#ÉLETEM

Hülyeséget csinálok

2010. április 19., hétfő 08:20

lebojt5Nekiálltam rakott krumplit főzni a lányomnak. Amikor előttem lapátolta be a finomabbnál finomabb falatokat, úgy éreztem, óriási marha vagyok. Egy léböjtölő vallomásai, 5. nap

1. nap: Lemondás és hidegrázás
2. nap: Rémálmok és mozi
3. nap: Hárman bíztatjuk egymást
4. nap: Jártányi erőm sincs

 

A szülinapi mulatság után nehezen aludtam el. Rossz gondolatok gyötörtek, előjöttek a félelmeim, és rettentő feszültnek éreztem magam. Hajnalig olvastam, és filmeket néztem a tévében, hogy kikapcsoljak. Néhány órás rossz alvás után reggel megérkezett a kislányom, s vele rengeteg házi feladat.

Legalább a bőröm gyönyőrű

Minden erőmet össze kellett szednem, hogy türelmet tanúsítsak iránta, és a geometria iránt. A négyzetek, háromszögek és trapézok sűrűjében az idegeim szambáztak a fejemben, és folyamatosan sírógörcs kerülgetett. Napközben ráálltam a mérlegre. Az eddigi eredmény mindössze két kiló mínusz. Teljesen elkeserített, hogy a kúra felénél csak itt tartok? Nagy nehezen elvégeztem a szükséges házimunkákat, de fél óránként le kellett pihennem, mert hamar elfáradtam. Aztán nekiálltam rakott krumplit főzni a lányomnak. Amikor előttem lapátolta be a finomabbnál finomabb falatokat, úgy éreztem, egy óriási marha vagyok, és hülyeséget csinálok.

Azzal vigasztaltam magam, hogy ha kilóban nem is látom az eredményt, azért az egyértelműen látszik, hogy méregtelenedik a szervezetem. Gyönyörű lett a bőröm, a nyelvemről kezd eltűnni a lepedék, és sokkal könnyebbnek is érzem magam. S bár egész nap azon gondolkodtam, hogy feladom, nem bírom tovább csinálni, a döntést reggelre halasztottam.

Don't try this at home!
Lulu példájából is látszik, a léböjt veszélyes vállalkozás. A léböjtkúrát nem mindenkinek ajánljuk, főleg azokban nem, akik kizárólag fogyni szeretnének. Ebben a cikkünkben szó esik arról, kiknek, milyen célra ajánlott, és milyen esetekben szükséges kerülni. Ebben pedig a sikeres léböjtkúrák feltételeit részleteztük.

 

cikk-tipus-linkek

Lemondás és hidegrázás
Rémálmok és mozi
Hárman bíztatjuk egymást
Jártányi erőm sincs

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.04.19 10:05:51csacsacsa

    Egyre aggasztóbb a kislány helyzete. Bár ha geometriát tanul talán képes lesz mentőt hívni az anyjához.

  • 2010.04.19 10:51:30Szamok Embere

    Az étkezést egy ilyen kúra után ugyanolyan óvatosan kell újrakezdeni, mint egy kiadós hasmenés után, vagy a hadifogolytáborból, koncentrációstáborból hazatérés után. Elhiszi valaki Lulun kívül, hogy ez egészséges?

  • 2010.04.19 13:57:29dilike

    nem értem. én anno 4 napig "böjtöltem" kényszerből vmi cuki vírus miatt. vasárnap hajnalban arra ébredtem, h hányingerem van. hánytam és ment a hasam. még a tiszta víz se maradt meg. ez ment 4 napig (csütörtökön már tudtam pirítóst enni), de az erőnlétemmel nem volt gond. jártam dolgozni, elláttam a házimunkát. csak enni nem volt érdemes (4 napig nagyon gyenge citromos tea szigorúan kis kortyokban, óvatosan elfogyasztva).
    ez a cayenne borsos lötty marhaság. szétmarja az ember gyomrát. gyógytea, zöldséglé, gyümölcslé, mentes víz. az léböjt. ez önkínzás. de ezt írták már.

  • 2010.04.20 07:14:51kirella

    Most olvastam végig az 5 nap történetét. Szerintem a legjobb fogyókúra a megfelelő ruhatár összeállítása! Éhezés nélkül, pillanatok alatt röpülnek le a kilók, és még az ember önbizalmának is jót tesz.

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta