Hogyan kezeld, ha a munkatársad egy vérbeli manipulátor?

Manipulátor az, aki úgy használ fel téged saját céljai eléréséhez, hogy te annak nem vagy tudatában. Megvezet, anélkül, hogy észrevennéd, és csak akkor esik le a tantusz, amikor már késő. Vagy rajtad gázol át, vagy olyan dolgot "csináltat" veled, amit eszed ágában sem lenne megtenni. Jó az a munkahely, ahol nincs ilyen ember, de általában azért akad egy-kettő mindenhol. Mit lehet velük kezdeni?

Gabi öt éve értékesítési menedzserként dolgozik egy cégnél. Dóri két hete lépett be a céghez, szintén értékesítőként. Rögtön szimpatikusak lettek egymásnak, jókat beszélgettek ebéd közben a családról, sportról, bármiről. Gabi csodálkozott is, hogy nem szokott ilyen hamar egy hullámhosszra kerülni senkivel – és most mégis, már-már barátnőjének érezte Dórit két hét után. Még szülinapi ajándékot is kapott tőle, pedig nem is volt szokás a kollégákkal egymást megajándékozni.

Ezért örült neki, hogy főnöke arra kérte, vigye magával Dórit egy fontos tárgyalásra, hogy betanulhasson mellette. Jó volt, hogy nem egyedül kellett mennie, lesz egy támogatója. Dóri el is ment a tárgyalásra, nem szólt sokat, ami nem csoda, hiszen nem nagyon volt képben, hogy miről van szó, Gabi pedig már hónapok óta dolgozott ezzel az ügyféllel. A tárgyalás nem sikerült túl jól, bár végül megállapodtak, mindenben engedniük kellett. Gabiék számára elég kedvezőtlen megállapodás született.

Este leültek hármasban a főnökkel, hogy megbeszéljék, mi ment félre. Gabi és a főnök végigelemezték, hogy mi történt, és a főnök is arra jutott, hogy Gabi mindent megtett a siker érdekében, ez most így jött össze, van ez így. Ekkor kedvesen, mosolyogva, enyhe bocsánatkéréssel a hangjában megszólalt Dóri: „Én azért kicsit csodálkoztam Gabi viselkedésén. Persze még új vagyok, most tanulok csak, de mindent másképp csináltam volna. Gabi valahogy furán beszélt az ügyféllel, nem úgy, ahogy azt te, főnök, tanítottad nekem. Volt egy pont, ahol az ügyfél majdnem felállt az asztaltól, hogy akkor nem lesz üzlet, még szerencse, hogy akkor közbeszóltam, ugye, Gabi? Remélem, tudtam neked segíteni!” Gabi pár pillanatra nem kapott levegőt. Mi van??? Egyáltalán nem volt ilyen pont, Dóri meg sem szólalt, csak köszönt szépen, és amikor ő mondott valamit akkor bólogatott. Mikor jöttek hazafelé együtt, akkor vigasztalta Gabit, és biztosította, hogy nagyon tetszett neki, ahogy tárgyalt. És most a főnöknek azt mondja, hogy Gabi rontotta el??? De persze lehet, hogy Dórinak igaza van. Tényleg elrontotta. Volt ilyen pont, csak ő nem vette észre? Lehet, hogy nem is ért a szakmájához? Nem, nem, Dóri egyszerűen hazudott. De nem hazudhat valaki ilyen pofátlanul. Míg ezen tipródott magában, a főnök már lezárta a megbeszélést, mondván, hogy mindegy ki a hibás – de azért megjegyezte a dolgot. Gabi pedig nem ebédelt többet Dórival. Ez Dórinak nem is hiányzott különösebben, mivel egy idő után az igazgatókkal töltötte inkább az idejét.

shutterstock 115791013

Talán mindenki találkozott már a munkahelyén ilyen manipulátorral, mint a fenti történetben Dóri volt. Ha mesterei a manipulációnak, akkor általában gyorsan jutnak előre a ranglétrán, bár zavart, feszültséget, rossz hangulatot és sokszor teljesítményromlást hagynak maguk mögött.

A munkatársak általában úgy érzik magukat a közelükben, mint Gabi a fenti történetben. Először elhűlnek. Képtelenségnek tűnik, hogy valaki ennyire nyíltan megsértse a bajtársiasság, a korrektség íratlan szabályait. Mivel képtelenségnek tűnik, ezért nekiállnak önmagukat megkérdőjelezni. Elkezdenek kételkedni abban is, amiben eddig biztosak voltak magukkal kapcsolatban. Azután sokasodnak ezek a történetek, az ember rájön, hogy nincs egyedül – aki a manipulátorral együtt dolgozik, az mind tapasztal valami ilyen váratlan dolgot. Az ügyfél elkezd kifogásokat emelni ellene, holott eddig elégedett volt. A főnök leszúrja valamiért, amit egyáltalán nem követett el. A beígért előléptetést ismeretlen okból mégsem kapja meg. Olyan keserű szájízt hagyó esetek történnek, amik nem voltak jellemzők.

Néha a manipulátorokat kiveti magából a munkahelyi közösség, néha hosszú ideig, akár egészen magas pozíciókban tündökölnek. Utóbbi esetben hírhedtté válnak, csak a folyosón terjed, hogy „vigyázz vele!”

Liz Kislik 30 éve dolgozik vezetői tanácsadóként, a Harvard Business Review-ban megjelent cikkében azt írja, hatalmas mennyiségben és csodálatos sokszínűségben látta már a munkahelyi manipulációt megnyilvánulni. Három olyan fegyvert azonosított, amit hatásosan be lehet vetni ellene, még akkor is, ha esetleg az ember a ranglétra alacsonyabb fokán áll, mint maga a manipulátor.

Ne dőlj be, ha hirtelen nagy figyelmet kapsz valakitől

A manipulátorok eleinte nem mutatják ki a foguk fehérjét. Sőt, barátkoznak, kedveskednek, dicsérgetnek, igyekeznek minél közelebb kerülni az emberhez. Ez azért jó nekik, mert ha közelebb engeded magadhoz őket, akkor könnyebben feltérképezik a gyenge pontjaidat. Jó radarjuk van ahhoz, hogy felmérjék, ki az, aki elég magabiztos ahhoz, hogy ne nagyon lehessen megingatni, és ki az, aki nagyon megfelelni akar, és könnyen szégyenbe hozható.

Jó érzés, amikor egy magasabb szinten lévő kolléga érdeklődik irántad, de vigyázz vele, ha magad is meglepődsz azon, hogy miért ilyen kedves veled. Főleg akkor légy résen, ha ugyan a kedvencének nevez, de mégis tesz olyan kis szúrásokat, amik a hibáidra mutatnak rá, ha másoknak, mintegy viccesen a tökéletlenségeidet emlegeti. Az is figyelemfelkeltő lehet, ha olyan dolgokra vesz rá, amik ellentétesek a saját érdekeiddel, vagy ha valahogy minden áron azt akarja elérni, hogy az ő pártjára állj.

Reszkírozd meg, hogy nyíltan konfrontálódsz vele

Sokszor csak az működik, hogy ott helyben kérdőre vonod azért, amit mondott vagy tett. Általában ez nem könnyű – főleg ha a felettesedről van szó – mert annyira váratlan és nehezen megfogható a mód, ahogy éppen alád tett, hogy nem is tudod, hogyan lehetne reagálni erre. Mint a fenti történetben Gabi, hirtelen nem jutott szóhoz, majd úgy érezte, nevetséges és gyerekes lenne elkezdeni a főnöknek védekezni, hogy de nem is igaz… meg sem szólalt. Az ember nem szokott felállni egy megbeszélésen, ahol az igazgató éppen megdicséri a főnököt azért a munkáért, amiről azt állítja, hogy ő csinálta, pedig valójában te csináltad az egészet. Pedig nem árt elkezdeni, különben a manipulatív viselkedés, és a rossz hangulat elharapózik.

Gabi például megtehette volna, hogy rákérdez: mire gondolsz pontosan? Mit mondtam, ami helyett te mást mondtál volna? Melyik volt az a jó hozzászólásod? A manipulátorok ritkán konkrétak, inkább sejtetnek, utalgatnak, esetleg mimikával jelzik, hogy nevetséges blődségnek találják, amit mondasz. Ezt nem jó annyiban hagyni, a konkretizálástól már általában visszariadnak; és máris kivédted azt a tust, amit bevinni készültek az önbecsülésednek.

shutterstock 150229883

Utasítsd vissza, hogy közös titkaitok legyenek, vagy hogy szócsőként használjon ahhoz, hogy keresztülvigye az alattomos húzásait

Inkább legyél egyenes és őszinte. Hízelgő lehet, ha bennfentesként kezel, ha elárul olyan szándékokat, vagy más kollégákról olyan titkokat (hibáikat), amikhez valójában semmi közöd. Cserébe te, fenntartva a bizalmasság íratlan szabályait szintén úgy érzed, hogy el kéne neki mondanod ezt-azt. De mivel a manipulátorok éppen abból élnek, hogy ezeket az íratlan szabályokat szegik meg, a bizalmadat játsszák ki ellened, ez később hibának fog bizonyulni. Vagy téged fog valahogyan felhasználni a saját pecsenyéje sütögetéséhez, vagy az általad elmondottakat használja majd, egy tökéletes és váratlan pillanatban ellened.

Ha úgy érzed, olyan dolgokba vonnak be, amihez nincs közöd, akkor ahelyett, hogy örülnél ennek, inkább kérdezz vissza: Nem biztos, hogy teljesen értem, mit szeretnél tőlem? Miért mondod most ezt el nekem? Mit vársz tőlem, mit tegyek?

Ha felettes vagy, és észreveszel ilyen manipulatív viselkedést, akkor folyamatosan figyeld, jelezd vissza, mondd el neki, hogy ez itt nem működik. Vagy abbahagyja, vagy odébbáll. Ha lejjebb állsz a ranglétrán, mint ő, akkor a fenti három dolog segíthet, hogy megvédd magad, és a munkahelyi hangulatot a manipulátor áldatlan ténykedésétől.

Éppen állást keresel?

Az allas.hu portál nem a klasszikus álláskeresési rendszerek logikájával működik; azt csoportosítja és súlyozza, hogy a piacon milyen tudást és képességeket keresnek és kínálnak fel az érintett felek. A cég az adatbázisában jelenleg több mint 100 ezer (30 napnál nem régebbi) aktív, munkahely váltásra nyitott álláskeresővel és több mint 6 ezer állást kínáló céggel dolgozik.

Oszd meg másokkal is!
Mustra