A kamaszok inkább pornót néznek, mint hogy a szüleiket kérdezzék a szexről

A szexuális felvilágosítás hagyományosan kényes téma. Különösen a szülőknek okoz nehéz perceket már csak kitalálni is, hogyan, milyen körülmények között avassák be gyerekeiket a nemiséggel kapcsolatos kérdésekbe. Nem véletlen, hogy a fiatalok sajnos gyakran fontosabb információforrásnak tekintik a témában a pornófilmeket, mint a szüleiket – állítják a szakemberek.

A Bostoni és az Indianai Egyetem munkatársai egy 2015-ben, az Egyesült Államokban készült országos felmérés eredményeit elemezték, amely szerint a 18–24 éves fiatal felnőttek jelentős része a pornót tekinti az elsődleges információforrásnak szexuális kérdésekben – írja a Studyfinds. A nemrég megjelent tanulmány első szerzője, Emily Rothman szexuálpszichológus szerint emiatt számos tévképzet alakul ki a fiatalokban az intim együttléttel kapcsolatban. Például úgy gondolják, partnerüket meg sem kell kérdezni arról, milyen számára az ideális szex.

A fiatal felnőttek negyede a pornóból tájékozódik

A felmérés szerint az említett korosztályhoz tartozók egynegyede véli úgy, hogy a pornó a leghasznosabb információforrás a nemiséggel kapcsolatban. Jóval kevesebben válaszolták, hogy a párjuk, és még annál is kevesebben, hogy a szüleik, a barátaik, a média vagy egy szakember a legmegbízhatóbb tanácsadó. A fiatal nők sokkal szívesebben fordulnak partnerükhöz a szexszel kapcsolatos kérdésekkel, mint a férfiak, a heteroszexuális férfiak pedig minden csoport közül a leginkább hajlamosak arra, hogy a felnőttfilmekből tájékozódjanak a témában.

A 357 fiatal felnőtt mellett a felmérésben 324 14 és 17 év közötti kamaszt is megkérdeztek, az ő esetükben más képet mutattak az eredmények: a tizenévesek még a szüleiket tartják a legfontosabb információforrásnak a szexualitással kapcsolatban, és emellett a barátaiktól is gyakran kérnek tanácsot a témában. Ennek a korosztálynak csupán 8 százaléka mondta, hogy a pornó segített neki tájékozódni a szexszel kapcsolatban. A fiúk ebben a korcsoportban is jóval gyakrabban fordultak a pornóhoz segítségért, mint a lányok.

Nem a legjobb forrás.
Nem a legjobb forrás.RapidEye / Getty Images Hungary

Fontos, hogy a szülők nyitottak legyenek a témára

Sokan azt állították, egyáltalán nem kaptak senkitől sem felvilágosítást, és ez nagy probléma – állítja Rothman. A szakember a szülők felelősségét hangsúlyozza, hiszen ha a fiatalok nyíltan megbeszélhetik otthon a szexualitással kapcsolatos kérdéseket, sokkal kevésbé kényszerülnek rá, hogy más forrásokból gyűjtsenek információkat. A felmérés szerint azoknak a kamaszoknak, akik nem kapnak tanácsot a szüleiktől a témában, 23,4 százaléka elsősorban a médiához, 12,8 százaléka pedig a párjához fordul segítségért.

A fiatal felnőttek esetében a kutatók szerint a legnagyobb probléma, hogy félreértik a pornófilmek funkcióját: azt hiszik, hogy azok tényleges szexuális felvilágosító tartalommal bírnak, miközben valójában szórakoztatás céljára, pénzbevétel érdekében készülnek. Ahelyett, hogy a felnőttfilmekben látható, gyakran irreális dolgokat próbálnák utánozni, a fiataloknak egy mindkét fél számára kielégítő, biztonságos és kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat megteremtésére kéne törekedniük. A szex fontos része az emberek közötti társas érintkezésnek – mondja Rothman –, melynek szabályait, „illemtanát” el lehet tanulni, a benne való jártasságot fejleszteni lehet, de ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő felvilágosítás.

Oszd meg másokkal is!
Mustra