Zanza!

menedzserbetegsegNem tudsz elélvezni szex közben, vagy a párodnak vannak problémái a merevedéssel – nem biztos, hogy menedzserek vagytok, de az könnyen lehet, hogy menedzserbetegségben szenvedtek.



Az orvosok és a pszichológusok ma már összefoglaló néven menedzserbetegségnek neveznek minden olyan szervi elváltozást, betegséget, amelynek kialakulásába belejátszik a folyamatos stressz.

 

Teljesítménykényszeresek

A menedzsertípusúnak nevezett emberek közös jellemzője, hogy képtelenek lazítani, állandó időzavarban szenvednek, egyszerre több feladatot vállalnak, és több helyen szeretnének az elvárásoknak megfelelni. A külső elismerés legtöbbjüknek ugyanolyan fontos, mint az, hogy a saját maguk állította „mércének” megfeleljenek.

A teljesítmény- és sikerorientált emberek – akik között egyre több a nő – egyébként nem csak, illetve nem elsősorban a felső vezetők, az alacsonyabb társadalmi státusúak között is szép számmal megtalálhatók. Nem mindig szakmai becsvágyból, hanem gyakran anyagi okokból is megfeszített tempót, életvitelt diktálnak maguknak, ami miatt folyamatosan időcsapdában, stresszben élnek.

Nemre és életkorra való tekintet nélkül előbb-utóbb előveszik őket olyan életminőség-rontó tünetek, mint az alvás- és emésztési zavarok, krónikus fáradtságérzet, gyakori fejfájás, hangulatingadozások, az elhízás, a különféle immunproblémák, mozgásszervi elváltozások, illetve a krónikus szervi megbetegedések, a szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek, a cukorbaj.

 

Típusfüggő bajok

A baj az, hogy az állandó feszültségek „közömbösítésének/oldásának” módjait, technikáit ezzel szemben a legtöbbünk nem ismeri, hiszen az elmúlt húsz évben egyre nagyobb munkahelyi/egzisztenciális nyomás nehezedik szinte valamennyiünkre.

Míg az úgynevezett extrovertált (aktív, érdeklődésével a külvilág felé forduló, a mások véleményére sokat adó) emberek (a nők többsége ide sorolható) körében gyakori például a magas vérnyomás, addig a befelé forduló (introvertált) típusba tartozók közt – akik bajaikat, problémáikat magukba fojtják, elrejtik környezetük elől (a férfiak többségére jellemzők ezek a személyiségjegyek) – tarol a szívtrombózis, az agyvérzés, illetve sűrűn szedi áldozatait a rák.

 

Rettegés a kudarctól

Ugyancsak menedzserbetegségként, tehát a túlhajszoltság következményeként tartják számon az orvosok manapság a frigiditást és az impotenciát, azaz a nemi teljesítőképesség zavarait is.

A szexuális zavarok legfőképp az olyan embereknél jelennek meg, akik nem tudják vagy nem akarják kimutatni az érzelmeiket, akik rettegnek a kudarcoktól, illetve akik nem tudnak vagy nem akarnak energiát „fektetni” érzelmeikbe, emberi kapcsolataikba.

 

Erre is képes vagyok!

A nagyon ambiciózus vagy már sikeres nők – nagyon gyakran – tudatosan mondanak le női szerepükről (pl. az anyaság), a karrierjüket partnerkapcsolatuk elé helyezik, mivel elsősorban szakmai előmenetelre, elismerésre vágynak.

A szociológiai kutatások az utóbbi években igen sokat foglakoztak azzal, hogy a szakmájukban sikeres nők életében milyen szerep jut a gyereknek, ha mégis rászánják magukat a szülésre. A vizsgálatok azt igazolták: a teljesítményorientált asszonyok gyakran az anyaságra is valamiféle bizonyítási kényszerből („Erre is képes vagyok!”) vállalkoznak.

 

Harc a küzdőtéren

A szakmai sikereket, az anyagi jólétet hajszoló férfiak számára a férfitársadalom a „tükör” és a küzdőtér. Érdekes, hogy sokkal inkább vágynak férfitársaik elismerésére, mint a nőkére.

Mára tehát élettani kutatásokkal alátámasztott tény: nemcsak hogy léteznek az úgynevezett menedzserbetegségek, hanem azok jórészt a túlfeszített élettempóra és az egyéni lelki alkatra származtathatók vissza.

 

Tanulj meg lazítani!

Ezen testi bajok, szervi elváltozások megelőzésében igen fontos szerepe van a stresszoldási technikák ismeretének és gyakorlásának (például helyes konfliktuskezelés, relaxációs ismeretek stb.), az egészséges életmódnak (sok mozgás, helyes táplálkozás, a túlzott alkoholfogyasztás és dohányzás mellőzése stb.).

Igen fontos lenne a munka és a pihenés helyes arányainak megtalálása, érzelmi kapcsolataink ápolása is ahhoz, hogy elkerüljük a feszes életvitel és az önkizsákmányolás okozta, súlyos betegségeket.

 

Ha ez bejött, nézz rá erre is:

A nők általában társas kapcsolataikkal elégedetlenek. Nem a házasságukkal. A férfiak épp ellenkezőleg. Ezért is depressziósak és halnak meg idő előtt. | Az ölelés ereje

 

Blogmustra