Egy fotó, amiből tisztán látszik, mit tesz az aggyal az Alzheimer-kór

Két évvel a diagnózisa után már meg sem próbálkozott a horgolással az Alzheimer-kórral 12 éve viaskodó nő.

Egy Reddit felhasználó tette közzé a szívbemarkoló képet, ami a betegséggel immár 12 éve küzdő édesanyja utolsó horgolási kísérletei láthatók. A most 66 éves nő diagnózisát követő két év alatt bekövetkező drámai állapotromlást szemléltető fotó azokkal is egy pillanat alatt képes megértetni, mivel jár az Alzheimer-kórral tapasztalható szellemi leépülés, akik eddig nem érezték át igazán, mennyire tragikus betegségről van szó.

Az alzheimeres anya ugyanis egy ideig még a diagnózist követően is folytatta a horgolást, a mintái azonban egyre inkább összekuszálódtak, a folyamat vége felé pedig talán csak megszokásból gyömöszölte már be a táskájába a fonalait és a kötőtűit. Ez persze csak a betegség első fázisa volt, a 12 éve tartó lassú, de biztos leépülésének köszönhetően ugyanis a 66 éves asszony mostanában már fel sem ismeri a lányát.

alzheimers-progression-crochet-wuillermania-1-5a1e899077f50  700
Boredpanda

A képet megosztó hölgy persze eddig is tisztában volt a folyamatot jellemző stációkkal, elmondása szerint ugyanakkor egyszerűen nem tudta megállni, hogy időrendbe rendezze az anyagokat. A nő mára megbékélt a betegséggel, amivel szerinte jobb, ha minél gyorsabban megbékél mindenki, aki épp elveszt valakit, hisz bármilyen tragikus is a dolog, az elmúlás is része az életünknek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra