Ha valamiből látszólagos túlkínálat van Ankarában, akkor az a fodrászat.
A forgalmasabb útvonalakon átlag minden sarkon akad egy. Megkülönböztetni őket nekem még nem sikerült, próbálkozom velük sorban. A helyi hagyomány – tapasztalataim szerint – ennél konzervatívabb alapokon nyugszik: az embernek van egy fodrásza, akit legalább hetente egyszer felkeres, de fontosabb alkalmak torlódása esetén többször is. A manikűr, pedikűr általában helyben van, kevésbe előkelő helyeken gyantáznak is. Az árak megfizethetők, legfeljebb 4000 Ft egy hajvágás. Ezek után nem kétséges, hogy fenntartani olyan jó szokásokat, mint a szezononkénti egyszeri fodrászhoz vonulás, többé-kevésbé lehetetlennek bizonyult.
A fent említett „szép a nő, de az ember férfi” (vajon miért van az, hogy magyarul is olyan jól emlékszem erre a fordulatra?) attitűd nem ért akkora sokként, mint a híres keleti udvariasságnak, nőtiszteletnek a hétköznapokban megnyilvánuló teljes hiánya. Hogy a buszra felszállni igyekvő sornak álcázott tömegjelenetben letapossák az embert, ez még csak egy dolog. De arra is hiába vár az ember holtfáradt leánya, hogy valaki átadja a helyét.
Ezzel ellentétben öreg néninek lenni abszolút nyerő: a kort tisztelik, mindig van, aki lelkesen felpattan. Alternatívaként lehet vezetni, amely nem más, mint a túlélésért folytatott napi harc, garantáltan csak a budapesti forgalmon edzett, erős idegzetű amazonoknak javasolt. Esetleg megpróbálhatunk gyalogolni, ez kellemes, amíg nem akar az ember átkelni az úttesten. Az utóbbihoz ugyanis leginkább a repülő seprű lenne alkalmas eszköz. Ennek titkát viszont J. K. Rowling féltékenyen őrzi. Illetve nem egészen…
A fent leírtak esetleg azt a benyomást keltik, hogy a nagyvárosi török nőket más se érdekli, mint a külsejük. S mi sem lehetne ennél megtévesztőbb. A kilencvenes évek kezdetétől sorra alakulnak azok a nem kormányzati szervezetek, amelyek a török nők helyzetén szeretnének javítani. Közülük is egyik legrégebbi az „Uçan Süpürge” (Repülő Seprű). Olyanok alkotják, akik nem elégszenek meg azzal, hogy családjuk, társadalmi helyzetük révén a kiváltságos 16%-ba tartoznak, és nőként dolgozhatnak. Akik számára kevés az, hogy őket nem adták szinte gyerekként férjhez a család által kijelölt, jóval idősebb vőlegényhez. Akiket nem elégít ki, hogy nekik van magántulajdonuk. Azt szeretnék, ha mindezekről nem kellene beszélni.
Amit felvállaltak, nem kevés, de eddigi eredményeik azt bizonyítják: megfejtették a repülés titkát. Szavuknak súlya van, véleményüket meghallgatják, a döntéshozatalnál kormányzati szinten is figyelembe veszik. Lehet tőlük tanulni.
