Egy ideig minden varázslatos vele. Figyelmes, gyengéd, érdeklődő. Udvarol. Sok időt töltötök együtt, közös jövőben gondolkodik. Ki is mondja. Tökéletes minden. Aztán egy váratlan pillanatban lelép. Vagy csak lassan távolodik. Sokat dolgozik. Egyre több időt tölt a kocsmában, egyre több programot szervez másokkal, alig van veled. Szóba hozod a problémát, de ő nem beszél az érzéseiről. A kapcsolatotokban sem tudtok így tovább lépni, magányosnak érzed magad. Úgy tűnik, nincs is már valós perspektíva ebben az egykor olyan szépen induló kapcsolatban.
A fedősztorik
A férfiakba nincs is belekódolva a tűzhely őrzése, nem úgy a vadászat, a házon kívüli dolgok. A mammut. A férfiakba az van belekódolva, hogy gyarapítsák a vagyonukat (erőforrásaikat), szórják a magvaikat, képben legyenek a világ dolgaival. A párkapcsolati elköteleződés, a házasság, meg már úgy önmagában a monogámia is távol áll a férfi működéstől.
Ezeknek az evolúciós hangulatú magyarázatoknak talán nem is a valóságtartalma, ami a legnagyobb gond, sokkal inkább, hogy az ilyen ideológiák igen gyakran egyszerűen elfedik a valós problémát. Magyarázatul szolgálnak olyan törekvésekre, melyek igazából máshonnan, valamilyen mélyebb szintről erednek. Például valamilyen alapvető kötődési nehézségből. A házasság csak egy papír, mondja, valójában azonban fél a mélyebb elköteleződéstől. Muszáj későig bent maradnom, hogy legyen elég pénzünk, mondja, miközben fél az intimitástól. Szükségem van arra, hogy sok közös programom legyen a barátaimmal, mondja, de igazából a függetlenségét, a személyes autonómiáját félti. Persze a házasság tényleg egy jogi intézmény, ahogy a pénzre és a barátokra is szüksége van az embernek, ezek azonban általában csak kisebb-nagyobb részei a teljes igazságnak.
Félelem az intimitástól
Egy párkapcsolat alakulása a kezdeti érdeklődéssel kezdődik. A kölcsönös szimpátiából és vonzalomból megszülető szenvedély azután egyre közelebb hozza a párt egymáshoz, kialakul kettejük között egy bensőséges viszony, az intimitás. Az egymás közelségében megélt csodás élmények, a közös idő, a testi és lelki egymásra hangolódás egyre jobban elmélyíti az intimitást, miközben az elköteleződés is fokozatosan erősödik. Elköteleződési problémák esetén ezért sokszor az intimitás megélésében is adódnak nehézségek. Mintha az történne, hogy a másikkal megélt intim közelség egy ideig nagyszerű dolog, amire vágyik az ember, tesz is érte, megy utána. Egy bizonyos ponton, egy bizonyos mélységen túl azonban egyszerűen túl sok kezd lenni, távolodni, sőt menekülni kell. Így azután az elköteleződés sem tud létrejönni.
Kötődési nehézségek
Hogy hogy is vagyunk az intimitás élményével, az bizonyos alapélményekből alakul ki. Az alapélmény azért alap, mert az az első intim kapcsolatunk, ez pedig többnyire az édesanyánkkal megélt csecsemőkori élmények. A felnőttkori kapcsolati nehézségek ilyen értelemben a bizonytalan gyermekkori kötődéssel állnak összefüggésben. Ennek egyik formájáról, a szorongó típusról írtunk már korábban, az elköteleződési nehézségekkel azonban egy másik változat, az elkerülő kötődés mutat szoros összefüggést.
Az elkerülő kötődők alapélménye ugyanis éppen az, hogy egy intim kapcsolattól semmi jót ne várjanak. Már a korai időszakban azt tanulják meg, hogy azok a szeretett személyek, akikkel kapcsolatban állnak (általában a szüleik) nem fogják kielégíteni alapvető testi-érzelmi szükségleteiket. Ebben két alapváltozat létezik. Az egyik, amikor a szülő elhanyagolja a gyermeket. A csecsemő éhes, fázik, fájdalma van, sír, az anya azonban nem reagál rá. Ennek a sokszor életre szóló tanulsága pedig egyrészt az, hogy nem érdemes sírni, nem érdemes kifejezni az érzéseimet, hiszen senkit nem érdekel, mi van velem. Másrészt pedig az, hogy nem számíthatok a másikra, így nem is érdemes közelednem felé.
A gyermek szükségleteire nem reagáló szülő sok esetben nem akarja elkényeztetni a gyereket. Rá akarja szoktatni a szükségletek megfelelő mederben tartására, a hatékony érzelemszabályozásra. Eközben elfelejti azonban, hogy egy csecsemőt nem lehet elkényeztetni, hiszen ebben az életkorban a gyerek semmilyen szinten nem képes az önellátásra és az érett önszabályozásra. Ezek mind később, éppen a szülői gondoskodás nyomán kialakuló készségek. A gyereket nem csecsemőkorában kell önállóságra nevelni.
A másik változatban ezzel szemben az történik, hogy a szülő általában kielégíti ugyan a gyerek szükségleteit, de sok esetben bántalmazza is őt. Verbálisan, tettleg, akár szexuálisan. Mit lehet ebből magunkkal vinni? Azt a tanulságot, hogy ahol szeretnek, ahol gondoskodnak rólam, ott bántani is fognak, ott sérülni is fogok. Aki megijed az intimitástól, annak sokszor éppen ez az alapélménye a közeli kapcsolatokról, az ebben él, az erre számít. És bár vágyik az intimitásra, ez elől menekül. Akiben felnőttként is benne él még ez a szorongás, annál az elköteleződés a sérüléstől való félelem olyan állandósulását hozza, amiből nincs kiút.
A megoldás első lépése természetesen az önismeret, de legalábbis annak felismerése, hogy valójában mivel állunk szemben. Alapvető változás ugyanakkor, különösen mélyebb kötődési nehézségek esetén legtöbbször csak külső, pszichológusi segítséggel érhető el. Ehhez ugyanis egy olyan speciális kapcsolatra van szükség, melyben a biztonságos kötődés alapvető élménye más jellegű kapcsolódás nélkül megélhető.
