#ÉLETEM

Görög Zita a magyar Lohas ikon

2009. december 17., csütörtök 19:03

gorogzita-kicsiA piackutatások szerint hazánkban egyre többen az egészséges és fenntartható életmód, vagyis a Lohas hívei – erről éppen a természetes alapanyagú hajfestékekről szóló eseményen beszéltek, ahol Görög Zita a konyhapénzt kiegészítendő fellépett, majd a Díványnak elmondta, miért veszélyes hulladék az eszkimó anyatej.

 article-type-interju

“Amikor a fenntarthatóságról beszélek, általában hülyének néznek, és legyintenek, hogy majd az alternatív energiaforrások átveszik az eddigiek helyét. Ez nem ilyen egyszerű. Ha bárhol - akár itt, a Boscolóban is - a feleslegesen sok karácsonyi világítást le szeretnék cserélni, ahhoz már harminc éve el kellett volna kezdeni foglalkozni az alternatív energiával”- mondta Görög Zita a Schwarzkopf Professional eseménye után, ahol új frizurát kapott a színpadon a “szupertermészetesnek” titulált Essensity termékekkel.
 

Görög Zita festett haja olyan, mint az eredeti

Görög Zita átváltozik címmel kaptuk a meghívót a kozmetikai multi rendezvényére, ahol kafkai értelemben nem történt semmiféle drasztikus fordulat, a divatszakmában időnként újra megjelenő modell haját az eredeti hajszínéhez kísértetiesen hasonlító árnyalatúra festették, és hullámosra szárították. A másik átváltoztatott modell Epres Judit volt, aki hasonlóan természetközeli beavatkozáson esett át. Az esemény efajta show-elemeinél érdekesebb volt a bevezető, amelyből kiderült, a cég trendkutatásai alapján hazánkban is létezik már egy komolynak tekinthető célcsoport, amelyik az egészséges és fenntartható életmód, vagyis a Lohas (Lifestyles of Health and Sustainability) híve.

“A nyolcvanas években már léteztek ökomozgalmakkal, de azok inkább a hippiséghez álltak közelebb, a környezettudatos szemlélet komolyabban a kétezres években került előtérbe. A filozófiához olyan sztárok köthetők, mint például a Brad Pitt-Angelina Jolie páros, akik nem hajlandók kompromisszumot kötni és természetazonos termékeket használnak. Az Egyesült Államokban  tíz fogyasztóból három a Lohast képviseli”- állította Sipos Ágnes a cég Junior Brand menedzsere, aki magyarországi adatokra nem tért ki. Elmondta viszont, hogy a termékeik bevezetése előtt végzett piackutatásokat hitelesnek tartják, ezekben valós fogyasztói igények jelennek meg.
 

esse


Stella McCartney és a biopiac

“A Lohas szemlélet több területen valósul meg. A közlekedésben a hibrid autók nyernek teret, az építészetben a környezetbarát megoldások. A turizmus területén is érvényesül a szemlélet, egyre többen látogatnak ki a természetbe. Az élelmiszeráruházak nagy részében találhatunk biopolcokat, ahol a mesterséges adalék nélküli élelmiszerekhez juthatunk hozzá. A divatban  a Lohas filozófia úgy nyer teret, hogy például Stella McCartney divattervező a kollekciói készítéséhez nem használ olyan anyagokat, amelyek kémiai módosításon estek át, illetve támogatja az olyan munkások alkalmazását, akik a fair trade mozgalomhoz tartoznak. A szépségiparban pedig úgy valósul meg, hogy a termékekben egyre inkább természetes összetevők vannak.”

A multicégek egy része már áttért a lebomló csomagolóanyagok használatára, és fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást. Azt azonban, hogyan lehet kivonni a mesterséges anyagokat például a világosításra szolgáló hajfestékekből, nem láttuk át elsőre. Mint kiderült, ezek a termékek ammóniamentesek, és nem tartalmaznak illatanyagokat, a haj erős világosítására nem alkalmasak, néhány árnyalatnyi változást lehet elérni velük.
 

esse-3


A színpadon Karika Zsolt Essensity nagykövetként bemutatott mesterfodrász vezette le a már említett átváltozó számát a modellekkel. Hajformázás közben Görög Zita az esemény moderátorának, Szekeres Nórának elmondta, nyolc éve nem festette a haját, többek közt azért, mert a modellpályája során gyakran olyan eljárásokkal dolgoztak a frizuráján, amelyek roncsolták a haját. Elmondása szerint egy időben divat volt lakkozás után betonkeménységűre vasalni a hajat,  boldog volt, amikor ez a korszak lezárult. Amióta családja van, a modell a bulvársajtóban ritkán szerepel, ha nyilatkozik, akkor egyik kedvenc témája a környezetvédelem. Ezért kérdeztük az esemény után arról, szerinte mennyire terjedt el itthon a Lohas szemlélet.
 

Az eszkimók anyateje majdnem veszélyes hulladék

esse-5“Ez a szemlélet, mint trend felkapott lett, mert lehet belőle profitálni, de ha már elterjedt volna világszerte, azt abból is látnánk, hogy leállítanák a fölösleg termelését. Túltermelés folyik az autópiacon, de említhetem a ruhaipart is, ahol irdatlan  gyártás folyik, ezzel is kárt okozva a környezetnek. Nekem egy könyv segített mindezt megérteni. Hetesi Zsolt Utolsó kísérlet című könyve óta értem, miért van szükség valójában a szelektív hulladékgyűjtésre, hogyan kerülnek a légáramba a szennyeződések, hol csapódnak le és miért van az, hogy az eszkimók anyateje már majdhogynem veszélyes hulladéknak számít. Nem állíthatom, hogy a problémák egyből megoldódnának, ha a háztartások átállnának a szelektív gyűjtésre, mert nagyon sok mindenen változni kellene még, de a magam részéről megteszek mindent a környezetemért. ”

Görög Zita elmondta azt is, alkalmanként modellkedik a két gyerekének a nevelése mellett, ám ez nem tekinthető visszatérésnek. “Igényes munkákat vállalok, besegítek a konyhapénzbe, és próbálok úgy lavírozni a bulvársajtóban, hogy ne fájjon a fogam miatta, mint régen.”

Az esemény nem érhetett volna véget anélkül, hogy meg ne tudjuk, mi történhet velünk, ha nem a környezettudatos életet választjuk. Csetneki Sándor alias Sasa a Backstagehair fodrásza elmondta, kollégáival az előző hétvégén, a szakma számára tartott bemutatóra Radioctivity címmel terveztek alternatív hajshow-t. “A bemutató végén a világítást lekapcsoltuk, és az UV-fényben a modellek bőre neonfénnyel világított. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet a felelősségre”- mondta Sasa, a Lohas fodrász.
 

esse-2
fotók: marquez

Alternatív energia

Az alternatív energia az a tiszta energia, ami a természeti jelenségek kölcsönhatásából nyerhető ki. Ilyen a nap-,  szél-, víz- és a geotermikus energia, ezek a jelenleg használatos energiahordozók, a szénhidrogének alternatívájaként hő- mozgási- vagy villamos energia termelésére alkalmasak, és használatuk nem okoz környezetszennyezést.



cikk-tipus-linkek

• Lohas online

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta