#ÉLETEM

Ebből ismerhetjük fel, mit jelent egy mosoly

2017. augusztus 19., szombat 11:59

Az aszimmetrikus arckifejezésekkel teljesen mást közölnek vigyori embertársaink, mint a szimmetrikusabb megjelenésű mosolyokkal.

Az amerikai és skót kutatókból álló csapat több ezer különböző számítógéppel generált arckifejezést nézetett végig a kutatás résztvevőivel, akiknek az volt a feladata a képnézegetés során, hogy három különböző kategóriába sorolják a látottakat. A kutatók ezek után megvizsgálták, mi volt a különbség a mások (és magunk) megjutalmazását célzó, a dominanciát, vagy épp az összetartozást kifejező mosolyok között. A kutatók szerint a mosolygás három alapvető típusának megértése tárgyalóképesebbé varázsolhatja a kutatás eredményeit átolvasó embereket és a arckifejezések megfelelő működésének helyreállításán dolgozó arcsebészek munkáját is segítheti - írja a Wired

A kutatók célja alapvetően az volt egyébként, hogy a hagyományosan csak az őszinte, azaz valóban boldog emberek által megvillantott; és a jókedvet csak színlelő emberek hamis mosolya közötti megkülönböztetésen finomítsanak.

shutterstock 459775861

A három kategória

Az első kategóriába egy szimmetrikus, a kutatók szerint kifejezetten intuitív mosolyfajta, például a babákra mosolygó szülők által használt, a visszamosolygást és az engedelmeskedést bátorító mosoly került. A jutalom mosolyra a szimmetrián kívül a szemöldökök felhúzása jellemző még.

Az összetartozás érzésének megerősítését szolgáló, a tolerancia vagy az elismerés kifejezését célzó mosoly szintén szimmetrikusan mosolyra görbülő szájjal kerül kommunikálásra, de jóval szélesebb és a kissé összepréselt ajkak miatt a fogakat sem fedi fel.

A dominancia kifejezésére szolgáló mosoly esetében már eltűnik a szimmetria, sokkal inkább egy félre álló, cseppet csúfondáros vigyorról van szó, ami egy adott hierarchiában betöltött magasabb pozíció kommunikálására használatos. Ennek ellenére ez a mosoly az orcák és a szemöldökök megemelésével is együtt jár, ami kissé össze is zavarhatja a domináns vigyor fogadó oldalán állókat.

Ha a sebész figyelmen kívül hagy egy típust

A kutatók egyébként máris kapcsolatba léptek néhány arcsebésszel, a leggyakrabban használt mosolytípusok működésének megértése ugyanis meghatározó jelentőségű lehet a betegek további interakciói szempontjából, nem árt tehát, ha pontosan tudják az orvosok, hogy érdemes hozzányúlni egy működésképtelen archoz. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta