Egyre többen támogatják a melegházasságot Kaliforniában

gaymAnnak ellenére, hogy egy korábbi népszavazás hatására nem engedélyezett a melegek számára, hogy házasodjanak Kaliforniában, egy felmérés szerint a többség támogatja az egynemű kapcsolatok törvényesítését.

A Public Policy Institute of Kalifornia kutatása szerint a kaliforniai lakosok jelentős része engedélyezné az azonos neműek házasságát, írta hírlevelében az ELTE Társadalomtudományi Kara. Ez az első alkalom, hogy a válaszadók többsége nem a melegházasságot ellenzők, hanem az azt támogatók körébe tartozik.

Betiltása egy joghézag következménye

A kutatást közel kétezer ember részvételével készítették, az adatok szerint a válaszadók 50 százaléka támogatta az azonos neműek házasságát, míg 45 százalékuk ellenezte.
A támogatók többségét a demokraták és a független szavazók adják. A republikánusok 67 százaléka azonban ellenzi a melegek törvény által elismert házasság kötésének lehetőségét.

A kaliforniai meleg párok 2008-ban kapták meg a házasodási engedélyt, ám az ezt ellenzők néhány hónappal később népszavazást követeltek, melynek során leszavazták az indítványt, így végül az állam hatályon kívül helyezte az intézkedést. A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben elutasította a meleg jogokért harcoló csoportok fellebbezését, bár a vizsgálóbizottság véleménye szerint a melegházasságok betiltása Kaliforniában egy joghézag következménye, amelyre a jövőben igyekeznek megoldást találni.

A katonák vállalják fel a másságukat

A Public Policy Institute of Kalifornia kutatása azt is vizsgálta, vajon a kaliforniaiak egyetértenek-e azzal, hogy a meleg és leszbikus katonák másságukat nyíltan vállalva szolgáljanak a hadseregben. Az adatok szerint a válaszadók 75 százaléka támogatta a felvetést. Egy korábbi, 2010. februári kutatás országos szinten is hasonló eredményt mutatott. A New York Times-CBS News felmérése szerint a válaszadók 70 százaléka engedné, hogy a melegek és leszbikusok hivatásszerűen védjék a hazájukat, míg 60 százalék azzal is egyetértett, hogy a melegek és leszbikusok katona létükre nyíltan vállalhassák másságukat.

 

A magyarok többsége nem támogatja
A homoszexuálisok megítéléséről Magyarországon a Medián készített kutatást legutoljára 2007-ben. Ekkor a megkérdezettek 30 százaléka értett egyet az azonos neműek házasságkötésének lehetőségével, míg 65 százalékuk ellenezte azt. Ráadásul, míg 58 százalék szerint az állam nem avatkozhat be a homoszexuálisok éltébe, 34 százalék szerint a melegek életét állami vagy jogi eszközökkel kellene korlátozni. A felmérésben résztvevők 47 százaléka szerint egy homoszexuális ember akkor jár el helyesen, ha titkolja másságát, és csupán 38 százalék ért egyet azzal, ha valaki nyíltan vállalja szexuális irányultságát.

 

A melegházasság kérdése az utóbbi években sok vitát generált Kaliforniában, a nyilvánosság előtt. Abban az időben, amikor a melegházasság betiltását célzó népszavazást készítették elő, az esküvőjükre készülő meleg párok arra kérték a rokonaikat és barátaikat, hogy azt a pénzt, amelyet a nászajándék vásárlására költenének, fordítsák arra, hogy a népszavazás megbukjon. Még a homofób megjegyzéséről ismert Isaiah Washington színész is pénzt ajánlott fel az Equality California sikeréért, belátva, hogy az együttélésüket törvényesítő egynemű párok már egyébként is hosszú ideje együtt élnek, nem ritka, hogy közösen gyereket nevelnek. A kampány számlájára néhány hét alatt több tízezer dollár érkezett.

Az egynemű házasságok ellenzői közül az utóbbi időben a szépségkirálynők hallatták a leginkább a hangjukat. A 2009-es Miss Kalifornia USA Carrie Prejean a szépségversenyen kifejtette, csak a hagyományos házasságokat támogatja, amiért epés kritikát kapott a trendbloggerből hírességgé lett Perez Hiltontól. Később a Miss Beverly Hills címet viselő kolléganője, Lauren Ashley is kifejtette ellenszenvét, érveit a Bibliában leírtakra alapozta, amelyik szerint Isten csak az ellenkező neműek szerelmét ismeri el.

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek