal emlegettük: „férfiak” –  ma már ez a gyűjtőfogalom szinte megszűnt.

Ahogy az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért előadásból kitűnt, immár számos férfitrend létezik külföldön és itthon is. „A férfiasság ideálja lelki és hatalmi krízisbe kerül” – fogalmazott dr. Törőcsik Mária,
a Pécsi Tudományegyetem oktatója, a téma avatott szakértője. Elbizonytalanodtak, kapaszkodót keresővé váltak a férfiak – ebben a nőknek is van szerepük –, és közülük sajnos egyre több a munkanélküli.

Kell a macsó?

Hajdanán a férfiak nem szerettek vásárolni, addig sokan ma nemhogy kedvelik a shoppingolást, de tökéletesen tisztában vannak a márkákkal, és ez nemcsak a piperészkedő, magukra nagyon sokat adó metroszexuálisokra vonatkozik.

Egyre több férfi mutatja ki az érzelmeit, nem titkolva, hogy bizonyos problémák megoldása meghaladja az erejét. Mindezt még jobban összekuszálja, hogy míg a nők egy része macsó férfira vágyik – legalábbis titkon vagy éppen a filmvásznon – addig a valóságban a pelenkázó, gyereket óvodába vivő és érzelmekkel teli párt keres, mert alapjában véve tudja, hogy egy ilyen társ sokkal praktikusabb.

De nézzük a típusokat, amelyekre, mint hangsúlyoztuk, elsősorban a média- és a reklámügynökségek munkatársai kíváncsiak, érthetően, hiszen így tudják meg, mit is vásárolna ez a többmilliós célcsoport szívesen, mely terméküknek hol és hogyan lehet sikere.

Az überszexuálistól a nyuszikig

A klasszikus csoportosítás – amely ma már szerteágazó és széttöredezett – tradicionális, a modern, a pragmatikus és a határozatlan. Ezeken belül léteznek új irányzatok – például az über- vagy metroszexuális –, valamint ezek lassú és gyors változatai.

Az überszexuális férfi valójában a régi férfi frissített változata – fogalmazott Törőcsik Mária nagy sikerű előadásában. Szenvedélyes, érzéki, sokat ad a megjelenésére, okos, általában az okok, a szabályok érdeklik, no meg a jó autók, a műszaki kütyük. Tiszteli a nőket, és szereti, akárcsak a pénzt és a hatalmat. Tőle sokban különbözik a retroszexuális, aki elutasítja a nőies megjelenést, kedveli a hagyományokat, de kinézetére a legkevesebbet fordítja.

Ellentéte is lehetne a metroszexuális típus, aki nagyon sokat ad a külsejére, legalább annyira ismeri az arckrémek és a bőrradírok márkáit, mint a jó autókét.

A metroszexuális férfi archetípusa egyedülálló, fiatal férfi, aki városban él vagy dolgozik, sokat keres, és ő az évtized legígéretesebb fogyasztója. Narcisztikus, márkamániás, sőt árucikk-fetisiszta, ahogyan a konferencia egyik kiadványában megjelenő, Nagy Bianka és Papp-Váry Árpád tanulmányában olvasható. Míg sokan a metroszexuálisokat melegnek tartják, addig ez csak egy téves séma, ugyanúgy előfordulnak körükben hetero, mint bi- vagy homoszexuálisok.

Az érzékeny férfi sokban rokon a superdaddy kategóriával: érzelemmel teli emberek, akik nemcsak hívei az egyenjogúságnak, de természetesnek veszik, hogy ugyanúgy el tudják látni a gyereket, és helytállnak a konyhában is. Többnyire nem harcos természetűek, sőt elutasítják az akciófilmeket, kemény küzdősportokat – inkább lágyak, képlékenyek, olykor határozatlannak tűnnek, pedig pontosan tudják, hogy mit akarnak.

Ellentétben a nyuszikkal, akik gyöngék, határozatlanok, és könnyen leesnek a lecsúszók, kiszorulók jókora nagyságú csoportjába, aminek a gazdasági válság is kedvez.

A nők bolygója?

Foci, sör, nők, autók, hifik és más műszaki kütyük – ezek voltak hajdan a klasszikus férfiidőtöltések és kedvelt tárgyak. Ez ma sem változott alapvetően, hiszen a férfimagazinok éppen ezekről szólnak, olykor szinte kizárólag. Ma már hozzájuk tartoznak a kozmetikumok, az igényes kultúra, a jó szállodák, a kiváló borászatok és a divatos, új sportok is.

A férfiak helyzete tehát jelentősen megváltozott, elsősorban a nők erősebbé válásának hatására, s mert a társadalomban elfoglalt szerepük – ha nem is éri el a skandináv országokét – javult.

Ahogyan Erdélyi Zsolt (Monoconsulting) fogalmazott: „Tiszta mázli, hogy nem jöttek az ufók, mert azt hinnék, hogy ez egy nők által irányított bolygó!”

 

 

cikk-tipus-linkek

Nem lehet mindenki Lara Croft, állítja a szexuálpszichológus, aki szerint ha az összes lány szilikonmellű lenne, akkor egy lapos fenekű, kismellű nő lenne a legizgalmasabb a férfiak számára. | A szinglitréning és a válogatós pasik

Szállj le rólam, anya! – nem muszáj ilyen keményen, de igenis határt kell szabni a túláradó szeretetnek, különben egy fiú egész életében a „mama pici fia” marad – te pedig messze kerüld el az ilyen pasit. | Az anya végigsimít fia combján


Oszd meg másokkal is!
Mustra