Rendszerint a legkisebb fiú lesz meleg

meleg_fikA mai statisztikák szerint átlagosan a populációnak minden huszadik tagja homoszexuális, vagy legalábbis ilyen hajlama, vonzódása van, amely valamilyen módon egész életében vagy az élete egy jelentős részében hat. De miért? Mit mond a biológus, a pszichológus, az egyház?




Dr. Falus András biológus,
a Semmelweis Egyetem Genetikai és Immunológiai Intézetének vezetője szerint a gének nagyon komoly tartalmat hordoznak a homoszexualitás vonatkozásában is, de nem jelentenek feltétlenül végzetet.
A legerősebbek az ikervizsgálatokból nyert genetikai bizonyítékok. Ha valamelyik egypetéjű ikertestvér homoszexuális, akkor 50% felett van annak az esélye, hogy a másik is az. A társadalmi átlaghoz képest ez tízszeres esélyt jelent. Van tehát genetikai alapja a homoszexualitásnak, de az is egyértelmű, hogy ez legfeljebb csak hajlamot jelent. Nincs 100%-os esély egyik vizsgált csoportban sem. És most jön a meglepetés. Az örökbefogadott gyermekeknél ha az egyik mostohatestvér homoszexuális, a valószínűség 10%! Tehát nemcsak genetikai, hanem környezeti, nevelési, „mintázatátvevő” tényezők is szerepet játszanak. Ez már a lélektan területe. Olyan családokban, ahol a sokadik fiú született már, az anya folyamatosan immunizálódik bizonyos hímspecifikus fehérjékkel szemben. Sorozatos, kihordott terhességei során ez a hatás egyre erősebb. Egyértelmű statisztikai adat, hogy ahol sok fiú van, ott a legkisebb fiúnak mintegy tízszer akkora esélye van a homoszexualitásra, mint az idősebbeknek.

Cukrosbácsi és pornófilm

Molnár Tamás szexuálpszichológus szerint a homoszexualitás nem betegség, Eredetéről, kialakulásáról két fő elmélet létezik. Az egyik biológiai génhibához kötött elmélet, a másik pszichológiai, ezen belül is vagy analitikus (szülő-gyerek kapcsolat), vagy még inkább tanulás-lélektani, bevésődés (imprinting alapú) elméletek. Úgy tűnik, nagyobb szerepe lehet a neveltetésnek, a szülő-gyerek kapcsolatnak és leginkább a serdülőkori szexuális élményeknek. Ez lehet egy „cukrosbácsi” vagy egy homoszexuális pornófilm, ritkább esetben közös maszturbáció azonos neműeknek. Nem minden ilyen esetben történik meg ez a bevésődés, de az biztos, hogy az első ilyen élményeknek kulcsszerepük van. Tehát a homoszexualitás kialakulása leggyakrabban a serdülőkorra tehető. Sokkal gyakoribb ennél a biszexuális irányultság, mely mindkét nem felé nyitott – különböző hangsúlyokkal. A konkrét partnerkapcsolat dönti el, hogy inkább hetero vagy inkább homo irányultságú lesz-e. Az egyértelműen homoszexuális irányultságú emberek a legritkább esetben keresnek fel azzal minket, szexológusokat, hogy változtassuk meg az irányultságukat.

Az egyház kategorikusan kizárja, hogy homoszexuális papok istentiszteletet tarthassanak, valamint hogy azonos neműek érvényes egyházi házasságot köthessenek. 2004-ben a Magyarországi Református Egyház Zsinata is hasonlóképpen foglalt állást a kérdésben: „A házasság és a család védelmében egyházunk kötelessége tiltakozni az ellen, ha a törvényhozás a házassággal azonos értékűnek kívánja tekinteni a homofil párok együttélését, lehetővé téve számukra gyermekek örökbefogadását.”

Ha ez bejött, nézd meg ezeket is a témában:

A mint AIDS. H mint HIV. A legfontosabb egészségügyi információk. Teszteld a tudásod! | Minden, amit az AIDS-ről és a HIV-ről tudni kell

Tudtad, hogy hivatalosan bejegyzett élettársi kapcsolatban kik élhetnek együtt ma Magyarországon?
| Élettársak csak azonos neműek lehetnek?

Mégis mire büszkék a melegek, amikor felvonulnak az utcán, tényleg reklámozni akarják-e az életmódjukat, tartanak-e az atrocitásoktól, és vajon szélmalomharc-e az egész?
| Mire büszkék a melegek?

Kíváncsi voltam, hogy egy leszbikus lány hogyan képzeli el az ideális világot, amelyről én is szeretek ábrándozni, és azt hittem, ilyeneket mond majd: egyenlőség, elfogadás – ehelyett (pontosabban ezek mellett) sokkal konkrétabban fogalmazott. | Leszbikusnak lenni szívás
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek