#ÉLETEM

A harmadlagos dohányfüst is ártalmas

Brownie 2016. március 22., kedd 19:12

Jól ismerjük már az aktív és passzív dohányzás negatív hatásait, a legújabb vizsgálatok szerint azonban a harmadlagos dohányfüst sem „csak” a májat és a tüdőt károsítja, de inzulinrezisztenciához, és ezáltal a 2-es típusú diabétesz kialakulásához is vezethet - írja a Science Daily a Kalifornia Egyetem kutatására hivatkozva. 

Mitől harmadlagos?

A harmadlagos dohányfüst a cigaretta elszívása során keletkező, annak eloltása után is megmaradó mérgező, potenciálisan rákkeltő hatású lerakódás. A kifejezés viszonylag új, amelyet a Dana–Farber/Harvard Cancer Center kutatócsoport alkotott 2009-ben. Az elsődleges dohányfüstöt a cigarettát elszívó személy lélegzi be, míg a másodlagos dohányfüstöt a kilélegzett füst, illetve a cigaretta parázsló végéből felszabaduló füst és más vegyületek elegye alkotja, amit a dohányzó környezetében tartózkodó más személyek is belélegezhetnek, a harmadlagos dohányfüst pedig a dohányzó környezetében található tárgyakon keletkező, a másodlagos füstből származó lerakódás.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A meditáció és a futás együtt hatékony depresszióűző

Sákovics Diana 2016. március 22., kedd 16:35

A rendszeres edzés nemcsak a testünknek, de a lelkünknek, mentális egészségünknek is jót tesz. Hogy mi van ránk még ilyen hatással? Hát a meditáció. De vajon mi van akkor, ha az edzést és a meditációt kombináljuk? Vajon úgy sokkal klasszabb lesz a lét? Egy friss kutatás szerint a válasz egyértelműen igen. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

7+1 egészségügyi érv, hogy miért egyen több zabot

Brownie 2016. március 22., kedd 15:02

A zab szó hallatán talán önnek sem fut össze rögtön a szájában a nyál és kizárólag olyan egyszerű ételekre asszociál, mint mondjuk az instant zabkása. De ha tényleg azt hiszi, hogy a zabpehely a legunalmasabb étel a világon, akkor jobb, ha tudja, hogy egy csomó finomságot készíthet belőle, amik ráadásul az egészségére is jó hatással vannak. Pontokba szedtük, hogy miért is járna jól, ha minden nap fogyasztana belőle. Íme:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Sejtszinten is hasonlóvá válunk partnerünkhöz

Sákovics Diana 2016. március 21., hétfő 20:24

Egy hosszú távú kapcsolat során rengeteg dologban idomulunk a másikhoz. Hasonló stílusban kezdünk beszélni, hasonló kifejezéseket használunk, hasonlóvá válik az életstílusunk, életmódunk, sőt, az évekkel még ránézésre is egyre hasonlóbbá válunk. Úgy tűnik azonban, hogy ez a folyamat nem áll meg a látható, tapasztalható szinten, hanem annál mélyebben is érint minket: a hosszú távú párkapcsolatokban hasonlóvá válik az immunrendszerünk is. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A bunkó beteget könnyen félrekezelhetik

ermiz 2016. március 21., hétfő 17:23

Holland kutatók szerint nem éri meg az orvosokkal kötekedni, idegesíteni őket vagy bunkón viselkedni - írja a Vox. A BMJ Quality & Safety című folyóiratban két olyan tanulmány is megjelent, melyben a szerzők azt mutatják be, hogy az orvosok nagyobb arányban hibáznak ha frusztráltnak érzik magukat, vagy nehéz természetű pácienssel találják szembe magukat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A délutáni szundikálás csodákat tesz a karrierjével

mzd 2016. március 21., hétfő 10:35

Egy dolog biztosan közös Sheryl Cooksonban, Rachel Argyle-ban és Catherine Harlow-ban: mindhárman hisznek abban, hogy a délutáni alvás csodát tesz. Erről a Daily Mailnek beszéltek, az oldal pedig kutatásokra hivatkozva támasztotta alá, hogy milyen jól teszik ezek a nők, hogy ebéd után ledőlnek egy szűk fél órára.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így nyugtassa meg szorongó ismerőseit

Brownie 2016. március 20., vasárnap 18:38

Ha van olyan ismerőse, aki szorongásos zavarral küzd, vagy valamilyen fóbiája van, biztosan ön is érezte már magát tehetetlennek. Hiszen ahogy a depresszióban szenvedőknek sem mondhatjuk, hogy Ugyan, szedd már össze magad!, úgy az sem segít, ha kinevetjük a pókoktól rettegő embereket. Suma Chand klinikai szakpszichológus megosztott néhány jó tanácsot a Psy Blog oldalon, hogy hogyan segíthetünk másoknak szembeszállni félelmeikkel.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megvan, hogyan kell kivizsgálni a csiklandós betegeket

Brownie 2016. március 20., vasárnap 11:54

Vicces és egyben kínos is lehet egy orvosi vizsgálat, ha valaki túlságosan csiklandós, ráadásul a ficergés miatt nem biztos, hogy a beteg kivizsgálása eredményes. Egy brit orvos szerint azonban létezik egy egyszerű technika, ami megoldást jelent a sokakat érintő problémára. Ha kíváncsi rá, görgessen tovább!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Észrevétlenül jutunk el a bulizástól az alkoholizmusig

Marjai Kamilla 2016. március 19., szombat 20:43

Talán nem túlzás azt állítani, hogy egy kőhajításnyi távolságban mindannyian találunk legalább egy alkoholbeteg személyt a környezetünkben. Látszólag ugyan éles a határ a péntek esténként koktélozók és a reggeleket tömény szeszesitallal indítók között, de érdemes észben tartani, hogy az alkoholfüggőség nem egyik napról a másikra alakul ki. Mi jelent kockázatot, mi számít védőtényezőnek, és mikor érdemes segítséget kérni?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kvíz: Melyik étel az egészségesebb?

Brownie 2016. március 19., szombat 17:56

Ha az egészséges életmódról szóló kvízünkön jól teljesített, akkor most tesztelheti azt is, mennyire van tisztában azzal, hogy két étel közül melyik a jobb választás. Természetesen rengeteg tényezőtől függ, hogy egy étel mitől egészségesebb egy másiknál, pl. az elkészítés módjától, attól, hogy mivel együtt fogyasztjuk azt, vagy hogy milyen hatással van az anyagcserénkre, éppen ezért igyekeztünk egy-egy kérdést konkrétabb szempontok alapján megfogalmazni.

shutterstock 85926262
Távolról sincs vége, olvasson még »

Down-szindrómás lányt játszik Olivia Wilde

mzd 2016. március 18., péntek 19:37

Március 21-e a Down-szindróma világnapja, és ebből az alkalomból készített egy másfél perces videót a Saatchi&Saatchi az olasz CoorDown megbízásából. A kisfilm célja az, hogy elindítson egy beszélgetést: az ugyanis, ahogy a szindrómával élők hogyan látják magukat, sokszor szöges ellentétben áll azzal, amit a külső szemlélők - főleg az előítéleteikre hagyatkozva - elképzelnek.

„Én így látom magam" - kezdi monológját a videó narrátora, Olivia Wilde pedig megmutatja, milyen egy napja. A narrátor elmeséli: ő is valakinek a lányaként, testvéreként, illetve legjobb barátjaként tekint magára; olyan személyként, aki sír, nevet, akiben megbízhatnak mások, aki - remélhetőleg - találkozik majd valakivel, akivel megoszthatja az életét, és aki követi az álmait – még akkor is, ha éppen lehetetlennek tűnnek. A kisfilm végén Wilde a tükörbe pillant, és amikor a tükörről elfordul a kamera, meglátjuk a filmet végignarráló hang valódi tulajdonosát: egy AnnaRose Rubright nevű Down-szindrómás lányt, aki saját szavaival fogalmazta meg, hogyan látja magát. Majd felteszi a kérdést: és mi hogyan tekintünk rá?

Az idegeneknek még a szaga is rosszabb

Sákovics Diana 2016. március 18., péntek 18:19

A használt pelenka büdös. A hányás is büdös. Sőt, az intenzív izzadságszag is az. Igaz? Nem feltétlenül. Nyilván egyik anyuka sem állítja, hogy csecsemője teli pelenkájának van a világon a legjobb illata, mégis sokkal elviselhetőbbnek tartja azt, mint egy idegen baba pelenkájának szagát. Hasonló a helyzet hányásfronton, az izzadságnál meg még inkább. A izzadt szerelmünket simán érezzük szexinek, izgatónak, kellemesnek, míg a tömött villamoson kapaszkodó idegen hónaljszagától inkább csak a gyomrunk fordul fel. Az tehát, hogy egy szagot hogyan értékelünk, korántsem objektív dolog: sokban az érzéseinktől, gondolatainktól függ. Korábbi kutatásokból például tudjuk, hogy ha szorongunk, a hétköznapi szagokat is kellemetlenebbnek éljük meg, mint nyugodtan, egy friss kutatás alapján pedig úgy tűnik, hogy jobb a szaga azoknak, akikkel azonos csoportba soroljuk magunkat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A családunktól kapott minták láthatatlanul irányítják a sorsunkat

Sákovics Diana 2016. március 17., csütörtök 19:43

Mindenki tiszta lappal születik erre világra. Az, hogy hogyan alakul a sorsunk, már csak és kizárólag rajtunk, az akaratunkon, a tudatos elhatározásainkon múlik. Igaz? Hát, nem igaz.

Bár az életutunk értelmezésének ez a verziója passzol korunk hangulatához, az igazság az, hogy rengeteg láthatatlan adottság, tudattalan tapasztalat befolyásolja, hogy milyen az életünk, hogyan alakul a sorsunk, mit gondolunk magunkról, mire törekszünk, hogyan küzdünk meg a nehézségekkel, hogyan döntünk, élünk, dolgozunk, szeretünk. Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeutát, klinikai szakpszichológust éppen ezerkről a témákról kérdeztem, pontosabban arról, hogy melyek azok a nem látható, nem tudatos, életünket alakító minták, amelyeket a szüleinktől, nagyszüleinktől kapunk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Plus size címlaplánnyal népszerűsíti a futást a Women's Running

Becca 2016. március 17., csütörtök 14:15

A Sports Illustrated fürdőruhás különszámában többször is szerepelt plus-size modell, de nincs lemaradva a trendek mögött a futóknak szóló  Women's Running magazin sem. Tavaly augusztusban Erica Schenk került a címalapra, most pedig Nadia Aboulhosn kapott helyet a legelső oldalon. A modellről eredetileg egy fitnesz/divat anyaghoz készítették a fotókat, csakhogy az amerikai magazin abszolút elájult tőle, és úgy döntöttek, kiteszik az első oldalra. Aboulhosn egy reptéri újságosnál szembesült a címlappal és azonnal örömkönnyekben tört ki. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Elcseszi a gyereke életét, ha folyton előtte veszekszik

Sákovics Diana 2016. március 16., szerda 19:13

Válófélben vannak. Még mindketten otthon laknak három kiskamasz gyerekükkel együtt. Gyilkolják egymást. A veszekedés, kiabálás, egymás és egymás családjának pocskondiázása mindennapos. A legapróbb dolgon egymás torkának ugranak, és az elfelejtett tejvásárlásból pillanatok alatt jutnak el odáig, hogy önző, manipulatív szemétláda és büdös, tolvaj ribanc. Annyira belefeledkeztek már a harcba, hogy fel sem tűnik nekik: folyamatosan csinálják. Folyamatosan, a gyerekek előtt. Néha gyerekeik ijedt arcát látva elcsendesülnek. Olyankor nem szólnak egymáshoz, teszik a dolgukat, a levegő izzik, mindkettő szemében gyűlölet. Ez megy napokig. Aztán jön egy epés megjegyzés, egy odaszúrás, és újra tombolni kezdenek. 

shutterstock 174160274

Ismerem őket. Szerették egymást. Szerették a családjukat, a gyerekeket, az életüket. Most csak a gyűlölet él bennük, mindkettő roncs, fáradt, feszült, elveszett. Azt állítják a gyerekek a legfontosabbak, hogy nekik csak ők számítanak, és közben észre sem veszik, mit művelnek velük. Mert bizony akármennyire is a szülőkről, a párkapcsolatról szól egy kemény válás - vagy éppen a folytonos konfliktusok - ezt nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is nagyon megszenvedik, miközben ezt mi felnőttek saját sértettségünkben, dühünkben gyakran észre sem vesszük. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gyorstalpaló tavaszi városnézéshez a legjobb helyektől a legtutibb pakolási tippekig

travelo 2016. március 16., szerda 10:35

Szakítson a megszokással, és a belföldi wellness hétvége helyett menjen el külföldre várost nézni! Akár repülővel, akár autóval indulna útnak, olvasson tovább, segítünk úti célt választani! Ezúttal nemcsak célpontot javaslunk, de az összepakolástól a megfelelő úti könyv kiválasztásáig praktikus tanácsokkal is szolgálunk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fogalmunk sincs, hogy lehet izgalmas a szex egy hosszú távú kapcsolatban

Sákovics Diana 2016. március 15., kedd 21:32

Manapság elvileg sokkal többet tudunk és sokkal nyíltabban is beszélünk a szexről, mint bármikor az elmúlt évszázadokban. A pornó bármilyen mennyiségben, két kattintással elérhető, a női orgazmus nemcsak jog lett, de elvárás is, és egyre többen vannak, akik tudják, hogy az utóbbihoz a csikló a fő kulcs. Manapság nem lepődünk meg azon, hogy van, aki az elfenekelésre gerjed, és van, akit a szexi cipők izgatnak fel. A tudásunk tehát egyre bővül a szexről, egyre több dolog iránt vagyunk nyitottak, de legalábbis egyre több szexuális különcséget vagyunk képesek elfogadni. De vajon ez azt jelenti, hogy egyre jobb is a szexuális életünk? Vajon szexuálisan boldogabbak és elégedettebbek vagyunk, mint régen? Dr. Hevesi Kriszta pszichológussal beszélgettünk.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

7 ok, amiért fogfájás gyötörheti

Edicsek 2016. március 15., kedd 16:25

A fogfájásnál kevés kellemetlenebb és idegesítőbb dolog létezik, hiszen a fájdalom mellett azzal a ténnyel is meg kell barátkozni, hogy fogorvoshoz kell menni, ahol jobb esetben csak egy tömés, rosszabb esetben egy hosszú, fájdalmas procedúra vár az emberre. De még mielőtt felkészül a legrosszabbra, a Women's Health összeszedett néhány okot, amik szintén kiválthatnak fogfájást úgy is, hogy nincs lyukas foga.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

A jó kapcsolatoktól leszünk boldogok és egészségesek

Sákovics Diana 2016. március 14., hétfő 18:10

Teljesebb és boldogabb életet szeretnénk élni. De vajon hogyan mivel érhetjük ezt el? Mitől lesz boldogabb az életünk? 

“Egy nemrég végzett felmérés szerint a fiatal felnőttek több mint 80 százaléka a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életben. Ugyanennek a korosztálynak a fele pedig azt mondta, hogy életének másik nagy célja az, hogy híressé váljon… De vajon ahogy megöregszenek, mitől lesznek valójában boldogok és egészségesek az emberek?” – kezdte TED-es előadását dr. Robert Waldinger, a Harvard pszichiáter professzora, aki jelenleg a világ legrégebb óta tartó boldogságkutatásának vezetője. A professzor a több mint 75 éve tartó vizsgálat legfontosabb eredményeiről beszélt tavaly novemberben, ezt foglaljuk most össze mi is. (Az előadást itt nézheti meg, magyar felirat is van hozzá, és nincs 13 perc az egész, szóval hajrá!). 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Lehet, hogy a túl nagy nyelve miatt horkol

mzd 2016. március 14., hétfő 09:02

A külön töltött (és sokszor álmatlan) éjszakák egyik fő kiváltó oka a horkolás, és a szakértők most újabb magyarázatot találtak arra, miért adnak ki egyesek ilyen hangokat alvás közben.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Már a szennyezett levegőtől is hízunk

Brownie 2016. március 13., vasárnap 18:29

Úgy tűnik, egy újabb tényező áll a globális elhízás hátterében, egy Pekingben végzett vizsgálat eredményei szerint ugyanis a szmog anyagcsere-zavarokhoz és súlygyarapodáshoz vezethet.„Korábban abban a hitben éltünk, hogy a szennyezett levegő csak a tüdőnek nem tesz jót, az elmúlt tíz évben arra is rájöttünk, hogy szívünk egészséges működését is befolyásolja, most pedig kiderült, hogy a szmog az anyagcserénkre is rossz hatással van, így elősegíti a súlygyarapodást” – nyilatkozta az IFLScience oldalnak Junfeng Zhang, a Duke Egyetem professzora. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tudja, hova tűnnek gyerekkori emlékeink? Eláruljuk.

S-W. Zsó 2016. március 13., vasárnap 13:49

A családom többször mesélt arról, hogy már kisgyerekként is mennyire önálló voltam, mert egész nap csendben le tudtam foglalni magam valamivel. Egyszer ez az önállóság odáig fajult, hogy a kezem ügyébe került egy doboz gyufa, és felgyújtottam szüleim ágyát, majd azt kamuztam, hogy "itt járt Süsü, a sárkány". Ekkor három éves lehettem és semmi sem rémlik az izgalmas sztoriból. Négy éves koromból azonban már vannak emlékképeim: arról, amikor kiesett az első tejfogam vagy amikor a kedvenc, panda macis pólómat összepiszkította egy galamb és a fél óvoda rajtam mulatott. Mindenkinek vannak hasonló élményei kiskorából, ám azok nagy részét idővel elfelejtjük. Kíváncsiak voltunk, miért, mikor és hogyan is történik a felejtés folyamata, ezért összeszedtük, a tudósok eddig mi mindent derítettek ki a gyerekkori amnéziáról. Íme:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tüdőrákot okozhat a péksütemény?

mzd 2016. március 12., szombat 20:29

„Ötven százalékkal növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát a fehér kenyér, a bagel és a puf rizs" - írta meg pár napja a Daily Mail. A képlet viszont nem ennyire egyszerű – a történetnek az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatának (NHS) segítségével jártunk utána.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Van, akinek a másik ember jelenti a drogot

Marjai Kamilla 2016. március 12., szombat 14:00

Aligha vitatható, hogy az embernek szüksége van társas kapcsolatokra, személyiségünk legtöbb jellemzője a társas térben tud kibontakozni. Jól ismert Maslow piramis-ábrája, amely az emberi szükségleteket rendezi hierarchiába. A piramis alapját a fiziológiai szükségletek képezik, úgy mint a levegővétel, a táplálékbevitel, a folyadékpótlás, és így tovább. Már ezen a szinten sem kiiktatható a társas érintkezés, vagyis más személyek jelenléte, de a piramis soron következő szintjein – úgy mint például biztonság, szeretet, elismerés – végképp a társas kapcsolatok világában érhető el a szükségletkielégítés. Ha a társas érintkezés és a kapcsolatteremtés ennyire elemi velejárója az emberi létezésnek, akkor hogyan alakulhat ki kapcsolati függőség?

Távolról sincs vége, olvasson még »

"A lovak tanítottak meg arra, hogy ha őszinteséget várok, nyitottnak kell lennem"

Sáfár-Williams Zsófia 2016. március 11., péntek 18:38

Húsz éve ültem először és utoljára lóháton. Azóta egy-két lovaskocsikázós és pónisimogató élményben is részem volt, de ennyiben kimerült a lovakhoz fűződő viszonyom. Egészen addig, amíg a pátyi Bellandor Lovasközpontban az EQ-Skill Ló Asszisztálta Tréning módszertani bemutatóján megtapasztalhattam, hogyan segítenek ezek az állatok személyiségünk, önismeretünk és készségeink fejlesztésében.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 ... 190

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés