#ÉLETEM

Női főnökök, miért nem bírjuk őket?

2017. augusztus 11., péntek 12:31

Ha az emberek régóta élnek egy nem fair, nem igazságos világban – ahol a javak többsége egy társadalmi csoportnak (a munkahelyeken a férfiaknak) jut, akkor magyarázatot keresnek a dologra azért, hogy belső vágyuk az igazságos világra ne szenvedjen csorbát. Ez a magyarázat pedig az lesz, hogy nyilván a kiváltságos csoport teljesít jobban, a másik pedig alkalmatlan.

Igazán semmi előítéletem nem volt a nőkkel, mint főnökökkel kapcsolatban, amikor elkezdtem dolgozni. Én is nő vagyok, mi bajom lett volna velük? – mondja Gabi. Aztán ahogy egyre több munkahelyi tapasztalatom lett, úgy utáltam meg őket egyre jobban. Egészen kevés kivétellel találkoztam, voltak ugyan néhányan, akikkel jó volt együtt dolgozni, de a többség borzasztó. Van a tank – kétféle kiadásban: az elegáns és mindenkin átgázoló hideg gyilkos, mint Miranda az Ördög Pradát viselben, és van a trampli formátum, aki még elhanyagolt is. Mindkettőre igaz, hogy végtelenül kegyetlenek, bántók, a hatalmukat megfélemlítéssel, mások megalázásával és csicskáztatásával tartják fenn, lehűl a levegő a közelükben, megközelíthetetlenek, és háromszor is meggondolod, hogy mit mondasz nekik.

Az ilyen főnöknők mellett totál stressz dolgozni, az embernek rémálmai lesznek, azt veszed észre magadon, hogy még este tízkor is vagy nekik dolgozol éppen, vagy azon jár az agyad, hogy holnap hogyan fogod megúszni, amikor rádmászik. Aztán van a nyájas gyilkos. Látszólag kedves és melegszívű, valójában hideg fejjel hajtja a saját céljait, és akkor gázol át rajtad, amikor arra a legkevésbé sem számítasz. Sosem tudhatod, hányadán állsz vele, lehet, hogy észre sem veszed, hogy mélyen megsértetted az egyik mellékmondatoddal, és emiatt már fél éve utál. Szemtől szemben kedves veled, a kollégáknak meg mindenféle rosszat mond rólad. Vagy egyszerűen csak keresztbetesz neked, mert az érdekei ezt kívánják. Százszor inkább legyen egy férfi a főnököm, mint egy nő!

shutterstock 520788526

Nő a nőnek farkasa

Gabi nincs egyedül a véleményével. Az Atlantic magazinban Olga Khazan írt egy igen részletes cikket arról, hogy miért csesztetik egymást a nők a munkahelyeken. Ha valakinek húsbavágó ez a téma, annak érdemes lehet elolvasni az eredeti cikket. Bár számos kutatás bizonyítja, hogy a nők egyáltalán nem állják meg rosszul a helyüket vezető szerepben, mégis a legtöbb ember sorolja és sorolja azokat a történeteket, amik a női főnökök rémességéről szólnak. Különösen a nők. Merthogy az a helyzet, hogy főleg a nők azok, akik sokkal jobban kedvelik a férfi vezetőket, mint a férfiak. Sokkal negatívabban ítélik meg a vezető szerepben igyekvő nő-társaikat, mint a férfiak. A UCLA 2011-es kutatásában hatvanezer ember válaszát elemezve mutatták ki, hogy a nők egyáltalán nem szeretnének maguk fölé női vezetőt, még akkor sem, ha már ők maguk is azok.

A nők sosem tudtak együttműködni?

Egy pszichológus, Joyce Benenson evolúciós magyarázatot gondolt ki arra, hogy miért nem bírnak a nők igazán jól együttműködni a munkahelyeken. Itt jegyezném meg, hogy az evolúciós magyarázatok bár sokszor találók és frappánsak, néha olyanok, mint a pszichoanalitikus magyarázatok. Ha egy kislány bántja a fiúkat az oviban, az péniszirigység, azért csinálja, mert nem bír annak fájdalmával, hogy neki nem jutott ebből a nemes szervből. Ha viszont egy másik kislány kedves a fiúkkal az oviban, az szintén péniszirigység, azért kedves, mert be akar vágódni a pénisszel rendelkezőknél. Szóval egy jelenséget és az ellenkezőjét is akár ugyanazzal magyarázzák, és kevéssé ellenőrizhetők, tudományosabb szóval falszifikálhatók. Ezért sok tudós fenntartásokkal él az ilyen jellegű magyarázatokkal kapcsolatban, tapasztalja ezt az említett Benenson is, aki kissé marginalizálva érzi magát egyetemi berkekben. Na de mit mond?

Azt állítja, hogy a nőknek evolúciósan nem alakult ki az egymással való együttműködési készségük. A férfiaknak szükség volt egymás támogatására a veszélyes vadászatok közben, de a nők saját utódaik esélyét rontották volna, ha másokat támogatnak. Ráadásul, ha egy maguknál csinosabb nőnemű egyedet segítettek volna ki a bajban, akkor azt kockáztatták volna, hogy a férfi, hazatérve a vadonból inkább azzal akar párosodni, ami megint csak rossz lett volna a saját reprodukciós esélyeiket tekintve. Így tehát a nők arra vannak kódolva, hogy ne segítsék, hanem fúrják egymást. Ezt az elméletet nem nagyon sikerül tényekkel alátámasztani.

Kevés zseton jut a nőknek

Robin Ely vizsgálata lényegesen árnyaltabbá tette a jelenség magyarázatát. Hagyományosan férfiak dominálta ügyvédi irodákat nézett meg, mert nem volt számára érthető, hogy ha az egyetemen több a női joghallgató, és még jobban is teljesítenek, akkor miért van az, hogy az irodák partnerei, vezető jogászai között hiába keresgélünk nőket. Itt is kijött, hogy a néhány vezető beosztású nőt agresszívnak, szemétnek és manipulálónak tartották, de volt egy nagyon fontos körülmény. Minél több volt a férfi az irodában, annál inkább igaz volt ez. Ha mondjuk húsz partner között egy nő volt, akkor őt mindenki utálta. Ha a nemi eloszlás kiegyenlítettebb volt, akkor lényegesen pozitívabb volt a nőkről alkotott vélemény. Ely token-jelenségnek nevezte ezt. (A token mondjuk zsetont jelent, de használják a token szót is magyarul a pszichológiában.)

A férfiak dominálta munkahelyi környezetben, ahol a jó pozíció, a hatalom nagyrészt férfiaknak jut, és csak egy-egy nő kerülhet be a kiváltságosok körébe, a nők látják, hogy nagyon kevés a hatalom-zseton, amit megszerezhetnek. Ezért a többi, a zsetonért potenciálisan induló nő munkatársat leküzdendő akadálynak tekintik. Máris kialakul a női szolidaritás hiánya. Másrészt pedig, mivel a férfiak csoportjában osztják a zsetonokat, a nők igyekeznek minél kevésbé nőnek látszani. Jóval agresszívabban, dominánsabban viselkednek, mint normálisan tennék, azt gondolva, hogy ha férfi jellegzetességeket vesznek magukra, sikeresebbek lesznek.

shutterstock 383288290

Magyarázatot keresünk az igazságtalanságra

A férfi-többségű munkahelyeken, így általában a munka világában a nők úgy viselkednek, mint egy kisebbség. Ők maguk azok, akik leértékelik a saját nő-mivoltukat. Rendőrnőket kérdeztek, akiknél kevesebben dolgoznak macsó-környezetben. Jellemzően mindegyikük azt mondta, én nem vagyok egy tipikus nő. Ugyanez történik bármely kisebbségi csoporton belül, ahol a csoporthoz tartozók azt érzik, hogy nekik, származásuk okán kisebb a presztízsük a többségi csoporthoz képest.

Hollandiában vizsgáltak bevándorlókat. Akik érvényesülni akartak, azok negatívan nyilatkoztak saját csoportjukról, minél kevésbé holland-módon viselkedett valaki, annál inkább. Ezt a rendszer-igazolásának nevezte Laurie Rudman. Ha az emberek régóta élnek egy nem fair, nem igazságos világban – ahol a javak többsége egy társadalmi csoportnak (a munkahelyeken a férfiaknak) jut, akkor magyarázatot keresnek a dologra azért, hogy belső vágyunk az igazságos világra ne szenvedjen csorbát. Ez a magyarázat pedig az lesz, hogy nyilván a kiváltságos csoport teljesít jobban, a másik pedig alkalmatlan. Ezzel a belső magyarázattal pedig egy torzító szemüveget vesznek magukra, és folyamatosan figyelik a kisebbségi csoport nem megfelelő-voltára bizonyítékot adó jeleket, és átsiklanak a másik csoporthoz tartozók hiányosságai felett.

Nem bírják a nők a magabiztos nőket

A munkahelyi érvényesüléshez szükséges tulajdonságok: a magabiztosság, érdekérvényesítés, erő és határozottság az emberek fejében klasszikusan a férfiakhoz társul. Ha egy nő mutatja ezeket a tulajdonságokat, az emberek, sőt tulajdonképpen a nők maguk, nem fogadják el, utálják ezért. Volt egy vizsgálat, ahol választani kellett „jelöltek” közül: volt határozatlan, önbizalom-hiányos férfi és női jelölt, és volt magabiztos, rátermettnek tűnő férfi és női jelölt. Míg a férfiak egyenlő arányban választották vagy a magabiztos férfi, vagy a magabiztos női jelöltet, addig a nő választók közül egyetlenegy sem(!) választotta a magabiztos nőt.

Egy korábbi interjúban Mezei Andrea, Magyarország egyik legelismertebb executive coacha (felsővezetők egyéni támogatásával foglalkozó szakembere) így nyilatkozott erről:

Egy nőnek sokkal jobban kell bizonygatnia önmagát, sokkal jobban kell megugrania mindent, mint egy férfinak. Ráadásul a jellegzetes, és elfogadott vezetői viselkedések, nem tipikus női viselkedések. Egy férfinél még vonzónak is tűnik, ha határozott és kemény, egy nőtől ezt nem fogadjuk el. Egy férfi vezetőnek rengeteg mindent megbocsátunk, amit egy nőtől sosem fogadnánk el. És akkor még ott van a család, gyerek-kérdés. Sok felsővezető nőnek nincs gyereke, de ha van, akkor hihetetlen sok lelkiismereti problémával küszködik. Eleget foglalkozom-e a gyerekemmel, elég időt töltök-e vele? A férfiak úgy repülnek át ezeken a problémákon, hogy meg sem rezdülnek. Mikor egy nő magas szintű vezető lesz, nagyon beszorított szerepbe kerül, és úgy tapasztalatom, hogy valamilyen módon mindig meghasonlik önmagával. A társadalom is nagyon ambivalensen viszonyul a női vezetőkhöz, nehéz pálya ez.

A nők saját magukat szívatják, de nem jókedvükben

Szóval a nők magasabb pozíciókban fizikailag és pszichésen is sokkal terheltebbek, mint a férfiak. Korábban már írtam arról, hogy talán azért, mert történelmileg úgy alakult, hogy a férfiak megkapják az állásokat, a nőknek meg egyetemi diplomával és egyéb papírokkal kellett bizonyítani az alkalmasságukat az álláshoz, mind a mai napig a nők azt hiszik, hogy csak akkor érdemlik meg a jó állást, ha százszázalékosan megfelelnek minden követelménynek. A férfiak nyugodtan alszanak hatvan százalékos teljesítménnyel alkalmasságuk biztos tudatában. És ez csak a munkahely. Emellett ott a társadalmi elvárás, hogy a családról is a nő gondoskodjon, ami még csak elméletben kezd változni, a gyakorlatban még mindig a nők viszik az oroszlánrészt. Ha meg a munka mellett nem marad energiája a nőnek családalapításra, akkor az gyermektelen nők iránti rosszallással kell megküzdenie. Ebben sem a férfiak járnak elől, hanem a nőtársak.

shutterstock 314842193

Lehet változás?

Láthattuk tehát, hogy a dolgozó nőkkel, és női vezetőkkel kapcsolatos anekdotikus sztereotípiák nagy mintán nézve is igaznak tűnnek. Sokan nem kedvelik a női vezetőket, és különösen a nők maguk fogadják el nehezen nő-társaikat ebben a szerepben. De érdemes észrevenni, hogy ennek környezeti, társadalmi oka van, nem pedig az, hogy a nők alapból alkalmatlanok lennének. Minél több olyan munkahely van, ahol a nőknek is magasabb presztízs jut, annál inkább eltűnik a róluk alkotott negatív vélemény. Minél inkább azt igazolja vissza a világ, hogy nem kell férfivá válnod ahhoz, hogy vezető legyél, annál inkább viselkedhetnek a nők a maguk természetes módján. Minél jobban figyelembe veszik a munkahelyek a családot, és azt, hogy kialakulhasson egy egészséges egyensúly a munka és a magánélet között, annál kevésbé lesznek kifeszítve a (női) munkatársak. Minél inkább elterjed a nők és férfiak közötti egyenlő teherviselés otthon és a munkahelyen, annál inkább elfogadják majd maguk a nők is a magabiztos, határozott nő-társaikat.

Az ilyen társadalmi nézetbeli változások nem mennek egyik napról a másikra. Nem is fájdalommentesek. Amik mindenképpen kellenek hozzájuk, azok az úttörő munkahelyek, ahol törekednek a nemek közötti egyenlőségre a vezetésben, és azok az úttörő nők, akik vállalják, hogy nőtársaik rosszallása ellenére képesek asszertívan és kiegyensúlyozott életüket megőrizve érvényesülni.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta