Ki hazudik többet: a nő vagy a férfi?

Zanza!

hazugsg1leadA hazugság a hétköznapi életben bocsánatos bűnnek számít, hiszen szinte senki sem mond igazat. Mert szeretné jobb színben feltüntetni önmagát, mert nem akarja megbántani a másikat, mert fél a következményektől. Egyesek szerint szükséges önvédelmi taktika, mások szerint jellemhiba.

A füllentés, a valóság kiszínezése, elferdítése már egészen kis, kétéves apróságoknál is előfordul. A pszichológusok szerint a gyerekeket elsősorban a képzeletük, a büntetéstől való félelmük, vagy az igazi érzelmeik elfedésének szándéka készteti a tények megváltoztatására.

A felnőttek hazudozásának hátterében is ott állhatnak ezek az okok, de az igazság eltussolásában, elferdítésében, átszínezésében szerepe lehet a konfliktuskerülésnek csakúgy, mint az érzelmi zsarolásnak, a kiszolgáltatottságnak, a másik fél megkímélésére vagy az önbecsülés megtartására, a kiszemelt partner megszerzésére, illetve a meglévő társ megtartására való törekvésnek, de a hiúságnak, s természetesen egzisztenciális okoknak is.

A hétköznapi életben a hazugság - ha nem vezet valamilyen visszafordíthatatlan folyamathoz - bocsánatos bűnnek számít, hiszen szinte mindenki hazudik, füllent, elferdíti vagy elhallgatja a valóságot, a tényeket. Egyes lélekgyógyászok szerint valójában a hazugság egy lehetséges és szükséges önvédelmi, illetve szeretteinket óvó taktika...


Egy egész Európát átfogó felmérés szerint a legtöbbször a munkahelyünkön kényszerülünk hazudozásra, ezt követik a szülő-gyerek kapcsolatot átszövő, ferdítések, elhallgatások, füllentések, a harmadik helyre pedig a szerelmi, párkapcsolati kelléktárba tartózókat sorolták.


A legtöbben kerültünk már olyan helyzetbe, hogy döntenünk kellett: őszinték és kegyetlenek leszünk, vagy elhallgatjuk, kicsit átfazonírozzuk az igazságot. Gyakran bizony többet ártunk szeretteinknek, barátainknak, ha szembesítjük őket a valósággal, mint ha elcsalunk abból egy kicsit... Ezért is nézzük el, bocsátjuk meg, tekintjük az élet szükségszerű velejáróinak a hazugságot, a füllentést; ám előfordulhat, hogy ezek miatt megvonjuk a másik embertől a bizalmunkat, a szavahihetőségébe vetett hitünket. Ez különösen a szülő-gyerek és párkapcsolatokat áshatja alá.

Nem véletlen, hogy a hétköznapi érzelmek, lelki történések értelmezésével foglalkozó pszichológusok is időről időre kutatják, milyen gyakran, milyen okokból nem mondanak igazat, torzítják el a valóságot a férfiak, és milyen indíttatásokból teszik mindezt a nők...


Ma már léteznek úgynevezett hazugságkutatók is, akik nem csak az indítékokat, hanem azt is vizsgálják, hogy vannak-e a hazudozásnak nemi sajátosságai. A különféle, ilyen irányú vizsgálatok azt igazolják, hogy a nők és férfiak nagyjából ugyanannyit hazudnak, ám más és más indítékból.


Presztízsből vagy pletykálkodásból

A nőkre jellemzőbb, hogy érzelmi okokból torzítják el a tényeket (például önmagukat vagy másokat szándékoznak megvédeni az igazság olykor kellemetlen következményeitől, avagy nem akarnak valakit megbántani. Ezzel szemben a férfiakat leggyakrabban a domináns hím szerepének megőrzési vágya/kényszere, valamilyen presztízs-szempont, illetve a megfelelési vágy, „túlélési ösztön" sodorja a hazudozásokba.

Míg a nők hiszékenyebbek és gyakran maguk előtt is szégyenkeznek, ha füllentésre, az igazság megmásítására kényszerülnek, addig a férfiak könnyebben teszik túl magukat azon, ha megvezetnek, vagy manipulálnak valakit. Az is érdekes, hogy a spontán hazudozók a férfiak, a megfontolt, „feladattartó" hazudozók a nők köréből kerülnek ki. Gondoljunk csak a női közösségekben dúló pletykálkodásokra, rágalmazásokra.


Fejből vagy zsigerből

Sokan azt mondják, hogy a férfiak többsége nem tartja fejben a hazugságait, nem következetesen, hanem alkalomszerűen, szorult helyzetében vagy vadászösztöntől vezérelve torzít, vagy másítja meg a tényeket. A pasik hajlamosabbak az ún. elhallgatásokra is, míg a nők nehezen tudnak eltitkolni kínos vagy bántó dolgokat, inkább valamilyen jól átgondolt mesét találnak ki helyettük. A hazugságfelmérésekből az is kiderült, hogy a nők hamarabb felismerik, ha átrázzák őket, a saját lebukásukat és a másik fél lebukását is nehezen élik meg: kiborulnak, jelenetet rendeznek; ha ők a vesztesek, bocsánatot kérnek attól, akinek a szemébe hazudtak. A becsapott, megtévesztett nők nehezen vagy egyáltalán nem tudnak megbocsátani.

Ezt sokan a két nem agyműködése és érzelmi megnyilvánulásai közötti különbséggel magyarázzák.

Folytatjuk...

Blogmustra