500 ezer magyar kockáztatná az életét hamis gyógyszerrel

Évente 77 millió fogyasztó kockáztatja életét azzal, hogy a legális csatornákat megkerülve, főként az interneten vásárol gyógyhatásúnak remélt készítményeket.

poisonMagyarországon egy kutatás szerint több mint félmillió ember vásárolna bizonytalan forrásból származó gyógyszert.

A gyógyszerhamisítás jelenségéről tartott sajtótájékoztatót A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke a gyógyszerhamisítás gazdasági és társadalmi következményeire hívta fel a figyelmet. Mint mondta a hamis termékek értékesítése az innovációs potenciál visszavetésével súlyosan érinti a társadalom egészét, hátráltatja a hatékonyabb és az új gyógyszerek kifejlesztését, megfosztva ezzel a betegeket a gyorsabb és teljesebb gyógyulást jelentő készítményektől.

2005 és 2007 között 380 százalékkal, 2008-ban pedig a megelőző évhez viszonyítva további 118 százalékkal nőtt az EU határain lefoglalt hamis gyógyszerek aránya. A hatósági tapasztalatokon alapuló friss becslések szerint így az európai piacon ma már 2-3 százalékra tehető a potenciálisan halálos gyógyszerek aránya. Bár az arány nem tűnik soknak, az EU lakosságára vetítve ez a szám több tízmillió ember fenyegetettségére utal.

A friss kutatás szerint évente 77 millió európai vásárol illegális forrásból hivatalosan csak vény ellenében kiadható gyógyszereket, amelyeket többségében az internetről szereznek be. Hangsúlyozta, kevesen tudják azonban, hogy a WHO szakértői szerint minden második illegálisan kínált, online eladott pirula hamisítvány, és mint ilyen, fogyasztása súlyos egészségkárosodást, sőt halált is okozhat.

A HENT Hamisítás Magyarországon című felmérése szerint a magyar nagykorú fogyasztók 7 százaléka, vagyis több mint félmillió fő van fokozottan kitéve a hamis gyógyszerek fogyasztásával járó kockázatoknak. Ők azok, akik könnyedén a gyógyszerhamisítók áldozataivá válhatnak. A reprezentatív kutatás eredményei szerint körülbelül 80 ezer ember van Magyarországon, aki gondolkodás nélkül, bármikor vásárolna illegális forrásból gyógyszert, további közel 500 ezer fogyasztó pedig hajlik arra, hogy éljen az ilyen lehetőséggel.

A Testület szerint a gyógyszerhamisítás elleni fellépés eredményessége és a lakosság védelme érdekében nem elég a kínálat visszaszorítása, a kereslet megszüntetése érdekében átfogó és erőteljes tudatosságnövelő kampányba kezdett. Kommunikációs és reklámkampánya mellett elindította a hamis gyógyszerek veszélyeire figyelmeztető www.hamisgyogyszer.hu portált.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek