#ÉLETEM

Döbbenet, de a macskák szeretnek minket!

2017. március 28., kedd 16:27

Sokan imádják a macskákat, de azért legalább annyian vannak, akik rendszeresen lebunkózzák őket.

A macskák gyakran tűnnek önzőnek vagy tapintatlannak, és gyakran tűnik úgy, hogy a gazdájukat csak az etetésükért felelős alkalmazottjukként tartják számon. Könnyen lehet azonban, hogy mindez csak félreértés, ami abból adódik, hogy nem tudunk eleget arról, mi motiválja a maguknakvalónak tűnő kisállatokat. De ennek most vége, amerikai tudósok áttörést értek el a macskakutatásban!

shutterstock 361537991

A kutatás eredményei azt bizonyítják, hogy a macskák bizony az emberekkel való interakciót választanák, még az evés helyett is. A fontos, lényeges, kiemelkedő teszt 50 macska részvételével zajlott. A macskákat először (kegyetlen módon, de hosszútávú boldogulásukat szem előtt tartva) megfosztották néhány órára az ételektől, játékoktól, és az emberek társaságától is. Ezek után 4 különböző kategóriába sorolható ingernek tették ki a résztvevőket. A kategóriák: emberi társaság, étel, játék, és szag. Finoman szólva is meglepő, de a macskák fele az emberek társaságát választotta a másik 3 lehetőséggel szemben, csupán 37%-uk találta ennél fontosabbnak, hogy rögtön beiktasson egy étkezést.

Úgy tűnik tehát, hogy a macskák kifejezetten kedvelik a társas életet, bármennyire sikeresen titkolják is ezt a mindennapok során. Vagyis kifejezetten szeretnek szocializálódni, csak lehet, hogy szégyellik bevallani.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta