Nem akkor kell a gyereket felvilágosítani, mikor már negyedik hónapos terhes.

Zanza!

A tizenévesek szexuális ismeretei úgy tűnik meglehetősen hiányosak, helyenként tévesek. Míg azonban a pornóra és az iskolára mutogatunk, úgy tűnik, szülőként sem teszünk eleget a tizenévesek szexuális egészségéért.

A jó szexhez egy szuper partner, elsöprő szenvedély és az intimitás biztonsága a legfontosabb. Meg persze az, hogy ne kapj el közben semmit. Bár a kínos sorban állás a nemibeteg-gondozóban könnyen megelőzhető időpontfoglalással is, óvszerhasználattal azért valamivel egyszerűbb. Az olyan gyógyíthatatlan betegségek terjedése pedig, amilyen például a HIV, legkönnyebben ezzel akadályozható meg. És persze a nem kívánt terhesség megelőzésére is jó. Sokak számára az óvszer mégis körülményes, kényelmetlen, hangulatgyilkos dolognak számít, és ha csak tehetik, kerülik. Hogy ez már serdülőkorban is így van, azért pedig sokan a pornót okolják, mások a szexuális edukáció hiányosságaira mutogatnak. 

shutterstock 518364061

Amit a pornóban látsz

A pornó nyilván nem mutat jó példát. Tartalomelemzéses vizsgálatok szerint ugyanis a háromikszes videók mintegy két százalékában használnak csak óvszert. Ez egyébként részben érthető is, hiszen a kezdeti tragédiák után ma már több tucat vizsgálaton kell átesni ahhoz, hogy valaki profi pornófilmben színészkedjen. Mivel azonban ez kevésbé köztudott, a néző alapvetően csak azt látja, hogy az óvszer egyszerűen nem része a szexuális aktusnak. Serdülőkorban pedig ennek különösen nagy súlya lehet, főleg, ha a gyereknek nem igazán van más képe a szexről, csak amit a pornóban lát. 

Amellett azonban, hogy az óvszer a felnőttfilmekből többnyire kimarad, az is látszik, hogy igény se nagyon van rá. Egy amerikai kutatásban például a megkérdezettek kétharmada preferálta az óvszerhasználat nélküli pornót, és mindössze három százalék számolt be az ellenkezőjéről. Az arányok mind a hüvelyi, mind pedig az anális szex esetében hasonlók voltak, és nem különböztek lényegesen a heteroszexuális és a homoszexuális irányultságúak között sem. Ez utóbbit egyébként a nézettségi statisztikák is alátámasztják, a védekezés nélküli szex (bareback) ugyanis a harmadik legnépszerűbb keresőkifejezés a meleg felhasználók körében.

És amit nem tanítanak az iskolában

Mindez persze nem lenne olyan nagy probléma, ha a gyerekek magas színvonalú oktatást-nevelést kapnának szextémában is. Egy jól felépített edukációs program valószínűleg jelentősen csökkenteni tudná a fiatalok szexuális kockázatvállalását, és így segíthetné a nemi úton terjedő betegségek megelőzését, a nem kívánt terhességek és az abortuszok számának csökkentését, és hosszabb távon megalapozhatná a szexuális élettel való elégedettséget. Annak ellenére, hogy a témában jól kidolgozott programok léteznek, ezek hazai adaptációja és alkalmazása számos akadályba ütközik. Igény pedig volna rá, az OEFI tanulmánya szerint ugyanis szinte minden tizenévest érdekel a szex, a fogamzásgátlásról és a nemi úton terjedő betegségekről azonban a többségnek saját bevallása szerint sincs elegendő tudása.

Az edukációs programokon felül azonban a szülők felelőssége is lenne a gyermekek szexuális egészségének védelme, tudásuk bővítése, készségeik fejlesztése, attitűdjeik alakítása. A fenti tanulmány szerint ugyanakkor a fiúk 84, a lányok 69%-a soha nem beszél a szüleivel a szexualitásról. Ezen a statisztikán azért is különösen fontos lenne javítani, mert a serdülők több, mint fele egyáltalán nem beszél senkivel a szexről. Egy egyszerű beszélgetéssel, kérdéseikre való nyitottsággal és elfogadással pedig rengeteg kudarctól, sérüléstől óvhatjuk meg gyermekünket. Vagy ahogy Veres Pál mára klasszikussá vált előadásában fogalmaz: Nem akkor kell a gyereket felvilágosítani, mikor már negyedik hónapos terhes.

Szoktál-e beszélgetni gyermekeddel a szexről?

  • Nincs gyerekem / felnőtt gyerekem van / kisgyerekem van. 374
  • Szoktam, sőt, sokszor én is kezdeményezem a beszélgetést. 143
  • Szoktam, de csak ha ő hozza fel a témát. 86
  • Nem, mert kényes téma, én sem szívesen beszélek róla. 57
  • Más okból nem. 11
  • Nem, mert fölösleges. 10
  • Nem, mert nem az én dolgom. 4
Blogmustra