#ÉLETEM

Ismerje meg a nőket, akik országokat vezetnek!

Dívány 2016. november 10., csütörtök 18:17

Akarva-akaratlanul részese lett az ember a napokban zajló amerikai elnökválasztásoknak. A végső megmérettetésen Donald Trump és Hillary Clinton között zajlott a verseny: míg Hillary Clinton győzelmével ő lett volna az első női amerikai elnök, ehelyett a többször is szexista és rasszista mondatokat elejtő Trump nyerte meg a választást, ezzel is egy mindenképpen ijesztő és bizonytalan jövőt generálva. Clinton vereségének magyarázatára több elmélet is van, köztük persze szerepel az is, hogy egy nő indult a választásokon. De tényleg ekkora lehetelten lenne ez? Megnéztük, hogy milyen országokban áll a vezetés élén nő és miként tevékenykedik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Edzőteremteszt: Chili Fitness 2, ahol nincs megállás

Dívány 2016. november 10., csütörtök 15:54

2015-ös sorozatunk újraéled: budapesti edzőtermeket veszünk sorra. Ami a tesztelés metódusát illeti: nem vagyok profi sportoló, heti 2-3 alkalom mozgás nekem pont elég (már ha nem vagyok erre is lusta), az viszont minél változatosabb, annál jobb. Futni, aerobikozni, TRX-ezni szoktam, a táncos órák nem a kedvenceim és a súlyos edzés sem nekem való.

A termeket, edzéseket általában két alkalom után minősítem, és nemcsak az óra stílusát, minőségét, hanem a gépek állapotát és a terem tisztaságát is pontozom. Mivel nem vagyok profi, nem tudom megmondani, hol található a legprofibb géppark, de azt azért észreveszem, ha valami nagyon ócska és az is feltűnik, ha a recepciósok bunkók – így talán tudok valami kapaszkodót nyújtani önnek, amikor azon gondolkozik, hová vegyen bérletet. A tesztelt termeket általában All You Can Move Sportpass-szal is igénybe lehet venni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gyógyszer-rezisztens gomba terjed az USÁ-ban

nemoszi 2016. november 9., szerda 17:54

Alig öt hónappal azután, hogy az amerikai egészségügyi hivatal figyelmeztette az orvosokat és kórházakat, figyeljenek oda az Candida auris nevű gombára, már 13 gyanús esetet jelentettek, melyből öt valóban C. auris – írja a Foxnews.com.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Attól, hogy szeret, még nem fog kívánni is

Sákovics Diana 2016. november 9., szerda 16:44

Amikor jó a szex, a párkapcsolatunkkal is elégedettebbek vagyunk. Meg a partnerünkkel. Meg magunkkal. Meg a világgal. De vajon mi kell ahhoz, hogy hosszú távon is jó legyen a szex egy párkapcsolatban? Hogyan lehet fenntartani a vágyat? Egyáltalán minek fenntartani azt? Miért nem marad meg magától? Többek között ezekről a kérdésekről beszélt dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus november 4-én, pszichológiai rendezvénysorozatunk második előadásán. Jöjjenek az előadás legfontosabb üzenetei. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így pihenjen rá a nagy év végi hajrára

travelo 2016. november 9., szerda 12:18

Adventi meghittség ide vagy oda, a december idegőrlő tud lenni. Tülekedés az ajándékokért, takarítás, készülődés, munkahelyi karácsony, év végi hajrá. Csak rágondol ezekre a feladatokra, és máris fáradtnak érzi magát? Segítünk! 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Még ez is: itt a szuper-akné!

nemoszi 2016. november 8., kedd 18:56

A brit bőrgyógyászok éves konferenciáján (British Association of Dermatologists' Annual Conference) prezentálták a kutatást mely szerint, ha pattanásainkat antibiotikummal kezeljük, könnyen kialakulhat egyfajta "szuper-akné", melyre aztán már semmilyen megoldásunk nem lesz – írja a Glamour.com.

shutterstock 177851702

Különböző típusú aknés bőrproblémák keseríthetik meg az ember életét, van, amiről hormonproblémák, van, amiről a zsíros bőr bakteriális fertőződése tehet. Ez utóbbi esetben az antibiotikumos kenőcsök csodákra képesek, mivel kiirtják a baktériumokat, de nem véletlen, hogy a bőrgyógyászok jobb szeretnek nem vényköteles szereket felírni először:

"Az antibiotikumok túlhasználása, például hosszú távú használata esetén antibiotikum-rezisztencia alakulhat ki" – mondta dr. Joshua Zeichner, New York-i bőrgyógyász, a New York-i Mt. Sinai kórház kutatója. Kutatásából kiderül, hogy ha valaki antibiotikumos krémmel kezeli a pattanásait, azt kockáztatja, hogy baktériumai megerősödnek, egy idő után egyszerűen nem pusztulnak el az antibiotikumtól és onnantól nincs megállás. A baktériumok ugyanis hozzá tudnak szokni az antibiotikumhoz, úgy fejlődnek tovább, hogy már ne legyen rájuk hatással a gyógyszer. Ez egyébként nem újdonság és nem csak az aknét okozó baktériumokra igaz, gondoljunk csak a rettegett, jellemzően kórházakban terjedőszuperbaktériumra, az MRSA-ra (hétköznapibb nevén húsevő baktérium): szinte elpusztíthatatlan.

Ami a pattanásokat illeti: szabad őket antibiotikummal kezelni, de csak ésszel, rövid periódusokban, más kezelésekkel kombinálva. Ha nem jut eredményre antibiotikumos krémek nélkül, érdemes lehet hormonális terápiáknak is utánanézni, például a fogamzásgátló szedése is segíthet, de mindenképp konzultáljon orvosával – ha benne megrendült a bizalma, akkor több orvossal is, de ne találja ki az Internet alapján saját magának a megoldást!

Így könnyíthetjük meg magunknak a párkeresést

Sákovics Diana 2016. november 8., kedd 18:56

Párt találni nem egyszerű. Kamaszként vagy fiatal felnőttkorban, mikor először felmerül bennünk az igény egy párkapcsolatra, általában fogalmunk sincs, hogy az ördögbe kell belekezdeni ebbe az egészbe. A hol találjuk meg a párunkat kérdésre általában adja magát a válasz, hiszen legtöbben a közvetlen környezetünkben, baráti körünkben, iskolában, edzésen, különórán felbukkanó, vagy éppen a szomszédunkban élő potenciális partnerekről ábrándozunk, és azt még csak-csak el tudjuk dönteni, ki jön be nekünk, de vajon honnan tudjuk, hogy mi bejövünk-e a másiknak? És ha igen, akkor mi a következő lépés? Ebben a korban általában a bizonytalanságunk, félelmeink, szorongásaink nehezítik meg a párválasztást, a kapcsolat kialakítását. De mi van később? Miért olyan nehéz párt találnunk felnőttként? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

7 dolog, amit a meditáláshoz tudni kell

Brownie 2016. november 7., hétfő 18:41

„Több páciensem panaszkodott már arra, hogy meditálás közben folyton elkalandozik, és emiatt rosszul érzi magát, kudarcként éli meg a gyakorlást. Pedig elménk nem csak meditálás alatt szokott vándorolni; gondoljunk csak bele, egy-egy unalmas előadáson vagy a munkahelyen sokszor észre sem vesszük, hogy lélekben sokfelé járunk, csak nem a jelenben” – írja Seth J. Gillihan, a Pennsylvaniai Egyetem pszichológus professzora a Psychology Today oldalon. Gillihan szerint a meditálás sok kezdő számára azért is jelent nagy kihívást, mert az állandó rohanás és a modern számítástechnikai vívmányok miatt elménk előnyben részesíti a zajos környezetet és a folyamatos figyelemelterelést a csenddel és a nyugodt koncentrációval szemben. Összegyűjtöttük a szakértő legfontosabb meditálással kapcsolatos tanácsait, amiknek a kezdő - és a haladó, de elégedetlen - gyakorlók hasznát vehetik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Emberkísérlet: Hogyan tudna lejönni a cukorról egy édesszájú?

Brownie 2016. november 7., hétfő 09:33

Jó párszor elhatároztam már, hogy legalább egy hétig kibírom finomított cukrok és mindenféle mesterséges édesítőszerek nélkül, de minden egyes próbálkozás már a harmadik napon véget ért. Fogalmazhatnék úgy is, hogy kudarcba fulladt vagy megbukott, de én igenis büszke vagyok a kisebb részeredményekre is, amik nagyon hasznosak, hiszen a korábbi tapasztalatokból tudok tovább építkezni és tervezni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szerelmi döntéseinket bánjuk meg leginkább az életben

Sákovics Diana 2016. november 6., vasárnap 17:39

Mi az, amit a leginkább megbánt az életében? Van ilyen dolog egyáltalán? És ha igen, gyakran eszébe jut? Ezekre a kérdésekre nyilván mind más és más válaszokat adunk. Van, aki szerint mindennek úgy kellett történnie, ahogy az történt, hiszen ez hozta létre a jelent, ettől vált ő maga azzá, aki. Van, aki ismeri ugyan a megbánás érzését, de úgy fogja fel, mint a tanulás eszközét, ami hozzásegíti, hogy legközelebb jobban, okosabban, de legalábbis máshogy lépjen. Aztán akad olyan is, akit hosszú időn át kínoz, kísért, amit megbánt: van, aki nehezen szabadul a múlttól. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egyen lila krumplit, mert jót tesz az egészségének

ST 2016. november 6., vasárnap 15:46

A helyes táplálkozás az egészséges élet alapja, és megfelelően színes ételek is sokat nyomnak a latban. A Lifehack szerint például a lila burgonyát is érdemes fogyasztani a benne lévő hasznos anyagok miatt.  "Érdemes az étrendünkbe minél többféle színű zöldséget és gyümölcsöt beiktatni, hiszen a bennük található színanyagoknak antioxidáns hatásuk van. Az antioxidánsok megköti a szabadgyököket, így szerepük van a sejtek védelmében, ezért segíthetnek a daganatos betegségek kialakulásának megelőzésében" - mondja Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az alkohol észrevétlenül veszi át felettünk a kontrollt

Marjai Kamilla 2016. november 5., szombat 20:02

Mi történik akkor, amikor az első szelet Rákóczi túrós után visszautasítjuk a másodikat? Vagy amikor az akciós mosóporból csak egy csomaggal teszünk a bevásárlókocsiba? Vagy amikor egy kósza pillantás után el tudunk menni a szezonközi leárazás kirakata mellett? Látszólag semmi, hiszen nem estünk neki a sokadik süteménycsodának, nem pakoltuk tele a kocsi csomagtartóját akciós mosóporral és nem tettünk szert egy sokadik bokacsizmára. A kontroll gyakorlásának élménye szinte észrevétlen marad, talán el is tűnik élményszerűsége. Mégis miért kell megbecsülni a kontrollgyakorlás képességét, mely egyúttal mindennapos cselekedeteink szervezőereje is egyben? Azért, mert a hiányát úgy hívják: függőség.

Persze a függőség teljesülésének kritériumai között találunk egyebet is a kontrollvesztés mellett, de addiktológiai vonatkozásban beszédes, ha az egyén valamely cselekedetének gyakorlása vagy pszichoaktív szer fogyasztása feletti kontrollt elveszti. De mit is jelent ez, pontosan hol és miben szűnik meg a kontroll gyakorlása?

shutterstock 127773470
Távolról sincs vége, olvasson még »

Tudja, milyen bizarr összetevők lapulnak az ételekben?

Brownie 2016. november 5., szombat 14:39

A gumicukor gyártásáról készült sokkoló videó után most egy új, a Privilege biztosító társaság által végzett érdekes tanulmány hívja fel a fogyasztók figyelmét arra, hogy milyen bizarr összetevők bújnak meg bizonyos élelmiszerekben és kozmetikumokban. A vizsgálat eredményei és a Health.com segítségével összegyűjtöttük azokat a fura alapanyagokat, amik az egészségre ugyan ártalmatlanok, de lehet, hogy némelyik undorfaktora önnél is kicsapja a biztosítékot.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A túl nagy célok akadályozzák az életmódváltásban

S-W. Zsó 2016. november 4., péntek 14:29

A legtöbben átéltük már a pillanatot, amikor úgy éreztük, elég volt a halogatásból, változtatnunk kell az életünkön. Akár egy évek óta kamatozó tartozás kifizetéséről, akár néhány plusz kiló leadásáról vagy az online töltött szabadidő csökkentéséről van szó, az idegesítő tényezőt általában szeretnénk minél előbb kiiktatni a mindennapjainkból. Ilyenkor kezdődik a mérlegelés és a gondos tervezés: fogjuk a naplónkat és elkezdünk kidolgozni egy stratégiát, hogyan küzdjük le az akadályokat és érjük el mielőbb, amire vágyunk.

Sokszor azonban túl nagy, szinte irreális célokat tűzünk ki magunk elé szigorú határidőkkel, de biztos, ami biztos, letöltjük a megfelelő önszervező és motiváló applikációkat is az okostelefonunkra, és beszerezzük a kivitelezéshez szükséges eszközöket. Az első napok szinte zökkenőmentesen mennek és úgy érezzük, megállíthatatlanok vagyunk. Azt gondoljuk, most valóban képesek leszünk ellenállni mindenféle kísértésnek, mert nem csak álmodozunk a jobb életről, hanem tényleg teszünk is valamit azért, hogy összejöjjön, amire olyan régóta vágyunk. De aztán nem így lesz. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

HPV: a férfiak se immunisak a rákra

Farkas Edina Lina 2016. november 4., péntek 11:15

Hazánkban a HPV-hez való hozzáállás valahogy úgy néz ki, mint a nem kívánt terhességgel kapcsolatos közvélekedés, vagyis a megelőzés mégiscsak a nők érdeke, hiszen az egyes típusaiból esetlegesen kialakuló méhnyakrák nyilvánvalóan őket veszélyezteti. Erre ráerősítenek azok az egyoldalú, megelőző kampányok is, amelyek kizárólag őket szólítják meg. Pedig lenne mit tudniuk róla a férfiaknak is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egyszerűen felismerheti, ha rossz kapcsolatban él

Böszörményi Edina 2016. november 3., csütörtök 15:53

Olyan, hogy tökéletes kapcsolat nem létezik. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, konfliktusok, de ezektől még erősebb is lehet a párok közötti kötelék. De mik azok a tényezők, amik ha túlsúlyban vannak a kapcsolatunkban, akkor érdemes elgondolkodni annak jövőjéről? Honnan tudhatjuk, ha egy kapcsolat már nem egészséges? És vajon mi jellemzi az egészséges párkapcsolatokat? Washingtoni Egyetem kutatásából kiderül.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ez történik a szőrszálakkal gyantázás közben

(sze) 2016. november 3., csütörtök 07:56

Nemrég bemutattuk a Veritasium videóját, amiben egy slow motion videóval szemléltették, hogyan is néz ki valójában lézeres szőrtelenítés. Itt egy másik videó, ami hasonló módszerekkel mutatja be a gyantázás procedúráját. A Slow Mo Guys Youtube-csatorna két létrehozója, Gavin Free és Dan Gruchy kifejezetten arra specializálódott, hogy különböző jelenségeket lassításban mutassanak be. Ezúttal mindketten alávetették magukat a gyantázásnak, így ők is megbizonyosodhattak róla, hogy a szőrtelenítés nem leányálom. A folyamatot egy olyan kamerával vették fel, ami 28000 képkockát tud rögzíteni másodpercenként. Íme az eredmény:

Szakításnál szakítani kell. Nem a Facebookon szaglászni a másik után.

Sákovics Diana 2016. november 2., szerda 19:41

Szakítottunk. Az életünk felborul, a napi rutin megváltozik, testünk, lelkünk szenved, és közben mit csinálunk? A Facebookon lógunk. Meg az Instán. Meg mindenhol, ahol még szembejöhet az exünk. De vajon miért csináljuk ezt? Miért nem tudunk elszakadni a volt partnerünktől? Miért kínozzuk magunkat a fotóival, posztjaival? Hogy lehet a közösségi médiát egészségesen használni szakítás után? Az exek kurkászásáról Tari Annamária pszichoanalitikussal beszélgettem. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

9 ok, amiért egyszer el kell mennie Svájcba

travelo 2016. november 2., szerda 15:09

Tűnődött már valaha azon, hogy vajon érdemes-e spórolni egy itt töltött vakációra, vagy felesleges pénzszórás lenne az egész? Most mutatunk pár okot, ami segíthet eldönteni a kérdést.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A gazdagok tényleg tojnak mindenkire

nemoszi 2016. november 1., kedd 18:03

Azt már egy ideje tudjuk, hogy a gazdagok rosszfejek, merthogy a pénz gyökérré tesz, ezzel a korábbi kutatással pedig abszolút egybevág ennek az újabb kísérletnek az eredménye, melyből kiderül, hogy a gazdag emberek nem néznek annyit más emberekre, mint a kevesebbet keresők.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ne vásároljon, fogadjon örökbe!

Böszörményi Edina 2016. november 1., kedd 14:32

Arról már írtunk korábban, hogy ha fejünkbe vesszük, hogy kibővítjük az életünket egy kutyával, akkor mi mennyibe kerül, milyen szabályoknak kell megfelelnünk. Dönthetünk úgy, hogy tenyésztőtől vásároljuk az új kedvencünket, de ha döntésünkkel egy új életet is megszeretnénk menteni, akkor mi mindenképpen, meg amúgy is, az örökbefogadást pártoljuk. Ennek kapcsán ellátogattunk az Illatos úti ebtelepre és beszélgettünk Dr. Kozma Tamás vezető állatorvossal, és megkérdeztük Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát! kezdeményezés alapítóját, Ferenczi Szonját is, hogyan és milyen körülmények között tudunk örökbe fogadni egy kis kedvencet. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így turbósíthatja könnyen az agyát!

ST 2016. október 31., hétfő 19:45

Az agy működésének csak igen kis részét értjük. Azzal azonban tisztában vagyunk, hogy a hétköznapi tevékenységek, így a táplálkozás, a mozgás vagy az alvás befolyással vannak az agy teljesítőképességére. Hogy pontosan hogyan? A lifehack.org összeszedte azt a nyolc alapvető életmódbeli jellemzőt, amivel a leginkább turbósíthatja az agyat. Ráadásul így több esélye van elkerülni a demenciát és akár a kínzó fejfájásokat is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egészségügyi tények és tévhitek a húslevesről

ST 2016. október 31., hétfő 09:29

Azzal mindenki tisztában van, hogy a családi körben elfogyasztott húsleves elengedhetetlen kelléke az életnek. A lifehack.org cikkéből az is kiderül, hogy amellett, hogy összehozza a rokonságot, több olyan egészségügyi előnyt is tulajdonítanak neki, melyek közül van, amit régóta mondogatnak, de nem sikerült bizonyítani, és van, amit nem is gondolt volna. Ugyanakkor a szakértő hozzáfűzéseiből az is kiderül, hogy sok esetben az állítások szembemennek a realitásokkal.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Lányok, nyomás kutatni!

Dívány 2016. október 30., vasárnap 14:11

Nyilván nem mondunk újat azzal, hogy sok más területhez hasonlóan, a tudomány világát is még mindig a férfiak uralják. Globális viszonylatban egy nőnek ma harmadannyi esélye van rá, hogy doktori címet szerezzen, mint egy férfinak, és a világ kutatóinak is csak 30%-a nő. Hazánkban lassan, de biztosan javulni látszik a helyzet, hiszen amíg 2010-ben doktori címet szerzők 46%-a volt nő, mostanra már éppen annyi nő vesz részt posztgraduális képzésben, mint férfi, de azért még van hova fejlődni.

Ezért is hasznosak az olyan kezdeményezések mint például a L'Oréal-UNESCO A nőkért és a tudományért ösztöndíj, amit idén 14. alkalommal osztottak ki. Most is két kategória volt: 35 év és 45 év alatti, magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve az MTA kutatóintézeteiben dolgozó nők pályázhattak a 2-2 millió forintra. Az ötfős zsűri az egyik ösztöndíjat Dr. Farkas Klaudia belgyógyásznak, gasztroenterológusnak ítélte, a másikat pedig Dr. Jeney Viktória vegyésznek. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ön kibírná egy hónapig alkohol nélkül?

Sákovics Diana 2016. október 30., vasárnap 12:16

Egy hónap alkohol nélkül. Vajon nehéz? Egy függőnek nyilván az, de mi van az alkalmi ivókkal, azokkal, akik a társas helyzetek kedvéért isznak, vagy éppen néha-néha lazulásból? Nekik vajon okozna nehézséget, ha nem ihatnának egy hónapig? A válaszok nyilván függnek a személyiségtől, az alkoholhoz való viszonytól, és az éppen aktuális élethelyzetektől. Az pedig, hogy konkrétan milyen nehézségek merülnek fel egy ilyen kísérlet közben leginkább úgy deríthető ki, ha saját magunkon kísérletezünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 185

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés